Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Veled vagyunk, Laci bácsi!

Veled vagyunk, Laci bácsi!

Club

Published: 02/29/2024, 07:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Jótékonysági árverés Marosi László részére

Kedves Szurkolóink és futballt szerető közösségünk!

A Budapest Honvéd FC egykori labdarúgója, Marosi László 1957-től 1971-ig futballozott klubunknál, tagja volt az 1964-es Magyar Kupa-győztes csapatnak, 240 mérkőzésen lépett pályára és hátvéd létére 17 gólt is szerzett.

Amíg korábban legendánk segítette játékával és odaadásával a klubot, addig most neki van szüksége a támogatásra. Marosi László ugyanis súlyos betegséggel küzd és ebben a kegyetlen harcában szeretnénk segíteni tenni, közösen, a Honvéd-családhoz méltóan!

Ezért klubunk jótékonysági árverést indít a Facebookon, amely árverésen egy, az első csapat által dedikált mezt ajánl fel árverésre, valamint egy labdát, amelyet a Honvéd korábbi kiválóságai (Bárányos Zsolt, Cseh András, Disztl Péter, Gyimesi László, Kovács Kálmán, Kozma Mihály, Pál József, Plókai Attila, Szurgent Lajos, Varga József) láttak el aláírásukkal.

Kérünk titeket, hogy támogassuk együtt Marosi Lászlót!

Fontos információ, hogy az árveréstől függetlenül is segíthettek legendánknak, a támogatást Marosi László élettárásnak számlájára küldhetitek (Mucsi Györgyné – 10404247-93046680-01520000), a közleménybe írjátok bele, hogy Budapest Honvéd FC.

Marosi Lászlóval korábban az Aranyoroszlánokban is láthattatok interjút, ahol legendánk mesél a Honvédhoz fűződő, életre szóló kapcsolatáról, Puskás Ferencről, nagy meccsekről és élményekről


Az árverés részletei:

– Az árverés 2024. március 10-én, vasárnap 18:00 órakor ér véget

– Induló összeg: 50.000 Ft

– Licitlépcső: min. 5.000 Ft

– Licitálni a Facebookon, az alábbi posztnál, kommentben lehetséges, az ajánlott összeg, valamint a licit tárgya megnevezés beírásával
Példa komment: Labda 70.000 Ft vagy Mez 100.000 Ft
(Ötperces szabály: Amennyiben az árverés lezárásának időpontja előtti két percben érkezik érvényes ajánlat, az árverés időtartama automatikusan öt perccel meghosszabbodik. Ez alapján tehát az árverés addig folytatódik, amíg az árverés a meghirdetett 20.00 órai lezárását követően első alkalommal telik el úgy öt perc, hogy annak az utolsó kettő percében nem érkezik újabb, a korábbinál magasabb ajánlat.)


– A nyertesek vállalják, hogy az árverés zárásától számított 3 napon belül átutalják az összeget a fent említett számlaszámra, és az erről szóló bizonylatot megküldik a varga.zsoka@bhfc.hu e-mail címre, ezt követően pedig a megadott elérhetőségeken felvesszük a kapcsolatot a nyertesekkel a mez, illetve a labda átvétele kapcsán.

– A nyerteseket kérjük, hogy az alábbi számlaszámra utalják majd az összeget:
Mucsi Györgyné
K&H Bank 10404247-93046680-01520000
Közlemény: Budapest Honvéd FC

– Amennyiben a nyertesek szeretnék megőrizni az anonimitásukat, kérjük, ezt is jelezzék a nekünk küldött e-mailben

– Az árveréssel kapcsolatos kérdésekkel keressétek Varga Zsókát a +36302643389-es telefonszámon vagy a varga.zsoka@bhfc.hu e-mail címen.

02/29/2024, 07:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club