Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nehéz és tanulságos éven vagyunk túl

Nehéz és tanulságos éven vagyunk túl

Club

Published: 06/06/2024, 01:13 PMReading time: 5 min
EmailFacebook

Fehér Péter szakmai igazgatóval tekintettük át a magunk mögött hagyott szezont

Már csak az U16-os csapatunk Magyar Kupa döntője van hátra a 2023/2024-es szezonból, de az az NB II-es, az NB III-as együttesünk végzett, ahogy az akadémiai gárdák bajnoki küzdelmei is lezárultak, így átfogó értékelésre kértük Fehér Péter szakmai igazgatót az elmúlt egy esztendőről.

Fehér Péter 2023 januárjában vette át a Magyar Futball Akadémia vezetését, majd fél év „alapozást“ követően a mostani volt az első teljes szezonja, amely során már nemcsak az akadémia, hanem a klub szakmai igazgatójaként dolgozott, ami azt a célt is szolgálta, hogy segítse az egységes felfogás, az azonos értékek mentén való és az egyforma játékfelfogás kialakítását, ezzel is erősítve a Honvéd egységét.

„Nyáron egy teljesen új dologba kezdtünk bele és úgy érzem, hogy emiatt nem is a nulláról, hanem mínuszból indultunk, de nagy hittel és bizalommal vágtunk bele a munkába. Szakmailag is anyagilag is rendbe kellett tenni a csapatot a kiesés és a nehéz időszak után – kezdte Fehér Péter. – Azzal a céllal kezdtünk el dolgozni, hogy építsünk fel egy új Honvédot, azon értékek mentén, amelyekről azt gondoljuk, hogy méltók a klub gyökereihez. Ilyen a saját nevelésű játékosok fontossága, a Puskás-örökség továbbvitele és ezzel együtt a támadófoci felvállalása. A terveink között egy olyan klubmodell szerepel, amely hosszú távon szakmailag és gazdaságilag is nyugodtan támaszkodhat a saját bázisára.“

Persze hosszú és kihívásokkal teli útról beszélünk, ezt mutatta, hogy a szezon során voltunk fent és lent is, noha a felkészülési mérkőzések alapján úgy vághattunk neki a bajnokságnak, hogy van esély a jó szereplésre. Az első fordulók árnyalták ezt, ezért is érkeztek még (korábbi Honvéd-nevelésű) játékosok, a rajt után Kundrák Norbert, majd az átigazolási időszak hajrájában Bobál Gergely és Lőrinczy Attila is csatlakozott csapathoz.

Az elmúlt szezonban hét akadémista debütált az első csapatban és az NB II-ben pályára lépő saját nevelésűek aránya 75 százalék, három mérkőzésen pedig csak akadémista szerepelt a kezdőcsapatban!

„Sajnos télen nem tudtunk erősíteni, ami a tavaszi szezont is befolyásolta, sokat segített volna, ha tudjuk frissíteni a keretet, ezzel is jelezve néhány játékos felé, hogy kevés, amit eddig nyújtottak. Ráadásul ha elkaptunk volna egy jó szériát, akkor ott lehettünk volna a feljutásért harcoló csapatok közelében és tudom, hogy a mostani szezon eredményeinek tükrében ez megmosolyogtató lehet, azonban vallom, hogy mindig hinni kell abban, hogy elérhetjük a legjobb dolgokat. Természetesen tenni is kell érte, de eközben a hitünket sem veszíthetjük el – folytatta Fehér Péter. – Az idény során a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy milyen az NB II, ami szerintem nem egy kemény, hanem egy alattomos liga, nekünk pedig meg kellett találni a helyünket és megfelelően válaszolni arra, ha ilyen szituációkkal találkoztunk. Voltak mérkőzések, ahol jól teljesítettünk, több olyan is akad, ahol a játék alapján nyernünk kellett volna. Erre jó példa a Gyirmót elleni utolsó hazai meccs is. Hiába a rengeteg helyzet, azokat nem tudtuk berúgni így döntetlen lett a meccs és máskor is előfordult, hogy ikszeltünk vagy éppen kikaptunk. Ezzel együtt fejlődtünk, válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy ki az, aki elég ügyes ahhoz, hogy maradjon és ki az, akitől esetleg el kell köszönnünk. Emellett fontos kihívás volt egy egységes öltöző felépítése, hogy a fiatalok már egy meglévő maghoz érkezzenek, mert kellenek azok a játékosok, akik a folytonosságot, a Honvéd-értékeket biztosítják. Összességében ha az eredményt nézzük, akkor egyáltalán nem értük el a célunkat, ha az klub- és értéképítést vesszük, akkor léptünk előre. Itt arra is gondolok, hogy nem önmagában az az értékes, ha a Gyirmót ellen 11 akadémistával állunk fel, a szezonban egyébként harmadszor, hanem az, hogy 11 akadémistával voltunk pariban, alakítottunk ki helyzeteket. Nehéz év van mögöttünk, de rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, amelyek által fejlődtünk és amelyeknek köszönhetően előbbre tudunk lépni a jövőben.“

