Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sima győzelem a rangadón

Sima győzelem a rangadón

Club

Published: 10/05/2021, 06:35 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Öregfiúkcsapatunk az élre ugrott

A múlt heti fiaskó után rangadó várt a Honvéd BKE csapatára, a veretlen ISSIMO látogatott Kispestre. Betegség és sérülés miatt Móra, Máj, Radnai, Szamosi Tamás, Pisont, Plókai és Budovinszky is hiányzott a csapatból, utóbbi pótlására Lannert került a védelem tengelyébe.

A Honvéd ezúttal is azonnal magához ragadta a kezdeményezést és már a 6. percben megszerezte a vezetést. Egy szép támadást követően kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt, amit Bárányos  higgadt megoldása zárt le, támadónk 11 méterről lőtt a hálóba, 1–0.

A gól után akár növelhették volna előnyüket a piros-feketék, de Trembulyák és Tóth Csaba is nagy helyzetben hibázott. Negyedóra elteltével a vendégek bátrabbak lettek. Többször is eljutottak a kapunkig, de egyetlen helyzetük – egy lecsúszott beadás – a léc tetején landolt. A Hungler, Lannert páros remekül működött, Edelényinek alig akadt dolga. Egygólos kispesti vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok, szünetben egy helyen változtatott a Honvéd, Vincze helyett Lukács állt be.

Aki aztán szinte azonnal gólt szerezhetett volna, átemelte a kimozduló kapus felett a labdát, de a az sajnos néhány centivel elkerülte a kaput. Az 56. percben szöglethez jutott a kispesti együttes, Bárányos pedig olyan remekül csavarta be a labdát, hogy az érintés nélkül kanyarodott a hálóba, 2–0.

Két perc elteltével újabb kispesti gólnak örülhettünk. Trembulyák kapott egy remek labdát a felezővonalnál, nagy iramban elindult a kapu felé, majd az alapvonaltól 7 méterre visszagurított a még jobb helyzetben lévő Lukács elé, akinek nem okozott gondot a labdát a kapuba rúgni, 3-0. Szépségdíjas akció volt!

A hátralévő időben több nagy kispesti helyzetet is feljegyezhettünk, de újabb gól már nem született. Csapatunk remek játékkal feledtette a múlt heti vereséget és mivel a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott, a piros-feketék újra a tabella élére kerültek, igaz a másik nagy rivális MTK két meccsel kevesebbet játszott.

A Honvéd BKE, legközelebb október 11-én, hétfőn 19 órakor a Pénzügyőr ellen lép pályára a Pasaréti úton.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY, 6. FORDULÓ

Honvéd BKE–ISSIMO SE 3–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Csete Csongor (Sudicky B., Kovács B.)

G: Bárányos (2), Lukács

Honvéd: Edelényi — Bábik, Hungler, Radnai, Lannert, Erdei — Tóth Cs., Sinkó, Zana, Vincze L. (Lukács) — Bárányos, Trembulyák

10/05/2021, 06:35 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club