Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bogdánfi Márton: Az őszhöz képest sokat léptünk előre, mindig mások azok, akik húzzák a csapatot

Bogdánfi Márton: Az őszhöz képest sokat léptünk előre, mindig mások azok, akik húzzák a csapatot

Akadémia

Megjelenés: 2026. 05. 15. 16:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

U19-es korosztályunkra fontos rangadó vár, ugyanis szombaton az éllovas MTK-t fogadja a Bozsik Arénában. A mérkőzés előtt játékosunkkal, Kecskés Barnával, valamint a Honvédnál immár 10. évét kezdő vezetőedzőnkkel, Bogdánfi Mártonnal beszélgettünk.

Még négy forduló van hátra a szezonból, tavalyi PSK-döntős csapatunk pedig továbbra is a bajnoki címért küzdhet. A mieink hátránya mindössze két pont jelenleg az éllovas MTK-tól, így egy győzelemmel helyet cserélnének a felek. U19-eseink kilenc mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban, mérlegük 15 győzelem, 1 döntetlen és két vereség.

„Volt szerencsém ezzel a korosztállyal már az U14 óta együtt dolgozni, amely azt gondolom, hogy évről évre csak erősödött. Van egy kialakult játékstílusunk, amely itt, az U19-ben már szinte automatizmussá vált, de szerintem egy szezonon belül is sokat léptünk előre az őszhöz képest. Nagyon sok gólszerzőnk van egy-egy mérkőzésen: nem egy-két játékos viszi a hátán a csapatot, hanem mindenki számíthat mindenkire. Ez azt is bizonyítja, hogy ha valakinek az egyik meccse jobban sikerül, a következő pedig esetleg gyengébben, akkor a társak kisegítik. Ez az egész szezonra jellemző ránk, mindig mások azok, akik éppen húzzák a csapatot” – összegzett U19-es csapatunk vezetőedzője.

Együttesünk legutóbb az ETO vendégeként 4–0-s győzelmet aratott. Kecskés Barna találatának köszönhetően már a harmadik percben megszereztük a vezetést, majd Milicz Péter, Balázs Teó és Kovács Erik volt eredményes. Akadémistánk a 2025-2026-os szezonban második gólját szerezte a kiemelt bajnokságban.

„Szerintem ez a félév nagyon jól sikerült, de még nem tettük fel az i-re a pontot, mert nemcsak én, hanem a csapattársam is az összes meccset szeretné megnyerni. Most ebben a szezonban nem vettem ki annyira részem a góllövésből, előtte annál inkább; most inkább védekező szerepben vagyok. Az ETO elleni meccs is jól megmutatta az erőnket és azt, hogy milyen jól tudunk kontrollálni egy mérkőzést, büszke vagyok mindenkire” – mondta Kecskés Barna, aki 2021 óta tagja a Honvéd-családnak, a tavalyi szezonban második csapatunkban is bemutatkozott.

Akadémistáink utoljára novemberben léptek pályára az MTK ellen, akkor a vendéglátó klubnak egy góllal sikerült felülmúlnia Bogdánfi Márton tanítványait. hangsúlyozta, a felkészülés tekintetében erre a mérkőzésre sem helyeznek nagyobb fókuszt, mint bármelyik másik ellenfelükre. A cél, hogy jó és magabiztos játékkal itthon tartsák a három pontot. 

Bogdánfi Márton 10. évét kezdte meg a klubunk edzőjeként, elmondása szerint a bajnoki cím méltó megkoronázása lenne az elmúlt egy évtized munkájának.

„Nem is számoltam össze, hogy ez már a 10. évem, kimondani is elég sok, de nagyon örülök neki, hogy élvezhetem a klub bizalmát, ez óriási dolog. Mindig azért dolgoztam, hogy a Honvéd fiataljai közül minél többen tudjanak bemutatkozni az első csapatban, és esetleg a korosztályos vagy felnőtt válogatottig is eljussanak. Óriási megkoronázása lenne az esetleges bajnoki cím, mindent meg fogunk tenni érte.”

2026. 05. 15. 16:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

U16-os csapatunk megnyerte a Spanyolországban megrendezett, 80 csapat részvételével lebonyolított nemzetközi tornát. Körtvélyesi István együttese kapott gól nélkül zárta a sorozatot, a torna legjobb kapusának akadémistánkat, Czinki Dávidot választották.

2026. 06. 06. | Akadémia

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

A Ferencváros elleni kupadöntő előtt U19-es vezetőedzőnkkel, Bogdánfi Mártonnal, valamint akadémistáinkkal, Horváth Álmossal, Balázs Teóval és Kovács Erikkel beszélgettünk.

2026. 06. 08. | Akadémia

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Klubunk egykori bajnok labdarúgója, Kocsis István tiszteletére rendezett nemzetközi emléktornán szerepeltek Polónyi Zsombor tanítványai.

2026. 06. 08. | Akadémia

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

U19-es csapatunk 2–1-es vereséget szenvedett a Ferencváros ellen a Magyar Kupa fináléjában, így ezüstéremmel búcsúzott a sorozattól.

2026. 06. 10. | Akadémia