„Nagyon sok támogatást kaptunk a szurkolóktól, le a kalappal előttük, hiszen nehéz időszakon mentünk keresztül. De ott voltak mögöttünk és ahogy ők is, mi is tudjuk, hogy erősebbé kell válnunk.“

Az első csapat szereplése mellett, a teljes kép érdekében az akadémiai korosztályokra is érdemes kitérni. Az új koncepciónak az is része volt, hogy az előző idényben nem indítottunk U19-es együttest, sőt az NB III-as gárdánál is alig szerepeltek visszajátszók. Ez azért is történt, mert amíg korábban a fiatalok „bebújhattak“ az első csapattól érkezők mögé (és bár segít a rutin, időnként ebből túl sok volt abból a szempontból, hogy a fiataloknak kelljen előrelépniük), most viszont a 17–19 éves tehetségeink kizárólag magukra számíthattak és több felelősséget kellett vállalniuk.

„Szükségük volt némi időre a fiataloknak, amíg megértették, hogy nincs más mögöttük, csakis ők felelősek a saját sorsukért, a saját álmukért és ezt követően többen is nagyot léptek előre – emelte ki Fehér Péter, aki összességében hasznosnak tartja ezt a kezdeményezést, de a Nemzeti Sportügynökséggel folytatott egyeztetéseket követően az döntés született, hogy a fiatalok érdekében az új szezonban ismét lesz U19-es gárdánk. – A tervünk az, hogy az U19 igazából U18 lesz, míg a második együttes amolyan U21-es csapatként működik, azok szerepelhetnek majd itt, akik később érnek, akiknek időre van még szükségük, de a legfontosabb, hogy amikor eljön az idő, akkor az arra rátermett tehetségek a lehető leghamarabb találkozzanak a felnőttfocival, legyenek 16-17 vagy éppen 20-21 évesek, míg összességében vallom, hogy alapvetően 19-20 esztendős korukban a játékosoknak már közel kell kerülniük az első csapathoz. Az elmúlt szezonban Pinezits Máté és Csertői Aurél is partner volt a közös munkában, jól működött az, hogy rengeteg játékos edzett magasabb korosztályban vagy éppen az első csapatban, ami nagyon fontos, mert fejlődnek és érezhetik, hogy megkapják a lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat.“

A második csapatunkban összesen 52 játékos kapott lehetőséget, közülük 21 akadémistánk ebben a szezonban debütált az NB III-ban. Ez pedig azért is fontos, mert segíti a játékosok fejlődését, ha minél hamarabb találkoznak a felnőttbajnokságok adta kihívásokkal, legyen szó a fizikumról, a játék sebességéről vagy éppen a nyomásról.

