Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Többet és többet!

Többet és többet!

Club

Published: 10/15/2021, 07:32 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Lukas Klemenz szerint az egészséges rivalizálás jót tesz a csapatnak és ez meglátszik az eredményeken is

Hasznosan töltötte a válogatott szünetet a Budapest Honvéd első csapata, amely a bajnoki pauza alatt sem maradt meccsterhelés nélkül, a Siófok ellen játszott ugyanis 3–0-s sikerrel végződő felkészülési találkozót. Szombaton azonban már újra tétmérkőzés vár a kispestiekre, akik a MOL Fehérvár otthonában folytatják a pontvadászatot.

„Nehéz napok vannak mögöttünk, keményen készültünk az elmúlt két hétben, jól elfáradtunk, ilyenkor szerintem még jobb érzés pályára lépni a hétvégén, a meccs szinte már ajándék egy ilyen terhelés után – mondta mosolyogva Lukas Klemenz. – Természetesen nem számítok könnyű mérkőzésre, félreértés ne essék, de alaposan felkészültünk a Fehérvárból, a Siófok ellen jó lehetőségünk nyílt a gyakorlásra, úgyhogy bizakodó vagyok és várom is már a szombatot.“

A kemény munka mellett azért egy kis pihenés is belefért az elmúlt két hét programjába, védőnk szerint fontos is volt, hogy kifújják magukat és kiszellőztessék a fejüket, mielőtt újra nekiveselkednek a bajnoki küzdelmeknek. Lengyel játékosunk azt is elárulta, hogy családjának szentelte a szabad hétvégéjét, igaz, az otthoniakkal csak videón keresztül tudott beszélgetni, azonban így is feltöltődést jelentett számára ez az időszak. S volt is mit kitárgyalni a családi asztal mellett, hiszen a legutóbbi mérkőzésen, a Kisvárda ellen Lukas Klemenz megszerezte első gólját kispesti színekben. 


„Nagyon boldog vagyok, és persze büszke is. Remélem, láttátok a gólörömömet, amikor pókembert imitáltam! Na, az a fiamnak szólt – emlékeztetett minket büszkén Lukas Klemenz, aki az Aranyoroszlánok korábbi adásában is mesélt már erről a jelentőségteljes mozdulatról. – Fontos momentum volt, de annak még jobban örülök, hogy nemcsak nekem, hanem a csapat számára is, hiszen azzal a találattal egyenlítettünk ki a Kisvárda ellen, s végül nyertünk, egy olyan csapattal szemben, amelyik nagyon jó szezont produkál idén. Én pedig remélem, hogy nem ez volt az utolsó találat, amit a Honvédnak szereztem! Még többet és többet kell dolgoznom a folytatásban a csapatért.“

A 26 esztendős védő pedig nem csak a levegőbe beszél, amikor a kemény munkáról van szó, hiszen tudja, hogy óriási verseny zajlik a csapatba kerülésért. Mint mondja, mindig ott van a fejében, hogy ha nem ad bele minden edzésbe száz százalékot, ott van mögötte két-három remek kvalitású játékos, aki bármikor beugrik a helyére, ő pedig a kispadról várhatja az újabb lehetőséget a bizonyításra. 

„A karrierem során egyszer voltam csak korábban olyan szituációban, amikor úgymond nem toporogtak mögöttem és semmivel nem volt könnyebb, sőt! Észre sem veszi az ember, de sokkal nehezebb napról napra motivációt találni olyankor – osztotta meg tapasztalatait Lukas Klemenz, akit saját bevallása szerint inkább előre visz, mint nyomaszt egy ilyen versenyhelyzet. – Szerencsére a Honvédnál remek játékosokkal vagyok körülvéve, itt van például Bence, Ivan vagy Boti (Batik Bence, Ivan Lovric, illetve Baráth Botond – a szerk.), akik mindannyian kiváló futballisták. Botinak sajnos sokat kellett kihagynia, de megerősödve tért vissza és közben folyamatosan tol minket előre, ahogyan mi is igyekszünk tolni őt. Azon vagyok, hogy nemcsak száz, inkább százhúsz százalékot nyújtsak, hiszen minden egyes edzésen harcolni kell a keretbe kerülésért. Ez nagyon jót tesz a csapatnak, örülök, hogy ilyen társaság állt össze, és annak, hogy én is a részese lehetek ennek.“

Lukas Klemenz szerint látszik is az elmúlt időszak eredményein, hogy milyen jó közösség alakult ki Kispesten, erre pedig a folytatásban, elsőként Fehérváron, lehet tovább építkezni.

„Jó formában vagyunk, a mögöttünk álló sikerek pedig, úgy érzem, jót is tettek az önbizalmunknak. Összedolgozunk, kommunikálunk a pályán, ami mind nagyon fontos, a legfontosabb azonban tényleg mégiscsak az, hogy hiszünk magunkban, hiszen az előző évünk nagyon rosszul sikerült, nehéz volt túllendülni rajta – mondta Lukas Klemenz, aki már a szombati mérkőzésen szeretné tovább növelni a bajnoki pontok számát. – Volt egy jó hosszú videózásunk a héten, ahol kielemeztük a Fehérvárt, láttuk, hogy sokat változtatják a stílusukat, taktikailag is sokszínűek. Ugyan az elmúlt meccseken nem mutatták a legjobb formájukat, de ez nem jelent semmit. Az utolsó két alkalommal, amikor találkoztunk velük, már én is itt voltam a Honvédban és jól emlékszem, hogy nem volt könnyű mérkőzés egyik sem, mindkétszer nagyon szoros meccset játszottunk. Idegenben viszont nyertünk kettő egyre, na, azt az eredményt most is elfogadnám!“

10/15/2021, 07:32 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club