Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rálépni a győztes útra

Rálépni a győztes útra

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Hétfőn Batik Bence is a csapattal gyakorolt már

Batik Bence is a (kisebb) sérüléssel bajlódók listáját gazdagította a múlt héten, védőnk bordazúzódás miatt végzett könnyített munkát, de a hétvégi pihenőt követően hétfőn már kint lehetett a pályán a csapattársakkal.

„Van még egy kis fájdalmam, de már a csapattal edzettem, aki ismer tudja, a kisebb fájdalom nem jelenthet gondot, ott akarok lenni a pályán, hogy segítsem a csapatot – mondta eltökélten Batik Bence. – A Turku ellen sérült meg a bordám, vár még rám egy kontrollvizsgálat, de rendben leszek.”

Batik Bence hozzátette, a válogatott szünet abból a szempontból (is) hasznos volt, hogy a sérültek állapota javulhatott, illetve mindenki rendbe tehette a fejét, átgondolhatta az elmúlt heteket. A Honvéd védője elmondta, a felkészülés jól indult, sajnos azonban van olyan időszak, amikor nem megy egy csapatnak, de el kell felejteni ezt a periódust, túllendülni rajta, és rálépni a győztes útra.

„Legszívesebben kitörölném a két vesztes bajnokit, ki kell tisztítani a fejeket, hiszen itt az ideje, hogy elkezdjünk meccseket nyerni, elsőként szombaton a DVTK ellen” – tekintett előre Batik Bence.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club