Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Továbbjutás veretlenül!

Továbbjutás veretlenül!

Club

Published: 03/24/2023, 08:53 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

U19-es csapatunk csoportelsőként lépett a kieséses szakaszba a Viareggio Kupán

Rangos utánpótlástornán vesz részt a Pinezits Máté irányította U19-es csapatunk. A Magyar Futball Akadémia – egyedüliként képviselve hazánkat – hétfőtől péntekig három csoportmérkőzést játszott és a Kallon elleni siker után elkönyvelhettük, hogy akadémistáink két győzelmüknek és egy döntetlenjüknek hála veretlenül zárták a sorozat első szakaszát és elindulhatnak az egyenes kieséses ágon is.

Az első mérkőzésen a tavalyi olasz U18-as bajnok SPAL U19-es csapatával mérkőztek meg a fiatalok, mely találkozón 1–1-s döntetlen született. A vezetést az olaszok szerezték meg az 53. percben, de Braun Bálint még időben válaszolt, a 86. minutumban, így már az első összecsapáson pontot szerzett csapatunk.

Március 22-én következett a Pisa, amely ellen Simon Benedek góljának hála megszületet az első kispesti siker is, így magabiztosan várhatták Pinezits Máté tanoncai a Kallon elleni pénteki megmérettetést is.

A Sierra Leonei-i gárda nyeretlenül állt a csoportban és ez hála csapatunk szívósságának, így is maradt. A mérkőzésen a mieink szerezték meg a vezetést, majd többször is döntetlenre álltak a felek, Braun Bálint gólja pedig végül a mi győzelmünket jelentette. A találkozón 4–3-as kispesti siker született, így hét ponttal, hat rúgott és négy kapott góllal, csoportelsőként jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba a Honvéd-MFA!

Pinezits Máté: – Nem tudok és nem is akarok szavakat találni, elképesztő, amit produkálnak a srácok, lendületben, remek ritmusban, együtt vannak már egészen az első mérkőzés óta. Csoportelsőként továbbjutni ebből a négyesből, még most is keressük a szavakat, és csináljuk a dolgunkat, de egyúttal had térjek ki a stábomra. Märtz Márk, Agbar Khojamberdiyev és Szentpéteri Viktor éjszakába nyúlóan elemzik az ellenfeleket és segítenek a csapat felkészítésében, miközben Kasper István és Jesse Ignác pedig emberfeletti munkát végez azért, hogy kétnaponta frissen tudjunk mérkőzést játszani. Csapkó Zoltán és Fehér Péter mind szervezői, mind szakmai oldalról óriási segítséget nyújt a csapat számára és akkor azokról a stábtagokról, akik otthonról segítenek nekünk, nem is beszéltem! Ahogy egy játékosom mondta: „Van valamink, ami másoknak nincs, és ez a legfontosabb!“

VIAREGGIO KUPA
CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
SPAL U19 (olasz)–BUDAPEST HONVÉD-MFA U19 1–1 (0–0)

G: Braun (86.)

Honvéd: Gyetván – Bezzeg (Zsigmond), Vojtko, Kaczvinszki, Pilter (Moery), Polák (Pintér), Kocsis G., Koszovscsuk (Mihály), Átrok (László M.), Fehér (Braun), Fábiánkovits (Simon B.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

2. FORDULÓ
PISA U19 (olasz)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–1 (0–0)

G: Simon B. (68.)

Honvéd: Gyetván – Bezzeg, Vojtko, Kaczvinszki, Kis (Pilter), Pintér, Polák, Braun (Mihályi B.), Koszovscsuk (Fehér), László M. (Hancz), Fábiánkovits (Simon B.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

3. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–KALLON U19 (Sierra Leone-i) 4–3 (2–2)

G: Átrok (5.), Simon B. (24.), Koszovscsuk (48.), Braun (65.)

Honvéd: Gyetván – Bezzeg (Zsigmond), Kaczvinszki, Vojtko, Pilter (Pintér), Polák, László M., Koszovscsuk (Fábiánkovits), Kocsis G., Átrok (Kis), Simon B. (Pekár), Fehér (Braun)
Vezetőedző: 
Pinezits Máté

03/24/2023, 08:53 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club