Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tiszta fej kell

Tiszta fej kell

Club

Published: 10/16/2022, 02:12 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Tomás Tujvel bizonyította, hogy számíthat rá a csapat

Az előző szezon végén, a MOL Fehérvár FC ellen lépett pályára legutóbb bajnoki mérkőzésen Tomás Tujvel, akkor három találkozón helyettesítette a koronavírusos Szappanos Pétert. 39 éves kapusunk a mostani szezonban ismét Fejér megyében védhetett, ezúttal Szappanos Péter kisebb sérülése miatt kellett „kesztyűt” ragadnia a PAFC elleni találkozó félidejében, és kapott gól nélkül, számos kiváló hárítással jelezte, hogy akkor is biztonságban van a Honvéd kapuja, mikor válogatott kerettagunk nem áll rendelkezésre.

„Nem akarom magamat értékelni, arra ott van a kapusedző és az edző. Igaz, hogy nem kaptam gólt, de ezzel nem érünk semmit, mert nulla ponttal megyünk haza – kezdte Tomás Tujvel. – Úgy érzem, hogy kicsit stresszesek vagyunk, hogy nem tudunk gólt lőni, ezért nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk, és ettől még jobban befeszül a csapat. Ezt a gondolatot kell most kidobnunk és tiszta fejjel játszanunk a következő mérkőzéseken.”

A kiváló teljesítmény a kapuban csupán arra volt elegendő, hogy tartsuk az eredményt, a pontszerzés nem jött össze, ami érezhetően nyomást rak a játékosokra. Kapusunk szerint ezt a nyomást minél hamarabb el kell felejteni, hogy újra sikeresek tudjunk lenni.

„Nagyon nehéz megmondani mi történt, nehéz mérkőzést játszottunk, főleg a kiállítás után. A találkozó elején tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, nem tudom mi történik, ha akkor be tudunk találni, sajnos nem jött össze. Dolgoznunk kell, hiszen pár nap múlva újabb meccs vár ránk, a jövő héten kupa- bajnoki mérkőzésünk is lesz, arra kell készülnünk innentől kezdve” – fejezte be Tomás Tujvel.

A következő mérkőzésünket Szombathelyen a Haladás ellen játssza csapatunk a MOL Magyar Kupában, a tét pedig a legjobb 16 közé jutás, míg bajnoki találkozó legközelebb október 22-én vár ránk, ahol a ZTE együttese fogad minket.

10/16/2022, 02:12 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club