Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Útban a négyszázadik felé

Útban a négyszázadik felé

Club

Published: 08/07/2023, 02:12 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – Ivan Lovric hét különböző versenysorozatban szerepelt kispesti színekben

Számok

1
Korosztályos válogatott labdarúgónk, Simon Benedek első alkalommal játszott bajnoki mérkőzést a Budapest Honvéd első csapatának színeiben.

2
Benczenleitner Barna sorozatban második NB II-es mérkőzésén is gólt szerzett. Az első fordulóban a Csákvár, a másodikban a Kozármisleny kapuját vette be.

363
Ivan Lovric eddig 363 tétmeccset játszott a Budapest Honvéd színeiben (NB I: 270, NB II: 5, NB III: 12, Magyar Kupa: 47, Ligakupa: 14, Bajnokok Ligája-selejtező: 2, Európa-liga-seletjező: 13).

A hét mondása
Pinezits Máté vezetőedző a Kozármisleny elleni mérkőzés után: „Ahogy az előző héten is mondtam, elképesztő a hangulat, amit teremtenek a szurkolóink, itthon vezetsz egy nullra, fordít az ellenfél és a végén így is melletted vannak… Erre is céloztam, amikor arról beszéltem, hogy meg kell hálálnunk ezt a biztatást. Ne csak arról beszéljünk, hogy fantasztikus a hangulat és a csapat megy előre végig, hanem a játékot is több tartalommal kell megtöltenünk az eredményesség érdekében.“

Ez történt a héten (augusztus 7–13.):

100 éve:
1923. augusztus 12-én, a Kispesti AC 2x30 perces barátságos mérkőzést játszott a Sárkány utcában a Fővárosi TK ellen. A KAC a lengyel túrán megsérült játékosait pihentetve Norik góljával 1–0-ra nyert.
A KAC összeállítása: Biri – Saguly, Dudás – Weisz, Recse, Eberhardt – Sándor II., Kiss, Csida, Buday, Norik.

50 éve:
A Bp. Honvéd hárommeccses belgiumi túrára utazott, ahol Liege-ben kétszer a Standard Liége ellen játszik, majd Antwerpenben az FC Boom ellen lép pályára.

25 éve:
1997. augusztus 9-én az NB I 4. fordulójában a Kispest-Honvéd FC 2–0-ra nyert a Siófoki Bányász ellen a Bozsik Stadion. A kispestiek góljait Bárányos Zsolt és Plókai Attila szerezték.

A KHFC összeállítása: Vezér — Medgyesi, Hungler, Plókai — Dubecz, Kovács B., Bárányos, Major, Moses — Jovanovics, Kovács K. 

Születésnapok

Augusztus 8:
88 éve született Kazinczy László, aki a Honvéd színeiben1959-ben Közép-európai Kupa-győztes lett, 1958-ban bajnoki ezüst, 1959-ben bronzérmet nyert.

Augusztus 9:
Ma lenne 90 éves Csákó József, aki 1958-ban tagja volt az ezüstérmet nyert kispesti csapatnak.

Augusztus 10:
Ma ünnepli 63. születésnapját a Bp. Honvéd saját nevelésű labdarúgója, Pandur István.

Augusztus 11:
–34 éve ezen a napon született nigériai légiósunk Eke Uzoma, aki 2019-ben kupadöntős, egy évvel később kupagyőztes lett a Budapest Honvéddal.
– Ma lenne 90 éves Dudás Zoltán, aki Budapest Honvédban háromszoros ezüstérmes, egyszeres bronzérmes, KK-győztes, Magyar Népköztársasági Kupa-győztes és olimpiai bronzérmes lett.

Augusztus 13:
Ma ünnepli 79. születésnapját Tóth Kálmán, aki kétszer bajnoki ezüstérmes, egyszer kupagyőztes lett a Honvéddal, aktív pályafutása befejezése után évekig a csapat gyúrója volt.     

Elhunytak

Augusztus 8:
– 22 éve ezen a napon hunyt el Palicskó Tibor, aki két bajnoki címet és egy ezüstérmet nyert a Bp. Honvéd színeiben.
— 23 éve halt meg Cserjés József, aki egy bronzérmet nyert a Honvéddal.

Augusztus 12:        
– 66 éve hunyt el válogatott játékosunk Olajkár Károly, aki 1944-ben tagja volt a Kispest Szent László Kupa-győztes csapatának. 

Csapataink eredményei:

Merkantil Bank Liga: Budapest Honvéd—Kozármisleny 1–2  

NB III, Dél-keleti csoport: Füzesgyarmati SK—Budapest Honvéd II 3–2 

08/07/2023, 02:12 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club