Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nehéz meccs lesz

Nehéz meccs lesz

Matches

Published: 04/27/2024, 03:13 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kemény ellenfél otthonába látogatunk

Ha az idegenbeli mérkőzéseket nézzük, akkor az észak-nyugati után észak-keleti túr vár a csapatunkra, hiszen két hete Mosonmagyaróvárott léptünk pályára, míg vasárnap Kazincbarcikán vár ránk újabb megméretés, a rendkívül sűrű középmezőnyben két ponttal és négy helyezéssel mögöttünk lévő KBSC otthonában, a Kolorcity Arénában. Ellenfelünk két vereséggel, a Honvéd pedig két győzelemmel a háta mögött várja a találkozót, amely nagy csatára, nehéz meccsre számíthatunk, ugyanis a szezon során Kazincbarcikán eddig csak a Nyíregyháza és a Szeged tudott nyerni. Vendéglátónk ősszel elvitte a három pontot a Bozsik Arénából, ezúttal viszont mi szeretnénk idegenbeli sikert elkönyvelni.

„Agresszívan játszó ellenfélre számítunk, biztosak vagyunk benne, hogy letámad majd minket a Kazincbarcika, nekik is fontos a mérkőzés, nyilván a győzelemért lépnek pályára, ahogyan mi is, pontosan, gyorsan kell futballoznunk annak érdekében, hogy eredményesek legyünk – mondta vezetőedzőnk, Csertői Aurél. – Szeretnénk a Pécs ellen mutatott játékot megismételni és kihozni magunkból azt, amire képesek vagyunk, még ha tudjuk is, hogy minden meccs más és más. Tisztában vagyunk vele, hogy az NB II-ben nincs könnyű mérkőzés, ezúttal is piszok nehéz meccsre számítunk, de teljesítenünk kell. A Pécs elleni magabiztos siker adhat önbizalmat, azonban oda kell figyelni, hiszen egy dolog az önbizalom, ami azonban nem csaphat át abba, hogy félvállról vesszük a meccset. Szeretnénk javítani, kozmetikázni a szezont, magunkra kell koncentrálni, azt várom, hogy valódi önbizalommal és a maximumot nyújtva futballozzunk, így lehetünk eredményesek.“

04/27/2024, 03:13 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team