Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyolcszáz kispesti Szegeden

Nyolcszáz kispesti Szegeden

Club

Published: 05/20/2022, 12:31 PMReading time: 4 min
EmailFacebook

Legendás meccsek – repülővel érkeztek Puskásék a dél-alföldi összecsapásra

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal május 16. – május 22. közti találkozókról olvashattok, közte egy fordulatos, gólgazdag csepeli összecsapásról.


BEJÖTT A BABONA
1947.05.18.: Szegedi AK–Kispesti AC 1–3 (0–2) 

A KAC és a SZAK más-más célokért küzdött, a kispestiek a dobogós helyért, a szegediek a kiesés elkerüléséért játszottak, ennek ellenére nehéz mérkőzés várt Puskásékra. A piros-feketéknél több olyan játékos is pályára lépett (Bozsik, Bányai, Babolcsay, Puskás), akik néhány év múlva a kispesti „aranycsapat” tagjaként sikert sikerre halmoztak.

„Ha eddig repülőgépen utazott a csapat bajnoki mérkőzést játszani, még nem veszített a Kispest!“ — jelentette ki az elutazás előtt Havas Géza, a Kispest alelnöke. Márpedig Szegedre is repülővel ment a társaság. Az alelnöknek igaza lett, a piros-feketék ezúttal is győztesen tértek haza. Amikor a csapatok a pályára léptek, nyolcszáz kispesti torokból zengett a „Hajrá Kispest!”. A piros-fekete hívek magángépkocsin, különvonaton, sőt volt, aki teherautón utazott a meccsre. 

A Szeged lendületesen kezdett. Az 5. percben Hernádi három méterről lőtt labdáját Kiss Mihály nagy bravúrral kiütötte. A kivédett labdával Puskás iramodott meg, nem túl erős lövését a hazai kapus „bevédte”, 0–1. A Szeged nagyon igyekezett, de csatársora gólképtelennek bizonyult, a kispesti védelem pedig biztos lábakon állt. A 27. percben Puskás kettőre növelte a vendégek előnyét, 0–2. Babolcsay, már az első félidőben megsérült, és mivel ebben az időben nem volt csere, a kispestiek jobbszélsője sántikálva játszotta végig a meccset. A fordulás után folytatódott a szegedi nyomás és a 14. percben Harangozó lövése a kapufáról a hálóba pattant, 1–2. A rivális lelkesedése Mészáros góljáig tartott, a harmadik kispesti találat után a hazaiak feladták a meccset.

A Kispest megérdemelt győzelmet aratott, annak ellenére, hogy az ászai, Bozsik és Puskás gyengébben játszottak a megszokottnál, igaz Puskás Öcsi még így is két gólt szerzett. A forduló után a Kispest a harmadik, a Szeged a 11. helyen állt a 16 csapatos bajnokságban.

KAC: Kiss M. – Szalay, Herédi – Bozsik, Patyi, Bányai – Babolcsay, Béres, Mészáros, Puskás, Váraljai
Edző:  id. Puskás Ferenc 

SZAK: Bakó – Szabó L., Gyuris – Ludas II, Kakuszi, Szokoli – Hernádi, Ladányi, Vörös, Harangozó, Nagy A.
Edző: Berkessy Elemér

 

FÖLÉNY, EMBERHÁTRÁNYBAN
1966.05.18.: Bp. Honvéd–Győri Vasas ETO 3–0 (1–0)
 

A mérkőzés előtt nagy zápor zúdult Kispestre, ennek ellenére 10 ezer néző foglalt helyet a lelátón. A Honvéd kapuját Takács Béla védte, a védelmet a Tajti, Marosi, Vági hármas alkotta, a két fedezet Tóth Gyula és a sokszoros válogatott Sipos Ferenc volt. A támadósor jobb szélén az „Imperiál” becenévre hallgató, villámgyors Nagy Antal, mellette Dorogi, középen a „nemzet bombázója”, Tichy Lajos, a csatársor bal oldalán pedig két olimpiai bajnok, Komora Imre és Katona Sándor kapott helyet. A két kispadon egykori világklasszisok dirigáltak, a kispestieknél Bozsik József, a győrieknél az újpestiek legendája, Szusza Ferenc.

