Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pozitív élmények

Pozitív élmények

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Ünnepi keretek közt tette hivatalossá együttműködését a Honvéd és az Ajka

Megpecsételte hosszú évek óta tartó jó kapcsolatát az FC Ajka és a Budapest Honvéd, amikor a két csapat szerdai felkészülési mérkőzését megelőzően Geri Gyula, az Ajka és Kun Gábor, a Honvéd ügyvezető igazgatója ellátta kézjegyével a két fél közötti megállapodást. Az előző bajnoki idény kooperációs együttműködését továbbörökítve ugyanis stratégiai partnerként dolgozik tovább a két együttes a Magyar Futball Akadémiáról kikerülő tehetségek fejlődéséért.

„Emlékszem, amikor öt évvel ezelőtt elkezdődött egy együttműködés a két klub között, két játékos, Lőrinczy Attila és Csemer Gyula érkezett hozzánk a Honvédtól – tekintett vissza a kezdetekre Geri Gyula, az FC Ajka ügyvezetője. – Ezt a két játékost azért is emelem ki, mert előbbi négy évvel később, idén bemutatkozhat az NB I-ben, míg Csemer Gyula ötödik szezonját kezdi meg nálunk. Nagy büszkeség számunkra, hogy a Budapest Honvéddal tudunk együttműködni, és a céljaink között szerepel, hogy felkészítsük az akadémiáról kikerülő fiatalokat a felnőttfutballra.”

Schwartz Béla, Ajka város polgármestere köszöntőjében szintén kihangsúlyozta a két klub közti kapcsolat jelentőségét.

„Nem volt még módunk rá, hogy ilyen patinás együttessel megállapodást kössünk, nagyon örülök ennek a lehetőségnek – mondta a városvezető. – Reméljük, hogy mindkét fél számára jó lesz ez a kapcsolat. A mi játékosaink bár idősebbek, koruk ellenére tanultak a Honvéd fiataljaitól, akik nagyon jó benyomást keltettek az elmúlt években és hozzájárultak az eredményeinkhez.”

Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója elmondta, öt éve fejlődik folyamatosan az együttműködés a két klub között, amely az idei szezonnal megkötött stratégiai partneri megállapodásban csúcsosodik ki.

„Az elitakadémiák egyik feladata, hogy a magyar labdarúgás számára játékosokat neveljen, akiknek szükségük van a tapasztalatra, Ajkán pedig az eredménykényszer mellett is lehetőséget mernek nekik adni és bizonyítani tudják rátermettségüket – hangsúlyozta klubvezetőnk. – A legjobb példa az együttműködés sikerességére az, hogy játékosaink pozitív élményekkel térnek vissza a Kispestre, ennek is köszönhető, hogy sor kerülhet erre az aláírásra, és reméljük, hogy a jövőben még tovább fejleszthetjük ezt a partneri kapcsolatot.”

Urbányi István, a Budapest Honvéd sportigazgatója külön köszönetet mondott Nagy László sportszakmai koordinátorunknak, aki az elmúlt öt évben gondozta az Ajkával való együttműködést, s kiemelte, hogy a két klub közötti kiváló kapcsolat ritkaság számba megy a magyar futballban.

„Hosszú évek óta beszél mindenki az utánpótlás fontosságáról, a kulcskérdés azonban az utánpótlás- és a felnőttfutball közötti átmenet – hívta fel a figyelmet Urbányi István. – A játékosok fejlődésében fontos a tudatosság, tervezés, nemcsak az a lényeges, hogy egy adott hétvégén lehetőséghez jussanak egy csapatban, hanem az a folytonosság is, amit egy ilyen megállapodás biztosítani tud. Fontos az is, hogy ne csak fejlődjenek ezek a tehetségek, de jól is érezzék magukat, ezt pedig Ajkán megteremtik nekik. Bízunk benne, hogy hamarosan újabb tehetségek léphetnek be ebbe a rendszerbe.”

A stratégiai partneri megállapodás jegyében az elmúlt évekhez hasonlóan a 2020–2021-es szezonban is több fiatal tehetségünk pallérozódhat az Ajka együttesében: Irimiás Gergő, Kovács Nikolasz, Tóth Péter és Zvara Levente mellett idén is kölcsönben szerepel majd az ajkaiak közt már előző szezonban bizonyító Soltész Dominik is.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club