Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Triplával debütált Djordje Kamber

Triplával debütált Djordje Kamber

Club

Published: 03/22/2022, 05:32 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Klublegendánk győztes meccsen mutatkozott be az öregfiúkcsapatban

Öregfiúkcsapatunk szokatlan időpontban, hétfő este kilenckor lépett pályára a Goldball-pályán. A Honvéd BKE Djordje Kamber személyében „újoncot” avatott, Kambi 2015 óta tagja a klubnak, kispesti pályafutása alatt bajnok és kupagyőztes lett a piros-feketékkel. A fáradhatatlan védő aktív pályafutása befejeztével sem lett hűtlen a Honvédhoz, jelenleg az edzői stáb tagja, hétfő óta pedig a Honvéd öregfiúkcsapatát erősíti. 

A mérkőzésen aztán 28. percben született meg az első kispesti gól, amikor a szemfüles Patkó elcsípett egy rossz hazaadást, a kapus mellett eltolta a labdát, majd bepasszolta Bárányos elé, aki a kapuba belsőzte azt, 0-1. Hét perc múlva növelték előnyüket a kispestiek, Pisont labdáját Zana kissé kisodródva a rövid felsőbe bombázta, 0–2. Újabb négy perc elteltével a harmadik gólunknak tapsolhatott a közönség. Fülöp szerzett labdát a hazai tizenhatoson belül, és lőtt a kapuba, 0–3.

A második félidőre Lannert Bence nélkül jött ki a csapat, helyette Plókai Attila folytatta a játékot. A 47. percben szép góllal növelte előnyét a kispesti együttes. Pisont, Zana összjáték után Kamber kapott egy jó labdát, az „újonc” a kimozduló kapus felett átemelte a labdát, 0–4. Az 54. percben aztán Patkó lövését még bravúrral védte a kapus, de az ismétlést már nem tudta hárítani, 0–5. Egy perccel később újra Kamber volt eredményes, amikor Fülöp labdájával, befelé cselezve 10 méterről lőtt a hálóba, 0–6. Az 59. percben Szabó révén szépítettek a hazaiak, 1–6. Már úgy nézett ki nem esik több gól a mérkőzésen, amikor az utolsó percben Patkó önzetlen továbbítását Kamber lőtte a hálóba, 1–7.

Második tavaszi meccsét tehát magabiztosan nyerte meg a Honvéd és Kamber bemutatkozása is remekül sikerült, hiszen három góllal járult hozzá a győzelemhez. Mivel mind a két riválisunk, a Ferencváros és az MTK is nyert, a táblázat megmerevedett: az MTK áll az élen, második a Honvéd, harmadik a Ferencváros.

Legközelebb már hazai pályán találkozhatunk a mieinkkel, március 28-án 19:30-kor a BVSC csapatát fogadjuk.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ

GOLDBALL ’94 FC–HONVÉD BKE 1–7 (0–3)

Goldball Park. V: Lantos Tamás (Kiss II. G., Török Zs.)

G: Szabó D., illetve Kamber (3), Patkó, Bárányos, Fülöp, Zana.

Honvéd BKE: Edelényi – Zana, Budovinszky, Móra – Csabankó, Pisont, Kamber, Lannert (Plókai), Fülöp – Patkó, Bárányos

03/22/2022, 05:32 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club