Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Partneri megállapodás

Partneri megállapodás

Club

Published: 10/18/2023, 06:36 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Támogatói szerződést kötöttünk a CLC-Construct Kft.-vel

A Budapest Honvéd és a CLC-Construct Kft. megállapodásának értelmében mostantól a támogatóink között tudhatjuk a 2009-ben alakult társaságot, amely a vasbeton szerkezetépítési piac meghatározó szereplőjévé vált az elmúlt bő egy évtizedben.

A céget az évek során számos közéleti, kulturális és társadalmi jelentőségű projekt kivitelezési munkálataiban való részvétellel bízták meg. Működési területük elsősorban a fővárosra és vonzáskörzetére összpontosul, de jelentős referenciamunkákkal rendelkezik az ország szinte minden régiójában.

A CLC-Construct Kft. logója a mezünk bal oldali ujján lesz látható.


Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője: „Ahhoz, hogy a Honvéd gazdaságilag szintet lépjen, szükségesek a piaci alapú szponzorok, akik fantáziát látnak a klubunkban, a megújult modellben és anyagilag is segíteni tudnak minket. A CLC csatlakozását ezért is tartom fontosnak és előrelépésnek a korábbi időszakokhoz képest, mert ez a fajta támogatás akkor sem volt jellemző, amikor bajnok lett a csapat. Szeretnénk minél több vállalkozást magunk köré gyűjteni, olyan cégeket, amelyek hisznek a Honvéd új modelljében, hiszen fontos támogatást jelentenek a klubnak, a tulajdonosoknak és ezzel segítik a feljutásért, az előrelépésért folytatott küzdelmünket is.“

Csendes Zsolt, a CLC-Construct Kft. ügyvezetője: „Örömünkre szolgál, hogy egy ilyen nagy múltú hazai csapatot támogathatunk, mint a Budapest Honvéd FC. Bízunk abban, hogy együttműködésünk is lehetővé teszi, hogy a csapatot rövid időn belül ismét az NB I-ben lássuk játszani.“

10/18/2023, 06:36 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club