Június 13-án már negyedik alkalommal rendezték meg Csornán a Kocsis István Nemzetközi Emléktornát, melyre klubunk U9-es együttese is meghívást kapott.
A torna névadója, Kocsis István 1975-1981-ig futballozott a Honvédban, 1980-ban bajnok lett, 1978-ban pedig az év labdarúgójának választották meg. Kispestről lett magyar válogatott, összesen húsz alkalommal léphetett pályára a nemzeti tizenegyben. Pályafutását szülővárosában, a Csornai MEDOSZ-ban kezdte, innen igazolt Pécsre, majd Kispest után Belgiumban légióskodott, Sopron után pedig Ausztriában fejezte be pályafutását. Szervezetét fiatalon támadta meg a gyógyíthatatlan kor, 1994-ben 44 évesen hunyt el Csornán. Fia, a Honvéddal bajnok kosárlabdázó Kocsis Zoltán is a helyszínen szurkolt a mieinknek a szombati tornán.
U9-es együttesünk csoportja második helyén végzett, az UTE elleni mérkőzést leszámítva mindenkit legyőzött, így 18 ponttal és 24:5-ös gólkülönbséggel jutott a negyeddöntőbe, ahol a későbbi győztes DAC egy góllal jobbnak bizonyult. Sajnos a helyosztókon az UTE és a Király SE is a mieink fölé kerekedett, így a 8. helyen zártuk a tornát.
Polónyi Zsombor vezetőedző értékelése:
“Egy nagyon jól szervezett tornán szerepeltünk, az elején jól indítottunk, a csoportból mindössze egy vereséggel jutottunk a felsőházba. Az ebéd nem tett jót nekünk, a rántott hús a fejeket kicsit tönkrevágta, utána már nem értünk el jó eredményt. Összességében játékban pozitívként értékelem a tornát, nagyon hasznos volt a fejlődésünk szempontjából, az eredmény pedig másodlagos.”
A csoport – a Budapest Honvéd mérkőzései:
Budapest Honvéd FC–FK Raca 2–0
Budapest Honvéd FC–UTE 1–2
Budapest Honvéd FC–Hévíz SK 8–0
Budapest Honvéd FC–MTE 1904 4–1
Budapest Honvéd FC–Inter Bratislava 2–1
Budapest Honvéd FC–Csornai SE 4–0
Budapest Honvéd FC–Pápai ELC 3–1
Negyeddöntő:
Budapest Honvéd FC–Dunaszerdahely 1–2
Mérkőzés az 5. vagy 7. helyért zajló meccsért:
Budapest Honvéd FC–UTE 0–5
Mérkőzés a 7. helyért:
Budapest Honvéd FC–Király SE 1–2



.jpg)