Fehér Péter tavaly téli érkezése azt is jelentette, hogy a magunk mögött hagyott idényben már új felfogás, új alapelvek mentén kezdtek el dolgozni a fiatalok. Ennek fontos része az is, hogy a mérkőzést ne teherként, hanem ünnepként éljék meg és amikor (majd) belépnek a Bozsik Arénába, akkor ott a szurkolók támogatása nem nyomás, hanem sokkal inkább inspiráció legyen a számukra. Ami összecseng a játékban elvárt fontos feladatokkal, hogy a srácok merjenek vállalkozni, játszanak bátran labdával és labda ellen is, az agresszív presszing ellen is legyenek hatékonyak és vállaljuk fel a támadófutballt: a Honvéd ellen több csapat is beáll védekezni, nekünk pedig meg kell tanulni kibontani ezeket a védelmeket.

„Azt láttam, hogy az edzők is vevők voltak ezekre az elképzelésekre, mindenki beleállt a munkába és szerintem kialakult egy kép, hogy mit is szeretnénk játszani – folytatta Fehér Péter. – Persze ez egy hosszú út, nem megy egyik napról a másikra, egy ilyen folyamat 3-5 év, de inkább öt, mire mérhető lesz az eredményessége. Ami nehézség, hogy az összes korosztályunk ugyanott kezdte el az utat, azonban bízunk abban, hogy a folyamatos munkának köszönhetően a magasabb korosztályokban már nem látunk bizonyos hibákat, hiszen már alacsonyabb korosztályban is találkoznak az elvárásokkal a gyerekek. Ami pedig az utánpótláscsapatok eredményességét illeti, nem az az elsődleges cél, viszont amikor rendben van egy folyamat, akkor az eredményeket is hozza magával, már az utánpótlás szintjén is, ha nem így lenne, akkor valamit rosszul csinálnánk.“

Szakmai igazgatónk hozzátette, az elmúlt szezont nézve több játékosunknál is láthattuk, hogy sokat fejlődtek az idény során, a srácok meccsről meccsre egyre magabiztosabbak, viszont mivel fiatalokról van szó, előfordul, hogy ingadozik a teljesítményük, akár az adott meccsen belül, akkor a mérkőzések között és ilyenkor fontos, hogy a tehetségek kapjanak pihenőt, miközben mások is előrelépnek és jól teljesítenek. Nem azért kell valakinek játszania, mert fiatal, hanem mert elég jónak tartjuk ahhoz, hogy a Honvédban szerepeljen. Fehér Péter megjegyezte, Dániában erre azt mondják, hogy az oroszlánok elé kell dobni a fiatalokat, hogy lássuk, megállják-e a helyüket és emellett az is fontos, hogy a tapasztalatokat felhasználva tovább fejlődjenek. Tegyük hozzá, a kiesés miatt az előző idényben extrém mértékben fiatalítottunk, az új útnak a legnehezebb évén vagyunk túl, amely megmutatta, hogy kik azok, akikre a jövőben is számíthatunk. Előbb a második, majd az első csapatban.

„Rengeteg régi szokást kellett levetkőzni és újakat építeni, ez természetes az ilyen helyzetekben – emelte ki szakmai igazgatónk. – Nehéz döntés volt, amikor ezt az utat választottuk, ennek a folyamatnak a legnehezebb évén vagyunk túl, ha jól rakjuk össze a keretet, akkor erősebb lehet a Honvéd. Célunk, hogy az első csapat keretének legalább hatvan százalékban saját nevelésűek alkossák, azonban lehet, hogy visszább kell lépni mondjuk ötvenre, hogy később megerősödve újra hatvan százalékon legyünk, ahogyan a feljutás is nagyon fontos lenne, hiszen a Honvédnak az első osztályban a helye. Azért dolgoztunk az elmúlt egy évben, hogy egy egységes klubmodellt alakítsunk ki, a legkisebbektől kezdve egészen a nagyokig. Az erős klubokra jellemző, hogy egyértelmű az identitásuk, megvan a DNS, mi pedig tudjuk, mit és hogyan szeretnénk elérni, ennek szellemében kell tovább folytatni az elkezdett munkát.“


06/06/2024, 01:13 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club