Az NB I-ben, az NB II-ben és légiósként is szerepelnek Honvéd-játékosok, kölcsönfigyelő rovatunkban pedig megnézzük, hogyan teljesítettek a kispestiek az előző héten.
Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán (BFC-Siófok): a Balaton-partiak zsinórban második győzelmüket aratták, ezúttal a Pécs otthonából hozták el mindhárom pontot (1–0). Boros Roland nem volt kerettag, Eördögh András a 65. percben lépett pályára, Horváth Milán végigjátszotta a találkozót.
Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsabai Előre 1912 FC): a Békéscsaba bravúros döntetlent ért a DVTK ellen, a találkozó 2–2-vel ért véget. Fazekas padozott, Tóth Péter pedig a második csapatban győztes gólt szerzett az 1–0-ra megnyert mérkőzésen a Törökszentmiklós ellen, ahol a 80. percig volt a pályán.
Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK): a fent említett összecsapáson a DVTK osztozott a pontokon a Békéscsabával (2–2). Kocsis Dominik nem állt be.
László Dávid (Budafoki MTE): a Budafok 2–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Haladás ellen. László Dávid 60 percet töltött a pályán.
Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC): a Szolnok minden sorozatot figyelembe véve három vereség után ezúttal döntetlent játszott a Kecskemét ellen (2–2). Szabó Alex végig a pályán volt, elképesztően nagy góllal megszerezte csapatának a vezetést, majd a 44. percben sárga lapot kapott.
Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás FC): akadt még egy olyan összecsapás az NB II-ben, ahol két kölcsönjátékosunk játszott egymás ellen. Az éllovas Szombathely idegenben tudott 2–0-ra nyerni a Budafok ellen. Tóth-Gábor Kristófot az 58. percben lecserélték.
Soltész Dominik (Debreceni VSC): a DVSC a Kisvárda vendégeként szenvedett 2–1-es vereséget. Soltész Dominik a meccs 84. percétől volt a pályán.
Bocskay Bertalan (Topolyai SC): hazai pályán 1–0-ra győzött a Topolya a Vojvodina ellen. Bocskay Bertalan a 83. percben állt be.
Bartha Botond (Bologna Primavera): megszerezte idénybeli első győzelmét a Bologna U19-es csapata, a Sampdoria otthonából hozta el mindhárom pontot (1–0). Bartha Botond cserepados volt.
Török Kevin (Lecce Primavera): 1–0-ra kikapott a Lecce U19-es együttese a Genoától. Török Kevin végigjátszotta a mérkőzést.
Megyeri Gábor (Perugia Primavera): a Perugia Primavera idegenben 3–1-re nyert a Crotone fiataljai ellen. Megyeri Gábor nem volt keretben.
Artur Craciun (Lokomotiv Plovdiv): városi rangadót rendeztek Bulgáriában, a Lokomotiv Plovdiv ellenfele a Botev Plovdiv volt, a két csapat viszont nem jutott döntésre, 1–1-el ért véget a találkozó. Artur Craciun a 70. percben állt be csereként.





