Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyolc perc alatt három kispesti gól

Nyolc perc alatt három kispesti gól

Club

Published: 07/28/2022, 12:48 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Legendás meccsek – Csepelen és Angyalföldön is nyert a Honvéd

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, közte egy olyan találkozót, ahol a kispestiek 8 perc alatt 3 gólt lőttek a Haladásnak

Sérülten is folytatta a meccset
1958.07.27.: Csepeli Vasas–Bp. Honvéd 1–3 (1–2)

Sós Károly a Bp. Honvéd edzője váratlan húzással lepte meg a csepelieket. Kotászt hátra vonta, lényegében harmadik fedezetet játszott és a támadásoknál hol ő, hol pedig Bozsik ment előre. Változatos, élvezetes  játék folyt a pályán. Az első negyedóra után fölénybe került a Honvéd, de a csepeli védelem szervezetten védekezett, így egy ideig vissza tudta verni a kispesti támadásokat. A 22. percben aztán megtört a jég Tichy Lajos megszerezte a vezetést a kispestieknek, 0–1. Két perc múlva újabb gólt értek el a piros-fehérek.,Tichy ezúttal az előkészítésben jeleskedett, Törőcsiknek adott jó labdát, aki megszerezte a Honvéd második gólját, 0–2. A 35. percben Povázsai buktatása miatt megítélt büntetővel szépítettek a hazaiak, 1–2.

Szünet után egy összecsapás során Tichy megsérült, de nem hagyta el a pályát, a balszélre kihúzódva, sántikálva folytatta a játékot. A középcsatár sérülése után szárnyszegett lett az addig igen ötletesen játszó Honvéd-csatársor. A 63. percben szabadrúgáshoz jutottak a piros-fehérek, Bozsik labdáját Kazinczy lőtte a balsarokba, 1–3. A Honvéd végig magabiztosan, játszott, Tichy sérülése ugyan megzavarta a csapatot, de a győzelem egy percig sem forgott veszélyben.

BHSE: Varga F. – Törőcsik II, Solti, Dudás – Bozsik, Bányai – Budai II, Kazinczy, Tichy, Kotász, Törőcsik I.

Edző: Sós Károly

Kispesti ötös
1967.07.29.: Bp. Honvéd–Haladás VSE 5–0 (3–0)

A Honvéd két újoncot is avatott, a kapuban Lévay Tibor, a védelemben Kerekes Imre először játszott kispesti színekben bajnoki mérkőzést, amelyen aztán gyakorlatilag nyolc perc alatt elrendeztük a bajnoki pontok sorsát.

A 23. percben Kocsis két védő mellett is elment, majd 15 méterről ballal a bal alsó sarokba lőtt, 1–0. Két perc elteltével Marosi jobb oldali beadását a jó ütemben érkező Vági 10 méterről védhetetlenül fejelte a kapu jobb felső sarkába, 2–0. Hat perccel később újra kispesti gólnak örülhetett a 9 ezer Honvéd-szurkoló. 18 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a Honvéd, Marosi bombája a jobb kapufa tövéről pattant a hálóba, 3–0.

A térfélcsere után is a Honvéd irányította a játékot. A Haladás csatárai nem tudtak megbirkózni a hazai védelmével. Az 58. percben Kocsis viharzott el a jobb oldalon, éles szögből, 14 méterről lőtt, a labda a menteni igyekvő Szántai lábáról vágódott a léc alá, öngól, 4–0. A 75. percben Vági indította a középen kiugró Tóth Kálmánt, aki 10 méterről lőtt a jobb sarokba, 5–0.

Honvéd: Lévay – Marosi, Zimonyi, Kerekes – Tóth Gy., Tussinger – Németh, Kocsis, Komora, Tóth K., Vági

Edző: Bozsik József

Okkal bizakodott Szurgent Lajos
2001.07.28.: Vasas–Kispest-Honvéd FC 1–2 (0–1)

A mérkőzés előtt Szurgent Lajos, a csapat edzője bizakodó volt, nem alaptalanul, hiszen egy héttel korábban a kispestiek legyőzték a Ferencvárost.

A találkozón aztán házigazdák kezdtek jobban, jobbára távoli lövésekkel próbálkoztak, de különösebb eredményt nem értek el. A 16. percben az angyalföldi Szili Attila megzörgette a hálót, de ennek a Vasas-hívek nem örültek, mivel a Vasas-játékos saját kapujába segítette a labdát, 0–1.

Szünet után is jobbára a Vasas támadott, de a Kispest szerzett gólt. Az 55. percben Dubecz kényszerítőzött Sasuval, beadást Faragó hét méterről fejelte a hálóba, 0–2. A 88. percben a csereként beállt Gyánó szépített, 1–2. A meccs hajrájában a piros-feketéknek több helyzetük is akadt, így akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

KHFC: Tóth – Téger, Lőrinc, Szekeres – Dubecz, Lipták, Pintér, Goncalves (Piroska, 44.), Aranyos (Babos, 65.) – Faragó, Sasu (Alex, 76.)

Edző: Szurgent Lajos

07/28/2022, 12:48 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club