Augusztus 3-án ünnepli 110. születésnapját a Budapest Honvéd, amely kapcsán több korszak kiválóságait is megkerestük, s arra kértük őket, hogy meséljenek a kispesti élményeikről, a piros-feketékhez kötődő emlékeikről.
Mi az első honvédos emléked?
Cseh András: Amikor 1978 őszén először láttam élőben a Honvédot játszani a Népstadionban az Ajax Amszterdam ellen (4–1). Szenzációs meccs, fantasztikus győzelem volt! Megfertőződtem, és ez azóta is tart.
Détári Lajos: 1971-ben hoztak próbajátékra a Honvédhoz, akkor eltanácsoltak, de 2 év múlva már a klub játékosa voltam.
Esterházy Márton: 1980 januárjában Balatonkenesén edzőtáboroztunk, utána 1 hónapos argentin túrára utaztunk
Kovács Kálmán: Édesapám rendszeresen járt az első csapat edzéseire és elvitt magával engem is. Én labdát szedtem a játékosoknak, akik számomra hősök voltak! Gujdár Sanyi mögött szedtem legtöbbször a labdát. Egyik edzés alatt felvétel volt a serdülő csapathoz, akkor mentünk a nővéremmel a büféhez, amit Kollár Lajos bácsi vezetett (Kollár József apukája). Megkérdezték, hogy a gyerekcsapathoz jöttem-e? Ha már ott voltam megpróbáltam, sikerült. A 36-os busszal jártam edzésre és 13:45 előtt nem indulhattam otthonról. Nagyon nehéz volt kivárni az időpontot, de egyszer sikerült és apu pont akkor jött haza a munkából, Nagyon megdicsért, hogy pontosan indultam!
Kozma Mihály: 1969-ben, 19 évesen kerültem Kispestre. Az első fordulóban Tatabányán játszottunk és 2–0-ra nyertünk. Az első gólt én szereztem még a meccs elején.
Gyimesi László: A Műanyag SC játékosaként a Budapest serdülő válogatottban 5-6 Honvéd-játékos is a csapattársam volt. Mielőtt a Honvédba igazoltam, Tichy Lajos eljött hozzánk a lakásunkra, megnézte, hogyan élek, és mindenben felajánlotta a segítségét.
Miért különleges klub a Honvéd?
CS. A.: A Honvédot a világon mindenhol ismerik! Nemcsak ügyes, tehetséges játékosok voltak ebben az egyesületben, hanem zsenik, világsztárok! Nem utolsó szempont, hogy fantasztikus szurkolótábora van!
D. L.: Nehéz megfogalmazni. El kell tölteni pár évet a Honvédban, hogy tudja az ember mit jelent Kispesten futballozni. Klasszis futballisták egész sora játszott itt. A Honvédhoz tartozni megtisztelő dolog.
E. M.: Mert itt játszottak a legjobb magyar játékosok!
K. K.: Mindenkinek kell találni egy klubot, ami a számára különleges. Nekem ez a Honvéd, mert ez az éltetem egy jelentős darabja, kb. 25 év. Érdekes de sokszor éreztem úgy, hogy más stadionokban vagyok igazán Honvédos. És ez mindig büszkeséggel töltött el...
K. M.: A Honvédnál mindig családias volt a légkör, mindig volt egy 7-8 fős mag, amely évekig együtt játszott. Puskásék, Komoráék, vagy a 80-as évek sikercsapatának tagjai hosszú évekig együtt futballoztak. A játékosok szerették és tisztelték egymást. Az utóbbi években ez az idő lerövidült, mert 2-3 év után a játékosok továbbállnak. Mindig voltak példaképek, nekem például Tichy Lajos volt.
GY. L.: A világ legjobb játékosai játszottak itt, mégis mindig családias volt a hangulat, nem mellesleg a legjobb szurkoló táborunk nekünk van.
Mi a legszebb emléked a Honvédról?
CS. A.: A Honvédban eltöltött 8 év minden napja ajándék volt számomra! Olyan jó csapatban játszhattam, amely még engem is elbírt. Büszke vagyok rá, hogy ennek az együttesnek 2 évig csapatkapitánya lehettem.
D. L.: Az utánpótlásban eltöltött évekkel együtt 14 esztendőt töltöttem Kispesten, és minden percre szívesen emlékszem. Persze voltak kiemelkedő pillanatok, amikor először kerültem a felnőttcsapatba, a bajnoki címek, a gólkirályi elsőségek, vagy az első válogatottság a Honvédból, mind emlékezetes, szép emlék. Hála Istennek, van mire emlékeznem.
