Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nemzetközi meccset nyertek a lányok

Nemzetközi meccset nyertek a lányok

Club

Published: 07/22/2024, 01:28 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – Budafokon rajtol az NB II-es bajnokság

Számok

2
Eddig az NB II-ben két gólt lőttünk a Budafoknak, mindkét találat Kerezsi Zalán nevéhez fűződik.

3
Harmadik alkalommal játszottunk felkészülési mérkőzést az Aqvital FC Csákvár ellen.

16
A hétvégén rajtoló NB II-es bajnokság mezőnye a korábbi 18-ról 16 csapatra csökkent.

21
A vasárnap induló Merkantil Bank Ligában a Budafoki MTE ellen kezdünk. A két együttes között ez lesz a huszonnegyedik tétmeccs. 

A hét mondása
Csertői Aurél nyilatkozata az 1–1-re végződött Csákvár elleni felkészülési meccs után: „Az eredmény nem jó, hiszen minden meccsen nyerni akarunk, azonban szép támadásokat vezettünk, látványos akcióink voltak. Igaz, kihagytuk a helyzeteket és ez baj. A felkészülési meccsek egészét tekintve vegyesek az érzéseim, tudtunk nagyon jól, meg rosszul is játszani, jobb lenne, ha mindig hoznánk a stabil, jó szintet és időnként pedig annál is jobban futballoznánk, erre kell törekednünk a bajnokságban.“

Ez történt a héten (július 22–28.):

100 éve:
Három kispesti labdarúgó jelezte külföldre való távozási szándékát. A fegyelmi bizottság Biri János (Saarbrücken), Fatter Károly (Kolozsvár) és Tóth Jenő (Mönchengladbach) bejelentést tudomásul vette.

50 éve:
Az MLSZ Felszabadulási Labdarúgó Kupa elnevezéssel mérkőzéssorozatot indított, melyen valamennyi NB-s csapat számára (116 együttes) kötelezővé tette a részvételt. A Bp. Honvéd a Budafoki MTE, a Pénzügyőr, a Nyíregyházi Spartacus, a Tuzsér, a Kilián FSE, a Mezőfi SE és a BVSC társaságában a XVI. csoportba került.  

25 éve:   
1999. július 24-én a Kispest-HFC Bodajkon játszott Magyar Kupa csoport mérkőzést. A találkozó 1-1-re végződött. Gólnélküli első félidő után a hazaiak egy távoli lövéssel szereztek vezetést. A mérkőzés hajrájában Hercegfalvi Zoltán góljával mentett pontot a KHFC.
A Kispest összeállítása: Vezér – Plókai, Hungler, Medgyesi – Dubecz, Váczi, Füzi, Lóczi – Fehér,  Borgulya (Hercegfalvi, a szünetben), Wukovic (Bánföldi, 66.). Edző: Komora Imre

Csapataink eredményei

Felkészülési mérkőzések

NB II
Budapest Honvéd FC–Aqvital FC Csákvár 1–1

NB III
Wolverhampton Wanderers U21–Budapest Honvéd FC II 4–0
Budapest Honvéd FC II—Gárdony 3–0

Nők
Budapest Honvéd FC–Spartak Trnava (szlovák) 7–0

07/22/2024, 01:28 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club