Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a Paks ellen

Vereség a Paks ellen

Matches

Published: 04/02/2023, 12:25 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

A hajrában szerezte meg a győztes gólt a vendégcsapat

Puskás Ferenc születésnapján fogadtuk a Paksi FC együttesét a Bozsik Arénában (Öcsi bácsi tiszteletére egykori iskolájából a Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda delegálta a bekísérő gyerekeket), abban a reményben, hogy a legendás napon sikerül megszerezni az első osztályban maradáshoz oly fontos győzelmet.

Ennek megfelelően is kezdtük a találkozót, hiszen bár a Paksra jellemző, hogy támadófutballt játszik (és eredményeset is, tegyük hozzá), nálunk láthattunk lendületes akciókat, ígéretes lehetőségeket. Csakhogy, amíg mi hibáztunk a kapu előtt, addig a vendégek nem rontottak: a 18. percben Hahn János üres maradt és a léc alá lőtte a labdát.

A kapott gól után pedig hiába voltak ismét nekünk helyzeteink, továbbra sem tudunk gólt szerezni, sőt Nagy Gergelynek csak Nenad Lukic lövését kellett védenie, majd a félidő hajrájában tizenegyest kapott a Paks…

Szerencsénkre a góllövőlista éllovasa, Varga Barnabás hibázott, így maradt az egygólos hátrány, amit a térfélcserét követően villámgyorsan eltűntettünk, mivel a második felvonulást nemcsak lendületesen, hanem eredményesen is kezdtünk. Házi gólkirályunk, Nenad Lukic egyenlített már a 49. percben, így még bőven volt idő arra, hogy kicsikarjuk a győzelmet.

Ennek érdekében továbbra is a támadásokra helyeztük a hangsúlyt, főleg Brandon Dominguest tudták nehezen tartani a vendégek, de hiába a mezőnyfölény, ha ez nem párosul góllal, gólokkal. A találkozó végén aztán jött az újabb paksi ellencsapás, a csereként beállt Böde Dániel lövése utat talált a jobb alsó sarokba és a vendégek mindhárom pontot elvitték Kispestről, ezzel csapatunk továbbra is a 11. helyen áll a bajnokságban.

OTP BANK LIGA 2022/2023, 25. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC 1–2 (0–1)

Bozsik Aréna, 3879 néző

V: Farkas Ádám (Bornemissza N., Becséri G.)
G: Lukic (49.), ill. Hahn (18.), Böde (85.)

Honvéd: Dúzs – Lovric, Prenga, Capan – Samperio (Doka, 70.), Gomis (Bocskay, 83.), Mitrovic, Tamás K. – Kocsis D. (Plakushchenko, 83.), Lukic, Domingues
Vezetőedző: Dean Klafuric

Paks: Nagy G. – Osváth, Kinyik, Szélpál, Szabó J. – Vas G. (Bőle, 67.), Papp K., Haraszti (Böde, 67.), Balogh B. – Hahn (Haris, 89.), Varga B. (Sajbán, 83.)
Vezetőedző: Bognár György

04/02/2023, 12:25 AMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club