E. M.: A legszebb emlékem az 1980-ban nyert bajnoki cím, amit 25 év után nyert a Honvéd.
K. K.: Rengeteg emlékem van, és igazából mindegyik a kedvencem! Az előbb említettem a büfést, úgy gondolom, hogy egy klub a szertárosból és a takarítónőből áll leginkább, és Gonda Misi bácsi csodálatos szertáros volt!
K. M.: Hát ez nagyon nehéz kérdés. Játékosként 15, edzőként, vezetőként pedig 20 évig szolgáltam a Honvédot, ez idő alatt rengeteg szép emlékem van a Honvédról. Gyönyörű emlék az 1980-ban nyert bajnokság, de említhetném a három gólkirályi címet is. Ha mindenáron egy emléket kellene említeni, akkor talán az Internazionale elleni meccs a San Siróban. 1976-ban az UEFA-kupában találkoztunk az olasz sztárcsapattal, 1–0-ra nyertünk a gólommal. A visszavágó 1-1 lett a Népstadionban, így búcsúztattuk nagynevű ellenfelünket.
GY. L.: Amikor 1974-ben aláírtam a Honvédhoz, a hátsó pavilonból kijövet ott állt velem szemben Lehoczky Zsuzsa és Pécsi Ildikó, Magyarország két legszebb nője, rögtön tudtam itthon vagyok (nevet). Rengeteg szép emlékem van: az országos ifjúsági bajnoki cím (1975), az első felnőtt bajnoki mérkőzés, az öltözői hangulat, a kettős rangadók, az első bajnoki cím (1980), a BEK- és UEFA-kupa menetelések.
Ki a kedvenced a mostani csapatból?
CS. A: Lehet, meglepő lesz, amit mondok: Pisont Patrick! Trezi (Pisont István) és én is Békés megyében születtünk. Elfogult vagyok.
D. L.: Kimondott kedvencem nincs. Azokat a játékosokat szeretem, akik Kispesten nevelkedtek, és eljutottak a felnőtt csapatig. A Honvéd utánpótlásnevelése mindig messze földön híres volt, elég ha Vági Pista, vagy Longa Feri bácsi nevét említem. Válogatott játékosok egész sorát nevelték a magyar labdarúgásnak.
E. M.: Nincs külön kedvencem, de a saját nevelésű játékosok közelebb állnak a szívemhez.
K. K.: Egyszer meghívtak egy beszélgetésre a Kispesti Futball Házba. Úgy volt, hogy Eppel Marci jön a mostani csapatból, őt ismertem paksi időszakából is, de Nagy Geri érkezett… Az első kérdés az volt, hogy mit tudunk a másikról. Geri simán levert, sokkal felkészültebb volt! Azóta a kedvencem, ráadásul a játéka is olyan intelligens!
K. M.: Az egész csapat! Kukocnak jó bal lába van, jól megy fel, jól ad be. Gazdag játékára is oda kell figyelni, gyors, lendületes, kreatív futballista, de a többiek és értékes labdarúgók.
GY. L.: Konzervatív vagyok, azokat szeretem, akik hosszú éveket töltenek el a csapatunkban.
Mit üzensz a jövő generációjának?
CS. A.: Alázat, szorgalom, tisztelet, szerénység! Legyenek büszkék, hogy ezt a címert és ezt a mezt viselhetik!
D. L.: Focizzanak naponta 6-8 órát. Szeressék a futballt, vegyék komolyan a játékot, legyenek alázatosak, fegyelmezettek és akkor határ a csillagos ég, bárhova eljuthatnak.
E. M.: A tehetség nem elég. Munka, azaz sok edzés, alázat, tisztelet, önkontroll, önbecsülés, önkritika kell, és ez körülbelül 20-30 éven keresztül!
K. K.: Ahogy öregszem kezdem úgy gondolni, hogy egy-egy egyszerű mondat néha nagyon sokat jelenthet. Az én üzenetem a jövő generációjának a szurkolók egyik jelmondata: „Nőt, kocsit, cserélhetsz, de klubot soha!”
K. M.: Szeressék a Honvédot, legalább úgy ahogy én szeretem ezt a klubot.
GY. L.: 1974-ben kerültem a Honvédba azzal az ígérettel, hogy új stadiont kapunk. Most valóban lesz egy új szentély, amit minden játékosnak tisztelnie kell. Mindig a maximumra kell törekedni, a klubért, a szurkolókért, és persze önmagukért!
