Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szépen csillog a bronz

Szépen csillog a bronz

Club

Published: 06/08/2023, 06:37 PMReading time: 4 min
EmailFacebook

MFA-szezonértékelő – Mihályi Tamás csapata az öltözőben tudta meg, hogy bronzérmes lett

Május 27-én, az Illés Akadémiai elleni győzelemmel lezárult az idény U14-es utánpótláscsapatunk számára. Mihályi Tamás növendékei első évüket töltötték el a nagypályás futballban (igaz, még kétszer 40 perc játékidő mellett), 27 találkozó alatt 47 pontot gyűjtöttek, 13 győzelemre mellett pedig nyolcszor ikszeltek és hatszor kaptak ki, továbbá a második legjobb (26-os) gólkülönbséget produkálták a mezőnyből.

Nem első közös idénye volt ez utánpótlás-szakvezetőnknek és csapatának, ugyanis a pre-akadémiai ténykedése alatt Mihályi Tamás első – Kispesten edzett – együttese volt a 2009-es korosztály. Edzőnk akkor az U11-es és az U12-es bajnokságban dolgozott a srácokkal, tavaly nyáron pedig újra összetalálkoztak útjaik.

„Ennek köszönhetően 2022 nyarán viszonylag könnyebb dolgom volt, hiszen adott volt egy mag, akik tudták, hogy mit várok el tőlük – kezdte Mihályi Tamás. – Ismertem a srácokat, úgy gondoltam, hogy zökkenőmentes lesz a kezdés, ennek ellenére mégis nehezebben alakult, nem ment nekik és valószínűleg nekem sem az átállás olyan gördülékenyen, jól dolgoztunk, eleinte azonban nem úgy jöttek az eredmények, ahogy szerettük volna.”

Intenzív volt a fiatalok számára a  felkészülés, hiszen Hollandiában megmérkőzhettek a hazai AZ Alkmaar, a belga Club Brugge, az angol sztárgyár Southampton, illetve a német topcsapat Borussia Dortmund gárdájával.

„A legjobb utánpótlásműhelyekkel csaphattunk össze az iskolakezdést megelőzően, akkor már jócskán a felkészülés végén jártunk, de valamiért az utolsó, még tét nélküli találkozókra sem szeretett volna az összeállni, amit én elképzeltem – taglalta szakvezetőnk. –  Tegyük hozzá, igencsak díszes társasággal találkozhattunk, lehet, ez a kevésbé sikeres periódus is kellett nekünk, hogy az idény végére így összeálljunk. Sokkal inkább labdatartásra épülő, kreatív futballt vártam el a csapatomtól, felszabadult, de egyszerre szervezett játékot, ami azért az idény legnagyobb részében már jellemző volt ránk, sajnos a szezon elején nem annyira. Ezzel együtt vallom, hogy sportemberként kellenek az ilyen epizódok is egy játékos életében.”

A sikeres útra való rátérésnek az egyik elengedhetetlen eleme a jó közösség, az öltözői hangulat kialakulása, Mihályi Tamás vezetőedzőnk pedig pont erre a legbüszkébb, hogy jó társaság kovácsolódott össze a szezon során és annak végére. Szakvezetőnk hangsúlyozta, meg kell becsülniük ezt a közösséget, és nyilván van hová fejlődniük (játékosként és emberként egyaránt), azonban jó alapot sikerült teremteni a folytatásra.

A közös öltözői identitás kialakulásában elengedhetetlenek az együtt megélt élmények, utánpótlás-vezetőedzőnk szerint pont az idény végén volt egy kulcspillanat, ami sokáig megmaradhat a fiatalokban.

