Ahogyan arról korábban beszámoltunk, fiatal középpályásunk nemrégiben 2029 nyaráig szóló megállapodást írt alá klubunkkal. Szamosi Ádám 2021 februárjában érkezett az akadémiánkra, majd egy rövid kitérőt követően ismét visszatért Kispestre. Eleinte az NB III-as csapatunkban kapott lehetőséget, ugyanakkor rátermettségével, kreatív és bátor játékával hamar feltornázta magát a ranglétrán. Labdarúgónkat az öttagú elnökség március hónap legjobbjának választotta.
„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam ezt a szerződést, hiszen a kétéves kölcsönszerződésem után ez lett az első hivatalos szerződésem. Nagyon jó érzés, hogy végre Honvéd-játékosnak mondhatom magam. A március emlékezetes volt számomra, és ezt még különlegesebbé teszi, hogy elnyertem a hónap játékosa díjat. Novemberben megsérültem, és csak februárban térhettem vissza a vállsérülésemből, így márciusban kezdtem újra érezni, hogy visszakerülök abba a formába, amelyben korábban voltam. Sajnos ezt követően ismét megsérültem, de ez a hónap.”
Szamosi Ádám 18 évesen debütált felnőtt csapatunkban, elmondása szerint az első feladata az volt, hogy fiatal játékosként kivívja csapattársai tiszteletét.
„Először ki kell vívni az idősebbek tiszteletét, teljesíteni kell, és mindent meg kell tenni azért, hogy felnőtt focistaként tekintsenek az emberre, hiszen ez nem magától értetődő. Míg az utánpótlásban mindenki egyenlő, a felnőttcsapatnál – bár ugyancsak mindenki egyenrangú – megvannak a hierarchiák. Vannak ugyanis olyan játékosok, akik több válogatott mérkőzéssel vagy több száz NB I-es találkozóval rendelkeznek. Tőlük tanulni kell, be kell állni a sorba, és keményen dolgozni” – mondta, majd hangsúlyozta, rengeteg segítséget kapott, legyen szó egy biztató szóról, dicséretről vagy éppen építő jellegű kritikáról.
„Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen öltözőbe kerülhettem, hiszen sok ellenpéldát lehet hallani arról, hogy nem mindenhol ennyire befogadóak a fiatalokkal szemben, úgyhogy ez óriási áldás.”
Noha a szezon során voltak hullámvölgyek, kiemelte, a negatív periódusokban is támaszt nyújtottak egymásnak, összetartott a csapat, ez idő alatt pedig igaz barátokra lelt.
„Sokszor hivatkozunk magunkra családként. A családokban is előfordulnak nézeteltérések, de azért vagyunk ilyen jó csapat, mert mindent meg tudunk oldani. Rengeteg jó baráti kapcsolatot ápolok, igaz barátokra leltem a csapaton belül, számíthatunk egymásra. Erre jó példa, hogy amikor a Zalaegerszeg ellen tizenegyesekkel kaptunk ki, akkor sem esett senki egymásnak; ugyanúgy együtt voltunk, és büszkék voltunk arra a teljesítményre, amit leraktunk az asztalra. Amikor pedig győztes meccs jött, például a Vasas ellen, akkor összeborulva örültünk, zenét hallgattunk, táncoltunk és ünnepeltünk.”
Szamosi Ádám nemcsak pályafutásában, de a magánéletében is fontos mérföldkőhöz érkezett: az érettségi után ugyanis a továbbtanulást tűzte ki célul.
„Szeretnék továbbtanulni és egyetemre menni. Nyilván ezt egy profi sportoló életébe nem egyszerű beilleszteni, de minden erőmmel azon vagyok, és a családom is támogat abban, hogy már ilyen fiatalon megalapozzam a futball utáni jövőmet. A jövőben inkább angol szakon, külföldi kapcsolatokkal szeretnék foglalkozni, de az is lehet, hogy a sportban maradok; még nem döntöttem el pontosan, de ebbe az irányba szeretnék elindulni."
A ‘CSAK A KISPEST!’ podcast teljes adását itt tekinthetik meg:




.jpg)
