Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Nagyon élveztem a focit”

„Nagyon élveztem a focit”

Club

Published: 02/27/2023, 12:43 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Bocskay Bertalan visszatért a sérülése után

Közel három hónapos kihagyás után visszatért a pályára fiatal középpályásunk, Bocskay Bertalan. A felépülését követően nem is akármilyen alkalommal húzhatta magára a piros-fekete szerelést, hiszen az FTC (második) csapata ellen bizonyíthatott a középpálya tengelyében.

„Nagyon jól éreztem magamat a pályán, elmondhatatlanul jó volt újra játszani, köszönöm a lehetőséget Szamosi Tamás vezetőedzőnek, illetve az első csapat stábjának – kezdte Bocskay Bertalan, aki, bokasérülését (fáradásos törés) követően léphetett ismét pályára – Egy futballista számára a sérülés a legnehezebb, hiszen akkor kiesik a ritmusból egy időre, nem csinálhatja azt, amit szeret, ez nekem is kemény időszak volt, de most már ez is mögöttem van. Nagyon örülök, hogy visszatérhettem, sok segítséget kaptam, Hajdu Attila fizioterapeutától, aki rengeteget foglalkozott velem, hogy minél hamarabb felépülhessek. Vártam már ezt a napot, az külön öröm volt számomra, hogy egy ilyen párharc alkalmával térhettem vissza, a Fradi ellen osztálytól, kortól függetlenül mindig egy élmény küzdeni, ez egy igazi rangadó volt, nagyon élveztem a focit.”

Középpályásunkkal a csapat tengelyében higgadt, nagy mezőnyfölényű játékot mutattunk, de Keresztes Noelhez hasonlóan Bocskay Bertalan is csak egy félidőt volt a pályán.

„Vegyes érzések kavarogtak bennem a mérkőzés alatt és után, 45 percet voltam fent és tudom, hogy ez volt megbeszélve, hogy ennyit játszok, de felszabadultnak éreztem magamat és a csapatot, emiatt is nagyon maradtam volna még. A győzelemnek hála végül ez egy pozitív nap volt, már csak a következő lehetőséget várom, amikor ismét ott lehetek a többiekkel, remélem, az minél hamarabb lesz” – mondta Bocskay Bertalan.

Topolyai kölcsönjátéka és rendszeres NB I-es kerettagsága miatt nem mostanság léphetett pályára tétmeccsen az utánpótlásközpontban, illetve az NB III-ban, így érzelmekkel teli volt ismét második csapatunkat képviselnie.

„Nosztalgikusan örömteli, de egyben furcsa volt a második csapatban szerepelni. A hét majdnem minden napján itt edzek az első kerettel, de az NB III-nak van egy különleges jellege. Közel három éve az első osztályban számítanak rám leginkább, de az megnyugtató volt, hogy csupa – nálam is fiatalabb – tehetséggel voltam körbe véve, az akadémia remek játékosokat tud adni a jövőben is a csapatnak. Én minden meccsel egyre több vagyok, ez rájuk is igaz, próbáltam segíteni őket, hiszen én is voltam abban a helyzetben, mint most ők” – zárta egykori akadémistánk.

02/27/2023, 12:43 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club