Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

Akadémia

Megjelenés: 2026. 06. 10. 16:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

U19-es csapatunk 2–1-es vereséget szenvedett a Ferencváros ellen a Magyar Kupa fináléjában, így ezüstéremmel búcsúzott a sorozattól.

Nem túlzás azt állítani, hogy az idei szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak játékosaink a kupasorozatban: első csapatunk élvonalbeli klubokat búcsúztatott, és egészen az elődöntőig menetelt, ahol egy hajszál választotta el a továbbjutástól. Női csapatunk tíz év után harcolta ki ismét a kupadöntős szereplést, szombaton pedig Bogdánfi Márton együttesének szurkolhattunk a fináléban. U19-eseink márciusban hazai pályán, Gáspár Dávid és Kovács Erik góljával 2–0-s győzelmet arattak az ETO ellen, ezzel biztosították helyüket az utolsó fordulóban. Akadémistáink stabil teljesítményt nyújtottak a szezon során: szinte végig versenyben voltak a bajnoki címért, végül pedig a második helyen végeztek a bajnokságban.

Ellenfelünk kezdte a mérkőzést, majd Gáspár Dávid végezhette el a szögletet, s ívelt középre, azonban a Ferencváros kapusának, Gulyka Zsombornak sikerült kiöklöznie a labdát. Nem sokkal később Balázs Teó sarokkal tette hátra a labdát Kecskés Barnának, aki középre gurított, de Gulykának nem okozott gondot megfogni a labdát. A Ferencváros hibáját kihasználva Balázs Teó fordult rá a kapura, s célozta meg a bal felső sarkot, azonban a zöld-fehérek kapusa nagyot nyújtózott és ismét jól avatkozott a játékba. Ellenfelünk a 20. percben szerezte meg a vezetést, ekkor Kuznyecov Dániel bombázott a jobb alsó sarokba (0–1).10 perccel később egy eladott labdát kihasználva Kovács Kristóf duplázta meg fővárosi riválisunk előnyét (0–2).

Kétgólos hátrányban vághattunk neki a második játékrésznek, majd a 74. minutumban felcsillant a remény és megszületett az első kispesti találat. Kecskés Barna indította Komlósi Rupertet, aki az ellenfél védőit lehagyva visszatette a labdát Miták Milánnak, 18 éves labdarúgónk pedig higgadtan gurított a hálóba (1–2). A találat új lendületet adott játékunknak, és néhány perccel később már az egyenlítéshez is közel jártunk: Szelényi Márk fejelte Komlósi elé a labdát az ötös közelében, azonban lövése a kapu fölé szállt.

A lelátón mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a mérkőzés alakulását. A mieinknek mindössze három perce maradt az egalizálásra, s bár minden erejével küzdött, hogy életben tartsa aranyérmes reményeit, a szerencse ezúttal nem nekünk kedvezett. Előbb Meskó Márk eresztett meg egy lövést a tizenhatosról, a labda azonban a kapufa mellett haladt el, majd Milicz Péter teljes erőből középre célzott, ám a kapusnak sikerült hárítania.

MAGYAR KUPA-DÖNTŐ 2025/26

BUDAPEST HONVÉD FC–FERENCVÁROSI TC 1–2 (0–2)

HONVÉD: Balogh, Balázs, Horváth, Csörgő (Szelényi 62.), Schön (Rankó 74.), Gáspár (Miták 62.), Kovács (Komlósi 70.), Meskó, Kecskés, Milicz, Russnák (Tasi – a szüetben) Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Ferencvárosi TC: Gulyka, Szokoli (Aratiunov 78.), Berki, Sass, Sukaj, Kovács (Pesti 65.), Czinege (Petró – a szünetben), Juhász, Ledniczky (Császár 74.), Kuznyecov, Tóth

Bogdánfi Márton, vezetőedző: „Nehéz csak erről a mérkőzésről beszélni, hiszen ez az év lezárása is. Nagy dolog, hogy idáig eljutottunk, de valamiért nem tudjuk feltenni az i-re a pontot immár sokadszorra. Ezen mindenképpen el kell gondolkodnunk. A srácoknak megvannak a képességeik, de több olyan egyéni hiba csúszott a mérkőzésbe, amely a szezonban nem volt ránk jellemző, ezt a szervezett Fradi pedig kihasználta."

Miták Milán: „Nem volt könnyű, tudtuk, hogy egy kupadöntőn bármi megtörténhet. Tudtuk, hogy mentálisan erősek vagyunk, de lehetséges, hogy így a nyár végére elfáradtunk – nem tudom, mi lehet az oka. Megvoltak a helyzeteink, kis szerencsével az eredmény is alakulhatott volna másképp.”

Gáspár Dávid: „Csalódott vagyok az eredmény miatt, hiszen egész jó évet produkáltunk, amelyet egy kupagyőzelemmel tudtunk volna lezárni. Ebből kell tanulnunk, reméljük, hogy ezt a tapasztalatot a felnőtt futballban is kamatoztatni tudjuk.”

2026. 06. 10. 16:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Szamosi Ádám: Igaz barátokra leltem a csapatban

Szamosi Ádám: Igaz barátokra leltem a csapatban

Fiatal középpályásunk szerződéshosszabbításáról, az idei szezonról, az öltözői hangulatról, a magánéletéről és jövőbeli terveiről mesélt a CSAK A KISPEST! podcastben.

2026. 06. 10. | Akadémia

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Klubunk egykori bajnok labdarúgója, Kocsis István tiszteletére rendezett nemzetközi emléktornán szerepeltek Polónyi Zsombor tanítványai.

2026. 06. 08. | Akadémia

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

A Ferencváros elleni kupadöntő előtt U19-es vezetőedzőnkkel, Bogdánfi Mártonnal, valamint akadémistáinkkal, Horváth Álmossal, Balázs Teóval és Kovács Erikkel beszélgettünk.

2026. 06. 08. | Akadémia

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

U16-os csapatunk megnyerte a Spanyolországban megrendezett, 80 csapat részvételével lebonyolított nemzetközi tornát. Körtvélyesi István együttese kapott gól nélkül zárta a sorozatot, a torna legjobb kapusának akadémistánkat, Czinki Dávidot választották.

2026. 06. 06. | Akadémia