Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szeretne már a pályán lenni

Szeretne már a pályán lenni

Club

Published: 09/02/2022, 09:35 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Luka Capan hisz benne, hogy tapasztalatával és tudásával segítheti a Honvédot a sikeres szereplésben

Honvéd – Herdi Prenga ajánlásával.

Nyáron igazolt belső védőnk után két olyan játékos is csatlakozott a Budapest Honvédhoz, aki jó viszonyt ápol a horvát védővel, korábban Lazar Cirkovic említette, hogy Prengával is beszélt a kispesti lehetőségről, s örül, hogy a kisvárdai csapattársával játszhat újra együtt, míg most Luka Capan említette meg a 23-as számú labdarúgónkat.

„Herdi Prenga az egyik legjobb barátom, a magyar bajnokságról és a Honvédról is sokat mesélt, csupa pozitív dolgot mondott a bajnokságról, a stadionokról, a szurkolókról, így tisztában vagyok vele, hogy hová érkezem – mondta Luka Capan. – Bár még csak másfél hónapja van itt, de amikor korábban beszéltünk, akkor dicsérte a Honvédot, s mivel több, mint másfél éve Magyarországon futballozik, képet kaphattam arról, hogy milyen is a bajnokság. Azt mindenki látja, hogy szinte minden csapatnak új stadionja van, jók a körülmények és ezzel együtt a színvonal is folyamatosan emelkedik és fejlődik az NB I, ezért is örülök, hogy itt lehetek. Várom már, hogy a társakkal együtt készülhessek, várom, hogy debütálhassak, hogy meccseket játsszunk, szeretném a játékommal előbbre vinni a csapatot.“

Luka Capan elmondta, Zágrábban, az otthonához közel kezdte a karrierjét, majd 15 esztendősen került a Dinamo akadémiájára, négy évvel később pedig már a felnőttek között ünnepelhetett bajnoki címet.

„Akkor még nagyon fiatal voltam, nem is játszottam olyan sok mérkőzésen, így azért más a győzelem, mint amikor fontos szereped van a csapatban. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok arra, hogy bajnok voltam a Dinamóval, szép időszaka volt a karrieremnek – folytatta Luka Capan. – A Lokomitiva Zagrebnél is remekül éreztem magam, rengeteg fiatal volt a csapatban és a legjobb gárdák ellen fejlődhettünk, Rijekában pedig kétszer is kupagyőztesek lettünk. Büszkeséggel töltenek el ezek a sikerek, nagyon jó érzés magasba emelni a serleget. Szép emlék, de előre kell nézni, hiszen most a Honvéddal vár rám egy új kihívás. Pályafutásom során szinte végig címekért, serlegekért küzdöttem, szeretnék Kispesten is a lehető legmagasabbra jutni. Nem kezdte olyan jól a csapat a szezont, hiszek benne, hogy én is hozzájárulhatok az előrelépéshez. A Ferencváros, a Fehérvár, a Kisvárda és a PAFC is rendkívül erős rivális, de azért dolgozunk, hogy a Honvéd is folyamatosan fejlődjön.“

A 27 esztendős futballistával kapcsolatban Chris Docherty sportigazgató kiemelte a sokoldalúságot, ugyanis Capan védőként és védekező középpályásként is bevethető, ahogy ő is fogalmazott, ő ott játszik, ahol a csapatnak szüksége van rá és ahol segíteni tud a sikerek eléréséhez.

„Bízom benne, hogy a tapasztalatom, a rutinom a Honvéd hasznára válik, készen állok, szeretnék minél hamarabb pályára lépni és megmutatni, hogy mire vagyok képes – tette hozzá Luka Capan, aki azt is elárulta, miért a 30-as mezre esett a választása. – A harmincegyes volt a mezszámom, az azonban a Honvédnál foglalt, hiszen Lazar Cirkovic viseli, így az ahhoz legközelebbi számra voksoltam, ezért játszom majd harmincasban.“

09/02/2022, 09:35 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club