Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rutint kell szerezni

Rutint kell szerezni

Club

Published: 10/11/2022, 06:16 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Fotógaléria – első góljaikat lőtték a hölgyek a felnőttek között

A hétvégén első ízben játszott hazai pályán Hossein Nikandish alakulata és bár a DVSC-DEAC nyerte a találkozót 9–2-re, mégis első bajnoki találatainknak örülhettünk a ligában, gólszerzőink ráadásul még karrierjük elején tartanak, ugyanis Zrínyi Lilla 16, míg Horváth Vivien mindössze 18 éves.

„Nagyon sok a fiatal játékosunk, ami jó, hiszen a jövő a miénk lehet, de ehhez fontos, hogy minél több mérkőzésen lépjünk pályára – vázolt fel egy jövőképet Nikandish. – Most a hétvégén is látszott, hogy még nincs meg a kellő meccsrutin, amit az ellenfelek ki is használnak. Ezúttal ráadásul sok tényezőre kellett figyelni, volt aki fáradtsággal, volt aki kisebb sérüléssel nézett szembe a bajnoki előtt, de mindenki játszani akart. Ez jó alap lehet, de a mostani szezonban a tisztes helytállás, a következőben pedig már egy felső ház lehet a célunk. Szeretnénk, hogy a Honvéd név hallatán a női fociban is felkapják az emberek a fejüket.”

A rendkívül fiatal csapatunk magját főként az U19-es leány alakulatunk tagjai alkotják, az újonnan igazolt játékosoknak pedig még időre van szükségük, hogy felvegyék a bajnokság ritmusát.

„Sokan érkeznek az U19-es és az U16-os csapatból is – ismertette csapata összetételét vezetőedzőnk –, amiben a legnehezebb, hogy olykor ezeknek a fiatal játékosoknak háromnaponta kell mérkőzést játszani, ami nagyon megterhelő, míg az érkezők az elmúlt időszakban nem játszottak tétmérkőzést, így nekik még legalább fél év kell, hogy igazán meg tudják mutatni, mit tudnak.”

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 7. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–DVSC-DEAC 2–9 (0–4)
Tichy Lajos Sportcentrum

V.: Barta Viktória (Trapp E., Kiss-Szemán H.)
G.: Zrínyi (55.), Horváth V. (70.), ill. Jakab E. (1., 65.), Éles (7.), Jakus (29., 30., 77.), Hardon (62., 88.), Molnár A. (90.)

Honvéd: Kiss R. – Weiszt, Zrínyi, Patonay, Diós, Lovás (Nemes, 80.), Szokolányi, Németh F., Tóth B. (Sztojka, 59.), Horváth V., Bordás
Vezetőedző: Hossein Nikandish


10/11/2022, 06:16 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club