Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Száznyolc éve kezdődött

Száznyolc éve kezdődött

Matches

Published: 07/02/2024, 02:53 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Harmincnegyedszer játszunk felkészülési mérkőzést a Vasas ellen

A ZTE elleni edzőmeccs után újabb felkészülési mérkőzést játszik szerdán a Budapest Honvéd. Ezúttal ősi riválisunkat a Vasas FC-t fogadjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

A tétnélküli meccsek kategóriájában (barátságos, edző, felkészülési) 108 év alatt harminchárom meccset játszott egymás ellen a két együttes. Az első találkozóra 1916. augusztus 13-án Kispesten került sor, amit a piros-kékek nyerték 3–2-re. A mieink góljait Kónya Ferenc és Túri Sándor szerezték. Érdekesség, hogy az első tétmeccset csak négy hónappal később, december elején játszották.

1918-ban kétszer is megmérkőztek a csapatok, februárban a Vasas nyert, a májusi meccs 0–0-s döntetlent hozott. 1924-ben nyert először a Kispest edzőmeccset. A mieink Körmendy Ferenc és Fürstner János góljaival 2–1-re győztek. 1937 márciusában potyogtak a gólok, a piros-feketék 12–3-ra verték Vasast. A meccs hőse Déri Károly volt, aki hatszor vette be a piros-kékek kapuját.

1943. szeptemberében az Elektromos Latorca utcai pályáján nem kevesebb, mint hétezer néző látta a Kispest 5–4-es győzelmét. A piros-feketék góljait Nonn Antal (2), Boros János (2) és Urhegyi János lőtték. 1971-ben a Vasas Fáy utcai pályán 1–1-et játszottak a csapatok, a mieink találata Bodonyi Béla a piros-kékeké Izsó Ignác nevéhez fűződik.

Legutóbb, napra pontosan három éve 2021. július 3-án találkozott a két rivális. Az MFA Utánpótlásközpontban rendezett meccset a Budapest Honvéd nyerte 7–2-re. A gólszerzők közül már csak Kerezsi Zalán erősíti a sorainkat. Eppel Márton, Nono, Nagy Dominik, Banó-Szabó Bence más klubban futballozik, Ivan Lovric pedig szegre akasztotta a stoplis cipőt, a hetedik találat Szilágyi öngólja volt.

Az edzőmeccsek mérlege: 17 kispesti, 12 angyalföldi győzelem, 4 döntetlen. A gólkülönbség 96–69 a Honvéd javára.

07/02/2024, 02:53 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team