Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tichy, a nemzet bombázója

Tichy, a nemzet bombázója

Club

Published: 03/21/2022, 01:59 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Nyolcvanhét éve született a kispesti labdarúgás egyik legnagyobb legendája

1935. március huszonegyedikén, a tavasz első napján született a kispesti labdarúgás egyik legnagyobb csillaga, Tichy Lajos. Kivételes rúgótechnikája, káprázatos játéktudása mellett klub- és hazaszeretete emelte a legnagyobbak közé. Számtalan emlékezetes mérkőzésen örvendeztette meg a szurkolókat.

Még 19 esztendős sem volt, amikor Salgótarjánban bemutatkozott abban a Honvédban, ahol szinte még a kispadon is válogatott játékosok ültek, ahol hemzsegtek a világklasszisok, mint például Puskás, Kocsis és Bozsik. A mérkőzés 58. percében csereként lépett pályára, és 23 perc elteltével nemcsak az első NB I-es meccsét, hanem első NB I-es gólját is megszerezte. Egy év múlva, Oslóban, Norvégia ellen a magyar válogatottban is góllal mutatkozott be.  

1963 őszén, Tichy vezérletével a Honvéd negyedóra alatt már 3–0-ra vezetett és a végén 7–2-re nyert a Ferencváros ellen. Ekkor hangzott el a rádióban Szepesi György elhíresült mondata: „aki még nem jött ki, az azonnal induljon el a Népstadionba”.

Egy másik emlékezetes mérkőzés: 1964 nyarán a Vasas a 87. percben még 3–2-re vezetett, de a Honvéd Tichy Lajos révén három perc alatt két gólt lőve, 4-3-ra megfordította az állást. 

1971. június 20-án, Kispesten, a Vasas ellen búcsúzott az aktív labdarúgástól. Talán mondani sem kell, hogy góllal, nem is akármilyennel. A mérkőzés 45. percében, egy beadás után kapásból óriási bombát ragasztott a jobb sarokba. Úgy búcsúzott, ahogy csak a legnagyobbak tudnak.

Szédületes pályafutása alatt a kispesti együttessel két bajnoki aranyat nyert, ötször érdemelte ki a gólkirályi címet. 1959-ben Közép-európai Kupát, 1964-ben Magyar Népköztársasági Kupát (Magyar Kupa) nyert. A nemzeti tizenegyben 72 alkalommal lépett pályára és 51 gólt szerzett. Az 1958-as svédországi világbajnokságon négyszer, 1962-ben, Chilében pedig háromszor volt eredményes. Aktív pályafutása után is hű maradt szeretett klubjához, a Honvédhoz. 1971-től edzőként szolgálta a klubot. Előbb az ifjúsági- és a tartalékcsapatot trenírozta, majd 1976-tól a felnőtt együttes vezetőedzője lett. 1980-ban edzőként is bajnokságot nyert a Honvéddal.

A nemzet bombázója ma lenne 87 éves.

03/21/2022, 01:59 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club