A Honvéd gyakorlatilag egy félidőt emberhátrányban játszott, mert Katona korán térdsérülést szenvedett és a második félidőben csak statisztált. Tichy a 26. percben szerzett vezetést a Honvédnak, majd az 57. percben négy védő gyűrűjéből kirobbanva szerezte a piros-fehérek második gólját. A harmadik kispesti találathoz kellett egy kis győri segítség is, két zöld-fehér védő egymást zavarta, Dorogi pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget. A szünet után jóval nagyobb lendülettel, lelkesedéssel küzdöttek a piros-fehérek, dicséretükre vált, hogy lényegében tíz emberrel is fölényt tudtak kiharcolni. A győzelemmel megerősítette helyét a Bp. Honvéd. A 10. forduló után a második helyen állt, azonos pontszámmal a listavezető Vasas mögött.

BHSE: Takács B. – Tajti, Marosi, Vági – Tóth Gy., Sipos – Dorogi,  Nagy A., Tichy, Komora, Katona
Edző: Bozsik József    

Győr: Tóth – Száméi, Orbán, Tamás, Kiss, Máté, Stolcz, Szaló, Varsányi, Nell, Keglovich
Edző: Szusza Ferenc                    

 

„KISPESTI“ GÓL HOZOTT VEZETÉST A CSEPELNEK
1983.05.18.: Csepel SC–Bp. Honvéd 3–5 (3–4) 

A csepelieknél találunk néhány Honvédhoz kötődő nevet: a csatársor két tagja, Dékány Gábor és Budavári László Kispesten nevelkedett, a védelem bal oldalán pedig az a Gálhidi György játszott, aki 2003-ban a Honvéd edzőjeként rajt-cél győzelemmel vezette a csapatot az NB I-be.

Az NB I 25. fordulójában, Csepelen, 5 ezer néző előtt lépett pályára a Bp. Honvéd. A Honvéd kissé álmosan kezdett, ennek köszönhetően már az 5. percben hátrányba került. Egy szögletrúgás után a „volt kispestiek” hozták össze a hazaiak első gólját, Budavári élesen belőtt labdájához Dékány éppen csak hozzáért, a labda pedig a jobb alsó sarokban kötött ki, 1–0. A hidegzuhany felrázta a piros-fehéreket, két perc múlva egyenlített a Honvéd. Gyimesi labdájával Paróczai ment el a jobb szélen, már a 16-oson belül járt, amikor ütközött egy csepeli védővel. Pádár játékvezető határozottan a büntetőpontra mutatott. A 11-est Varga „Kacsa” félmagasan a bal sarokba bombázta, 1–1.

A 20. percben ismét Honvéd-gólnak tapsolhatott a közönség. Gere lapos átadásával Esterházy kiugrott és Gendur mellett 8 méterről a hálóba lőtt, 1–2. Alig telt el két perc, amikor újabb kispesti gól született. Látványos Gyimesi, Gere, Esterházy akció után a balszélső az ötösről fejelt a hálóba, 1–3. A 29. percben már háromgólosra nőtt a piros-fehérek előnye. Harminc méterre a kaputól Gere szerzett labdát, majd néhány lépés után lövésre szánta el magát, bombája a jobb kapufa tövéről vágódott a hálóba, 1–4. A gól aztán alaposan elkényelmesítette a kispestieket, mert két perc alatt két gólt kaptak, előbb Dékány, majd Varga II vette be Andrusch kapuját, 3–4.

A szünet után a csepeliek az egyenlítés érdekében nagy iramot diktáltak, az 53. percben Budavári egyenlíthetett volna, de egy 11-est a kapu mellé lőtt. Tíz perccel a befejezés előtt a Honvéd végleg eldöntötte a pontok sorsát, Gyimesi jobb oldalról benyesett szabadrúgását Gere nyolc méterről fejelte a kapuba, 3–5.

A nagy hőségben gólokban bővelkedő, fordulatos, látványos meccset vívtak a csapatok. Eleinte úgy tűnt, hogy a kispesti henger „földbe döngöli” a vendéglátókat., de a padlót fogott csepeli együttes két perc alatt szerzett két góljával villámgyorsan visszajött a meccsbe. A szünet után akár egyenlíthettek volna a piros-kékek, de a kihagyott büntető után már nem tudtak „partiban” lenni a Honvéddal.

Bp. Honvéd: Andrusch – Paróczai, Garaba, Nagy, Varga – Kerepeczky, Détári (Kozma), Gyimesi – Gere, Dajka (Csehi), Esterházy
Edző: Komora Imre.

Csepel: Gendur – Kincses, Godán, Wéber, Gálhidi – Kelemen, Mészöly, Varga II – Tulipán, Dékány, Budavári
Edző: Keszthelyi Mihály 

05/20/2022, 12:31 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club