Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
U17 – Harc a dobogóért

U17 – Harc a dobogóért

Academy

Published: 06/17/2024, 10:40 AMReading time: 3 min
EmailFacebook

Hat hellyel végzett előrébb a tabellán a korosztály, mint az előző idényben

A szezon végeztével ezúttal is összefoglaljuk az elmúlt idény történéseit. Olvashattok egy értékelést a vezetőedzőtől és megmutatjuk nektek a csapat statisztikáját. Ezúttal az U17-es csapatunkat vettük górcső alá és Bene Ferenc vezetőedzőnek három kérdést tettünk fel.

Hogyan értékelnéd az elmúlt idényt?
Nehéz helyzetben vettük át a korosztályt a stábommal. Az előző idényt 10. helyen zárták, és kevés volt az állandóság az életükben. Sikerült minden szempontból fejleszteni a játékosokat, ez főleg a mérkőzések objektív számaiban, a bajnoki helyezésünkben, és abban nyilvánult meg, hogy többen magasabb korosztályban és a felnőtt második csapatunkban is megállták a helyüket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy szervezett játékunkkal elismerést váltottunk ki az ellenfelek által is, és 6 helyezést javítva végig a dobogóért harcoltunk.

Melyek voltak a szezon emlékezetes pillanatai, mely szegmensekben léptek előre a legtöbbet a srácok?
Számomra a legszívmelengetőbb az volt, hogy hétről hétre láttam a hitet a szemükben. Tavaly nyáron kételyt és reményt láttam egyszerre. Ez később fokozatosan váltott át optimizmusba, és elképesztő munkát tettek bele ebbe a szezonba! Nagyon megszerettem őket, és büszke vagyok rájuk! Biztos vagyok benne, hogy ha megfelelően kezelik és menedzselik őket, többen képesek lesznek segíteni az első csapatunknak is! Voltak hullámvölgyeink, sokszor kerültünk konfliktusba velük a keményebb munkára való felhívás miatt. Nehéz és önfejű korosztály, de összességében jó mentalitású társaság. Talán ennek a figyelemnek és futball iránti alázatnak köszönhetően csapatjátékban és taktikai képzettségben léptek előre a legtöbbet. Jó volt látni a pályán olyan automatizmusokat, amelyeket kialakítottunk az edzéseken.

Milyen feladatok kihívások várnak a játékosokra a következő idényben, mivel engedted el őket a magasabb korosztályba?
Érzem rajtuk, hogy szeretnék folytatni a megkezdett munkát, nagyon jó volt egész éven át az összhang a csapat és a stáb minden tagja között. Ezúton is szeretném megköszönni minden kollégának, de különösen a közvetlen stábomnak, akikkel napi kapcsolatban voltunk és vagyunk a játékosok fejlesztése érdekében a sok segítséget! Szilvási László asszisztens edző, Vereckei Dániel kapusedző, Pintér Bence videóelemző, és Kasper István erőnléti és rehabilitációs edző, rengeteg energiát fektettek bele ebbe a szezonba. Ugyanakkor szekció vezetőként mondhatom kitűnő volt a kapcsolatom a teljes szezonon át az U15-ös Bogdánfi Márton és az U16-os Martz Márk vezetőedzőkkel. Mindketten nagyszerű munkát végeztek, ezt mutatja a bajnoki cím U16-ban, és az ezüstérem melletti nemzetközi tornagyőzelem U15-ös korosztályban. A játékosokat egyénre szabott tanácsokkal, instrukciókkal láttuk el, és kaptak a pihenés mellé erőnléti feladatokat is. Bízom benne, hogy egész életre szóló tapasztalatokkal is elláttuk a szezon folyamán! Köszönöm az együtt töltött évet, és jó pihenést kívánok nekik!

A 2023/2024-ES IDÉNY SZÁMAI
U17-es csapatunk az országos Kiemelt bajnokságban a negyedik helyen végzett. Bene Ferenc vezetőedző játékosai 12 győzelmet arattak, ötször megosztoztak a pontokon és ötször vesztesen hagyták el a pályát. Az együttes 41 pontot gyűjtve 45 lőtt és 27 kapott góllal zárta a bajnokságot.
A Budapest Honvéd 28 játékost szerepeltett. Olyan játékos nem akadt, aki valamennyi mérkőzésen pályára lépett volna. A legtöbb meccset, huszonegyet Bencsetler Máté és Szlovák Áron játszották.

Mérkőzések
21:      Bencsetler Máté, Szlovák Áron
19:      Gáspár Dávid János
18:      Szelényi Márk
17:      Acsai Dániel, Nagy Marcell, Szabó Ákos
16:      Alarishi Zoltán
15:      Birtalan Balázs, Kovács Bence
14:      Csákány Norbert, Papp Lőrinc Andor
13:      Joó Ferenc, Oros-Kovács Benedek, Polonkai Kristóf
12:      Igricz Mihály, Seres Olivér
10:      Botos György Árpád
9:      Milicz Péter, Petrók Viktor
8:      Gyebróczki Dávid, Kecskés Barna, Lipóczi Benedek
7:      Szvétek Máté
6:      Nyers Ádám
4:      Molnár-Czétényi Marcell
3:      Giuliani Marcello, Kovács Erik

Gólok
A bajnokság során a Honvéd 45 gólt szerzett. A legeredményesebb játékos 10 góllal Szelényi Márk volt.

10:      Szelényi Márk
6:         Nagy Marcell
5:         Kovács Bence
4:         Alarishi Zoltán
3:         Gyebróczki Dávid, Seres Olivér, Szlovák Áron
2:         Bencsetler Máté, Kovács Erik, Petrók Viktor
1:         Csákány Norbert, Gáspár Dávid János, Giuliani Marcello, Polonkai Kristóf, Szabó Ákos

Stáb

Vezetőedző: Bene Ferenc
Asszisztens edző: Szilvási László
Erőnléti edző: Kasper István
Kapusedző: Vereckei Dániel
Videóelemző: Pintér Bence

06/17/2024, 10:40 AMAcademy

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

The Hungary U17 national team will face North Macedonia, Turkey, and San Marino in the first round of the European Championship qualifiers.

10/24/2026 | Academy