Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

Akadémia

Megjelenés: 2026. 06. 08. 17:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Ferencváros elleni kupadöntő előtt U19-es vezetőedzőnkkel, Bogdánfi Mártonnal, valamint akadémistáinkkal, Horváth Álmossal, Balázs Teóval és Kovács Erikkel beszélgettünk.

Noha a bajnoki küzdelmek már lezárultak, U19-es csapatunkra ismét fontos megmérettetés vár, hiszen szombaton 17.30-kor a Ferencváros ellen lép pályára a Magyar Kupa fináléjában. Bogdánfi Márton együttese kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a szezon során: szinte végig versenyben volt a bajnoki címért, majd a dobogó második fokán zárta a sorozatot. Elmondása szerint a kupagyőzelem méltó lezárása lenne az évnek. 

„A második hely nagyon szép eredmény, különösen az egész szezont tekintve. Szeretnénk méltó módon lezárni az évet, hiszen a fiúk nagyon komoly teljesítményt nyújtottak a szezon során. A célunk, hogy ezt egy győzelemmel koronázzuk meg a kupadöntőben” – mondta U19-es vezetőedzőnk. 

„Nem olyan régóta szerepel az utánpótlásban a Magyar Kupa-sorozat, de mindenképpen szeretnénk méltó módon lezárni a szezont, hiszen több játékos is magasabb osztályban folytatja majd a pályafutását, így ez a csapat most lesz utoljára együtt. Az elmúlt évek eredményeit tekintve – legyen szó a tavalyi Puskás–Suzuki-kupa második helyéről vagy az idei bajnoki ezüstéremről –, úgy gondolom, a srácok mindent meg fognak tenni azért, hogy ezúttal ne ezüstérem kerüljön a nyakukba.”

A két fél jól ismeri egymást, hiszen a 2025-2026-os kiírás során kétszer is találkoztak. Mindkét alkalommal fölényes kispesti győzelem született: U19-eseink előbb hazai pályán 6–0-s, majd idegenben 5–0-s győzelmet arattak a zöld-fehérek ellen. A kupasorozatban ugyanakkor bármi megtörténhet, éppen ezért akadémistánk, Horváth Álmos hangsúlyozta: a csapat mindent meg fog tenni a győzelemért. 

„A Ferencváros erős csapat, magas színvonalat képvisel, ezért semmiképpen sem becsüljük alá őket. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy föléjük kerekedjünk.”

Balázs Teó szerint a csapat egyik legnagyobb erőssége, hogy a kiélezett helyzetekben is képes magas szinten teljesíteni. Akadémistánk úgy véli, a kupagyőzelem méltó lezárása lenne az idénynek. Kovács Erik a csapatösszhang jelentőségét hangsúlyozta, elmondása szerint a játékosok nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sok időt töltenek együtt. 

„A csapat 80 százaléka bentlakásos, és szerintem emiatt elég jól megértjük egymást, így a pályán is megvannak azok a kapcsolatok, amelyek előreviszik a csapatot.”

MAGYAR KUPA-DÖNTŐ 2025/26

Március 13. (szombat) 17.30

BUDAPEST HONVÉD FC–FERENCVÁROSI TC

Budafoki MTE Sporttelep 

2026. 06. 08. 17:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Klubunk egykori bajnok labdarúgója, Kocsis István tiszteletére rendezett nemzetközi emléktornán szerepeltek Polónyi Zsombor tanítványai.

2026. 06. 08. | Akadémia

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

U19-es csapatunk 2–1-es vereséget szenvedett a Ferencváros ellen a Magyar Kupa fináléjában, így ezüstéremmel búcsúzott a sorozattól.

2026. 06. 10. | Akadémia

Szamosi Ádám: Igaz barátokra leltem a csapatban

Szamosi Ádám: Igaz barátokra leltem a csapatban

Fiatal középpályásunk szerződéshosszabbításáról, az idei szezonról, az öltözői hangulatról, a magánéletéről és jövőbeli terveiről mesélt a CSAK A KISPEST! podcastben.

2026. 06. 10. | Akadémia

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

U16-os csapatunk megnyerte a Spanyolországban megrendezett, 80 csapat részvételével lebonyolított nemzetközi tornát. Körtvélyesi István együttese kapott gól nélkül zárta a sorozatot, a torna legjobb kapusának akadémistánkat, Czinki Dávidot választották.

2026. 06. 06. | Akadémia