„Mindig a legfrissebb élmény él az emberben a legélénkebben, számunkra talán pont az utolsó, Haladás elleni forduló volt egy olyan momentum, ami lendületet adhat a srácoknak a következő szezon kezdetére is – folytatta Mihályi Tamás. – A bronzérem sorsa dőlt el, de nem kizárólag a mi kezünkben volt a döntés, ugyanis nem volt elég legyőzni a Halit, hanem még a Felcsútnak ki kellett kapnia a Győrtől. Emlékszem, az edzői öltözőben ültünk, amikor a gyerekek berontottak, telefont lobogtatva Schmél Áron vezetésével, hogy nyert a Győr, ezzel pedig meglett a bronzérem – részletezte az ünneplés pillanatát Mihályi Tamás. – Nem is az eredmény számított ekkor, hanem inkább az, hogy végignyomtunk egy iszonyatosan kemény évet, a sikerek mellett hullámvölgyeket is megéltünk és a lezárás mégis pozitívra sikerült.”

Szakvezetőnk a bronzérem adta érzelmi muníció mellett hangsúlyozta, ebben a korosztályban még nem (csak) az eredményesség a fontos, mivel a kisebb technikai különbségek mellett simán előfordulhat, hogy ugyanaz a keret egy másik szezonban harmadik helyett hatodik lenne vagy fordítva, a legfontosabb pedig a tapasztalatszerzés.

Ha a gólszerzőket nézzük, jól látható, nem egy ember eredményességén múlott az U14-es csapat szereplése, hiszen az 50 találat 14 fiatal között oszlott el. Ez is mutatja, hogy ha kidőlt a sorból valaki, akkor a társai a helyére tudtak lépni.

„A bajnokságban talán az egyetlen olyan gárda voltunk, amelynél minden mérkőzésen behozott valakit már a szünetben is és az összes cserelehetőségét kihasználta – mutatott rá egy érdekes aspektusra Mihály Tamás. – Ez tudatos volt, hiszen a szakvezetés elvárta, hogy mindenki kapjon lehetőséget. Szerettük volna, hogy a gyerekek élvezzék azt, amit csinálnak, kiélhessék a kreativitásukat és persze folyamatosan tűzben legyenek. 13 éves korban még nem lehet megítélni, hogy milyen pályafutás van előttük, nem mondhatunk le a egyetlen kerettagról sem és a voksunkat sem tehetjük le 11 játékos mellett, kötelességünk mindenkinek bizalmat szavazni!”

Szépen végződött tehát szakvezetőnk és növendékeinek az idény, a bronzérem méltó lezárása a közös időszaknak.

„Amikor U12-es korukban búcsút vettem tőlük, mint vezetőedző, akkor azt mondtam nekik, hogy ha bármelyik korosztályban, bármelyik edzésüket megnézem, akkor szeretném látni, hogy azon alapelvek mentén dolgoznak és élnek, amelyeket próbáltam beléjük nevelni – hangsúlyozat Mihály Tamás. – Ne kelljen őket emlékeztetni testhelyzetekre, lábhasználatra, mint az sokszor előfordult régebben, illetve vigyék tovább azokat az emberi értékeket, amellyel mindnyájan bírnak. Most is hasonló gondolatokkal engedtem el őket.“

Mérkőzések a 2022/2023-as szezonban:

27: Acsai Dominik Gábor, Csörgő Ádám, Varga Krisztián
26: Bogdán Martin, Érsek Patrik
25: Kayali Zalán Bashar, Shodunke Dániel
24: Martin Álmos Bendegúz
23: Schmél Áron, Schwarcz Máté
22: Ferencz Kende, Russnák Áron, Varga-Sós Benedek
21: Jakab Mátyás Gáspár
19: Varga Zalán Szilveszter
18: Szőke Szilárd
13: Csákány Szabolcs
12: Molnár Ákos
11: Ebenspanger Máté, Kobela Patrik
10: Horváth-Garaba Botond, Sütő Benedek
9: Veréb Balázs
7: Vas Bálint
4: Mácsik Marcell
3: Vérten Martin
2: Solymos Kornél

Góllövőlista: 

10: Varga Krisztián
9: Acsai Dominik Gábor
6: Érsek Patrik, Shodunke Dániel
4: Bogdán Martin, Varga Zalán Szilveszter
3: Csörgő Ádám
2: Schwarcz Máté
1: Csákány Szabolcs, Horváth-Garaba Botond, Kobela Patrik, Martin Álmos Bendegúz, Schmél Áron, Varga-Sós Benedek

06/08/2023, 06:37 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy