Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Számokban az elmúlt idény

Számokban az elmúlt idény

Matches

Published: 06/04/2024, 07:09 PMReading time: 4 min
EmailFacebook

Több mint 11 ezer percet töltöttek pályán a szezonban 21 éven aluli játékosok

Az akadémisták kapták a játékpercek több mint 80 százalékát az NB II-es szezonban, ahol a magasan a Honvéd mérkőzésein volt a legtöbb néző. Számok, érdekességek a Merkantil Bank Liga 2023/2024-es idényéből.

Hét akadémistánk debütált az első csapatban a 2023/2024-es szezonban, amely során 12, 2003-ban vagy annál később született játékosunk lépett pályára az első csapatban. A 21 évnél fiatalabb játékosaink 11 809 percet kaptak, ez a teljes játékperceknek több mint a harmada és összesen 131 meccsnyi időt tölthettek a pályán.

A szezon során 34 mérkőzést játszott csapatunk (és további két találkozót a Magyar Kupában), a legtöbb bajnokin két 2002-ben és egy 2003-ban született játékosunk lépett pályára, ez is mutatja, hogy az előző idény U21-es futballistái a mostani kiírásban már a csapat meghatározó tagjai voltak. A legtöbb bajnokin Szabó Alex, Benczenleitner Barna és Bocskay Bertalan lépett pályára, míg a játékpercek tekintetében Dúzs Gellérttel egészül ki a Szabó, Benczenleitner páros.

Hét játékosunk jutott 2000 perc fölé a szezonban, az első négy helyen Szabó, Benczeleitner, Dúzs és Kerezsi található. Tíz olyan labdarúgónk van, aki legalább 25 NB II-es meccsen pályára lépett, köztük három 2002-es (Bocskay, Dúzs, Szabó), két 2003-as (Benczenleitner, Kerezsi) és két 2004-es (Keresztes, Krajcsovics) születésűt is találunk.

A versenykiírás értelmében minden mérkőzésen legalább egy 2004-ben vagy később született játékost kell szerepeltetni, ami 3060 játékpercet jelent, nálunk viszont majd’ kétszer ennyi időt, 5733 percet (34 helyett több mint 63 meccsnyit) játszottak ezek a fiatalok. A 5733 percet ráadásul kilenc labdarúgónk hozta össze, ami szintén mutatja, hogy fontos számunkra az akadémiáról kikerülő fiatalok folyamatosan fejlesztése.

Ezek a játékpercek és a tapasztalatszerzés pedig rendkívül komoly érték a fiataljaink számára, akik rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt idényben, új kihívások érték őket, meg kelle(tt) tanulniuk reagálni a felnőttfutball, az NB II-es stílus sajátosságaira, meg kell(ett) tanulni kulcsemberként játszani, felelősséget vállalni, amennyiben pedig ezeket a tapasztalatokat jól hasznosítják, jobb játékossá válhatnak, ez pedig klubunk számára is értéknövekedést jelent.


A 2023/2024-ES IDÉNY SZÁMAI
Az NB II-es bajnokságban a Budapest Honvéd 28 játékost szerepeltett. Olyan játékos nem akadt, aki mind a 34 találkozón pályára lépett volna. A legtöbb meccset Szabó Alex játszotta, védőnk csak azért nem szerepelt minden meccsen, mert az utolsó fordulót sárga lapok miatt ki kellett hagynia. 

Mérkőzések
33: Szabó Alex
32: Benczenleitner Barna, Bocskay Bertalan
30: Kovács Nikolasz
29: Adorján Krisztián
28: Kerezsi Zalán
27: Holman Dávid
26: Dúzs Gellért, Keresztes Noel
25: Krajcsovics Ábel
24: Eördögh András, Lőrinczy Attila
22: Bobál Gergely
20: Nyitrai Bence
18: Kálnoki-Kis Dávid, Kundrák Norbert, Pekár István
17: Kocsis Dominik
15: Simon Benedek
11: Kocsis Gergely
9: Ivan Lovric, Tomás Tujvel
7: Haragos Viktor, Viacheslav Kulbachuk
6: Átrok Zalán
3: Benkő László
1: Gyetván Márk, Szabó Tibor

Játékpercek
A játékpercek tekintetében is Szabó Alex töltötte a legtöbbet a pályán, a védőnk 2856 percet játszott. 

2856: Szabó Alex
2812: Benczenleitner Barna
2284: Dúzs Gellért
2256: Kerezsi Zalán
2209: Holman Dávid
2050: Kovács Nikolasz
2028: Adorján Krisztián
1732: Lőrinczy Attila
1555: Keresztes Noel
1429: Bocskay Bertalan
1420: Kálnoki-Kis Dávid
1390: Krajcsovics Ábel
1314: Eördögh András
1249: Kocsis Dominik
1244: Pekár István
1176: Bobál Gergely
869: Nyitrai Bence
723: Kundrák Norbert
686: Tomás Tujvel
550: Kocsis Gergely Péter
504: Ivan Lovric
411: Simon Benedek
245: Viacheslav Kulbachuk
197: Átrok Zalán
116: Haragos Viktor
90: Gyetván Márk
3: Szabó Tibor

Gólok
A bajnokság során a Honvéd 39 gólt szerzett (2 találat öngólból esett). A legeredményesebb játékos 11 góllal Kerezsi Zalán volt, aki az NB II-es góllövőlistán a nyíregyházi Nagy Dominik társaságában negyedik helyen végzett.

11: Kerezsi Zalán
6: Bobál Gergely
5: Lőrinczy Attila
4: Holman Dávid
2: Benczenleitner Barna, Bocskay Bertalan
1: Adorján Krisztián, Keresztes Noel, Kocsis Dominik, Kovács Nikolasz, Krajcsovics Ábel, Nyitrai Bence, Pekár István

Házi góllövőlista tétmeccseken (bajnoki, Magyar Kupa):

12: Kerezsi Zalán
7: Bobál Gergely
6: Lőrinczy Attila
4: Holman Dávid
2: Benczenleitner Barna, Kovács Nikolasz, Bocskay Bertalan, Krajcsovics Ábel
1: Adorján Krisztián, Kocsis Dominik, Pekár István, Keresztes Noel, Nyitrai Bence

Újoncok
Az NB II-es bajnokságban az első csapatban nyolc tehetségünk mutatkozott be, időrendi sorrendben: Simon Benedek, Kocsis Gergely, Nyitrai Bence, Pekár István, Benkő László, Kulbachuk Viacheslav, Gyetván Márk és Szabó Tibor.

Edzők
A bajnoki rajtnál Pinezits Máté ült a kispadon, aki 13 meccsen dirigálta az együttest. A mérlege: 4 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 15 lőtt és 15 kapott gól. A megszerzett 16 pont 41.03 százaléknak felel meg. November elején egy meccs erejéig Djordje Kamber ült a kispadra, majd Csertői Aurél vette át az együttes irányítását. A tréner 20 meccsen irányította a Honvédot. A mérlege 7 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség, 24 lőtt, 18 kapott gól. A megszerzett 28 pont 46.67 százalékos teljesítménynek felel meg.

Sárga lapok
A bajnokságban 20 kispesti játékos kapott sárga lapot. A legtöbb kártyát, tizenegyet Benczenleitner Barna gyűjtötte. 

11: Benczenleitner Barna
8: Adorján Krisztián
5: Szabó Alex
4: Holman Dávid, Kovács Nikolasz, Nyitrai Bence
3: Bocskay Bertalan, Kálnoki-Kis Dávid, Keresztes Noel
2: Dúzs Gellért, Kerezsi Zalán, Kocsis Gergely Péter, Krajcsovics Ábel, Kundrák Norbert, Lőrinczy Attila, Simon Benedek
1: Átrok Zalán, Kocsis Dominik, Pekár István, Tomás Tujvel

Piros lapok
A bajnokság során hat Honvéd-játékos jutott a kiállítás sorsára. Adorján Krisztián, Bobál Gergely, Kálnoki-Kis Dávid, Kovács Nikolasz, Krajcsovics Ábel és Ivan Lovric egy-egy alkalommal hagyta el idő előtt a pályát. 

Büntetők
A bajnokságban hét büntetőt rúghatott a Budapest Honvéd. Holman Dávid négyszer, Lőrinczy Attila háromszor állhatott a labda mögé. Előbbi kettő, utóbbi három büntetőt értékesített.

Nézők
A Budapest Honvéd meccseit a 34 forduló alatt összesen 67 776 néző látta. A Bozsik Arénában 42 669 (17 meccs), idegenben 25 107 (17 meccs) szurkoló látogatott ki a mérkőzéseinkre. Kispesten a Kozármisleny ellen voltak a legtöbben (3709) és a Csákvár ellen a legkevesebben (1075).  

Az NB II-ben a Honvéd meccseit látogatták a legtöbben:

Hazai átlagnézőszám:
1. Budapest Honvéd FC 2510
2. ETO FC Győr 2039
3. Vasas FC 1502  
4. Szeged-Csanád 1445
5. FC Ajka 1029

Idegenbeli átlagnézőszám:
1. Budapest Honvéd FC 1477
2. ETO FC Győr 1108
3. Kozármisleny 883
4. Nyíregyháza 876
5. Pécsi MFC 789

Összesített (hazai és idegenbeli) átlagnézőszám:

1. Budapest Honvéd FC 1993
2. ETO FC Győr 1705
3. Vasas FC 1495
4. Szeged-Csanád 1125
5. Kozármisleny  824

06/04/2024, 07:09 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team