Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Örömteli kihívás

Örömteli kihívás

Club

Published: 06/14/2021, 06:30 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Szlovák bajnok, a spanyolokkal U19-es Eb-győztes középpályással, Nonóval erősít a Budapest Honvéd FC

Háromszoros szlovák bajnok és kétszeres kupagyőztes, korábbi spanyol utánpótlás-válogatott középpályás érkezett Kispestre, klubunk ugyanis kétéves (hosszabbítási opcióval ellátott) szerződést kötött a Slovan Bratislavától igazolt Nonóval. (Született: José Antonio Delgado Villar)

„Nono személyében egy győztes mentalitású játékos érkezett hozzánk, aki játszott a spanyol első osztályban is. Az elmúlt években a Slovan meghatározó játékosa volt, ahol több bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Egyszer már szerepelt Magyarországon, de hiányérzettel távozott. Szeretne bizonyítani és sikereket elérni itt is” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

A 28 esztendős középpályás a Real Betisben kezdte a pályafutását, U19-es Európa-bajnok volt a spanyol válogatott tagjaként, megfordult a német Sandhausen, a spanyol Elche és a Murcia együttesében, utána másfél évet töltött Miskolcon, majd három és felet a Slovan Bratislavánál. Az OTP Bank Ligában 30 meccset játszott eddig, míg a Slovannal 71 szlovák bajnokin lépett pályára, 6 gólt szerzett és 16 gólpasszt adott.

„Egy új kihívás következik a karrieremben, örülök és várakozással tekintek az előttünk álló időszak elé. Alig várom már, hogy elkezdhessem az edzéseket a Honvéddal, az új csapattársakkal. Azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam a klubért, élvezzem az itt töltött időt és legyünk együtt sikeresek a bajnokságban és a kupában. Szeretném, ha nagy dolgokat vinnénk véghez a Honvéd új stadionjában” – mondta a szerződés aláírását követően Nono, akivel hamarosan interjút is olvashattok az oldalunkon.

Nonót szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


NONO (José Antonio Delgado Villar)

Született: 1993. március 30.

Nemzetiség: spanyol

Poszt: középpályás

Korábbi klubjai: Real Betis (spanyol), SV Sandhausen (német), Elche CF (spanyol), UCAM Murcia (spanyol), DVTK, Slovan Bratislava (szlovák)

Kiemelkedő sikerei: 3x szlovák bajnok, 2x Szlovák Kupa-győztes, U19-es Európa-bajnok

06/14/2021, 06:30 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club