Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Petry bravúrja

Petry bravúrja

Club

Published: 11/10/2021, 05:23 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Legendás meccsek – kispesti helyzetek, extra kapusteljesítmény, egygólos győzelem

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal a november 8-14. közti találkozókról, többek között Tichy Lajos 200. bajnoki mérkőzéséről is olvashattok.

 

GÓL ÉS GÓLPASSZ
1963. november 10.: Bp. Honvéd–Szegedi EAC 4–0 (1–0) 

Heves kispesti rohamokkal kezdődött a mérkőzés és már a 8. percben vezetést szerzet a Bp. Honvéd. Komora a 16-oson fejjel hozta helyzetbe Tichy Lajost, az összekötő 13 méterről, nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0. Fél óráig a piros-fehérek domináltak, de azután visszaesett a Honvéd és a Szeged veszélyeztetett többet.

A szünet után is a vendégcsapat támadott valamivel többet, de a kemény és határozott Honvéd-védők sorra hárították a próbálkozásokat. Az 54. percben egy ellentámadás végén növelte előnyét a Kispest. A szegedi védők tétovázását kihasználva Balogh lőtt a bal sarokba, 2–0. A piros-fehérek vérszemet kaptak és két perc alatt újabb két gólt lőttek. Az 56. percben Tichy a balösszekötő helyén magára vonta a védőket, majd nagyszerű labdát adott Komorának, aki a vetődő kapus mellett a bal alsó sarokba lőtt, 3–0. Egy perc múlva újra a Tichy-Komora páros volt a főszereplő. Tichy most középről tálalt Komora elé, aki ezúttal sem hibázott, 4–0. A mérkőzés hátralevő részében is a Honvéd támadott többet, de újabb gól már nem született.

BHSE: Takács B. – Dudás, Marosi, Mihalecz – Tussinger, Nógrádi – Nagy Gy., Balogh, Komora, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály.

 

PETRY NEM FÁZOTT, A PÉCS RÁFÁZOTT
1990. november 10.: Bp. Honvéd–Pécsi MSC 1–0 (0–0)


A vendégek úgy érkeztek a találkozóra, hogy bármi áron, de legalább egy pontot elvigyenek Kispestről. Tördelték a játékot, emiatt rengeteg volt a szabadrúgás, igyekeztek kizökkenteni a Honvédot a ritmusából. A pécsiek erejéből jóformán csak védekezésre tellett. Hatvankilenc percig úgy tűnt, hogy elérik céljukat, ekkor Csehi húzott el a bal szélen, átívelt a másik oldalra, a jobbösszekötő helyén érkező Pisont elé, aki tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt, 1–0.

A sors igazságtalansága lett volna, ha nem nyer a Honvéd, a kispestiek ugyanis helyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul. A Nemzeti Sport szellemes címmel tudósított a meccsről: „Petry újabb bravúrja: nem fázott meg“.

BHSE: Petry – Csábi (Kovács), Csepregi, Cseh – Pisont, Urbányi, Fodor, Sikesdi, Csehi – Gregor, Vincze.
Edző: dr. Mezey György

 

GYŐZTES GÓL A 91. PERCBEN
2004. november 10.: Újpest FC–Bp. Honvéd FC 1–2 (1–0)

Nem túl jó előjelekkel mentek Újpestre a kispestiek. A mérkőzés előtt a Bp. Honvéd idegenben még nem szerzett pontot, az Újpest viszont a dobogóért harcolt, ráadásul a kispestiek utóbbi két fellépésükön vereséget szenvedtek a Megyeri úton. Félóra elteltével úgy tűnt, folytatódik a szomorú sorozat, mert Feczesin vezetést szerzett a liláknak. A hazai fölény ellenére Bognár György csapata nem játszott rosszul, a kispesti kontrák életveszélyesek voltak.

A második félidőben a kispestiek bátran és jól futballoztak, a 70. percben pedig már eredményesen is, Genito okos passza után a tíz perccel korábban beálló Csobánki Ádám egyenlített. A hazai csapat nem tudta a mérkőzés elején nyújtott teljesítményét produkálni, a Honvéd viszont remekül futballozott. A 91. perc hozta a csattanót. Az újpestiek mindent egy lapra feltéve rohamoztak a győztes gólért, de egy kontratámadás végén a Honvéd szerezte meg a három pontot jelentő találatot. A kegyelemdöfést egykori újpestiek vitték be a liláknak: Herczeg futott el a bal oldalon, majd a középen üresen érkező Szili elé passzolt, aki 10 méterről a jobb alsó sarokba passzolta a kispestiek győztes gólját, 1–2. 

BHFC: Erdélyi – Sztamenics (Facskó 80. p.), Budovinszky, Mészáros – Genito, Bábik, Vadócz, Szili, Vén (Dobos 46. p.) – Herczeg, Drobnjak (Csobánki 59. p.).
Vezetőedző: Bognár György

11/10/2021, 05:23 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club