Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Oda-vissza – Videó!

Oda-vissza – Videó!

Published: 04/26/2023, 07:59 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Második csapatunk másodszor is legyőzte a bajnokaspiráns Iváncsát

Nehéz futballidőben, erős széljárás mellett fogadta a múlt héten a Bánkot legyőző második csapatunk az Iváncsa együttesét. Az NB III. Közép csoportjának 34. fordulójáig a vendégek 29 meccs alatt 73 szerzett ponttal, mindössze négy vereséggel várhatták az összecsapást, míg mi 30 lejátszott forduló után 48 pontot gyűjtöttünk.

A mérkőzés egészére elmondható, hogy lassabb iramban zajlott, a felek a biztos védekezésre mentek rá, így a meccs egyes szakaszai eseménytelenebben teltek. Az első komolyabb helyzet Viacheslav Kulbachuk nevéhez köthető, aki egy labdaszerzését követően vezette fel a labdát és lövőtávról – 20 méterről – tűzte rá a vendégek kapujára, de sajnos fél métert tévedett. A bajnoki egyetlen találata három perccel később érkezett, ekkor egy kontrát követően futhatott el Benkő László a bal szélen, aki bravúrosan tette át a másik oldalra a labdát, melyre Patrik Zrnic érkezett és kapásból helyezte azt a kapu jobb felső sarkába (1–0).

A 36. percben egyenlíthetett volna az Iváncsa, Suszter kapott üresen egy labdát, amit azonban – mindössze hét méterről – mellé fejelt, a félidő során pedig már nem láttunk több helyzetet.

A második játékrész első felében ismét taktikai csata folyt a pályán, majd a 71. percben nagyobb lehetőség adódott az Iváncsa támadója, Aradi Csaba előtt, aki egy beadásra érkezett jó ütemben, de a fejese centikkel a kapu fölé szállt. Hat perccel később ismét közel állt az egalizáláshoz a piros-fehér gárda, de Sili veszélyesen középre tett labdájára nem érkezett senki jó ütemben, így az kigurult a játéktérről. A 79. percben áll a legközelebb az Iváncsa a gólhoz, Sili ezúttal magára vállalta a lövést és a bal oldali félterületből befele törve lőtt, de Gyetván bravúrral hárított, védésével nagyban hozzájárult a győzelem megszerzéséhez.

Nagyobb helyzetek híján a hátralevő tíz plusz négy perc lepergett, így oda-vissza sikerült legyőznünk a bajnoki cím első számú esélyesét, ezt a bravúrt pedig kizárólag mi mondhatjuk el magunkról!

Szamosi Tamás: – Nehéz megszólalni egy ilyen meccs után. Nagyon örülünk a győzelemnek, hiszen a leendő bajnokot sikerült megvernünk. A Magyar Futball Akadémia ismét megmutatta, hogy visszajátszók nélkül is eredményes futballra képes és méltó ellenfelei voltunk a liga legjobb csapatának.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 34. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–IVÁNCSA KSE 1–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Szilágyi S. (Kovács, Kövér)
G: Zrnic P. (31.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Nagy Z., Zsigmond, Kulbachuk – Zrnic P., Feledy (Polák, 67.), Kocsis G. (Vojtko, 75.), Zrnic M. – Njamculovic (Fehér B., a szünetben), Fábiánkovits, Benkő (Koszovscsuk, 56.)

Iváncsa: Varga Á. – Nyul, Sili, Suszter (Vallejos, 56.), Kovács S., Bányai, Aradi, Jova, Kercsó, Horváth B., Madarász
Vezetőedző: Tóth András

04/26/2023, 07:59 PM

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club