Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Bozsik József születésének 100. évfordulója alkalmából klubunk méltó módon szeretett volna tisztelegni a 101-szeres magyar válogatott labdarúgó előtt, így egy különleges tornasorozattal készültünk, amely során a fiatal játékosok is közelebbről megismerkedhettek örökségével.
A sorozat május végén érkezett el utolsó állomásához: a Bozsik 100 Emléktorna döntőjére az akadémiánkon került sor, ahol Földi Szabolcs vezette U12-es csapatunk harmadik helyen végzett. A dobogó második fokán az 1908 SZAC Budapest zárt, míg a győztesnek járó trófeát a Monor SE hódította el. A mérkőzések végén a kupákat és az okleveleket Bozsik Péter, a legenda fia adta át.
„Megmondom őszintén, megható és egyben felemelő volt. Büszkeséggel töltött el, hogy édesapámat méltónak találták arra, hogy emlékévet szenteljenek neki, amelyen belül számos megemlékezésre is sor került. Tornák, bélyegkibocsátás, szoboravatás – nagyon sok olyan esemény volt, amelyre büszkén és meghatottan emlékszem vissza, és amelyeket jó érzéssel idézek fel. Talán ő is jó érzéssel tekintett mindezekre onnan fentről” – mondta, majd hangsúlyozta, mindig örömmel tölti el, ha ennyi fiatal játékost lát a pályán.
„Amikor gyerekek vannak, ennyien vannak, pattog a labda, és tele van a pálya a srácokkal, az mindig egészen más érzést ad az embernek, mint amikor öltönyben tisztelgünk. Természetesen mindkettőre szükség van. Nagyon jó látni, amikor a gyerekek ott vannak a pályán, és élvezik ezt a fantasztikus játékot.”
Bozsik Péter édesapjához fűződő emlékeiről is mesélt. Elmondása szerint a legfontosabb érték, amelyet tőle kapott, a példamutatás volt, emberként és apaként egyaránt.
„Az érték, amit tőle kaptam, az a példamutatás: elsősorban emberként és apaként. Nekem csak sokadsorban volt játékos, hiszen nem is láttam őt futballozni, az edzői kvalitásait sem tudtam akkor még igazán felfogni, hiszen fiatal voltam, amikor a Honvéd edzője volt. Ami dereng, az a szövetségi kapitányi időszaka, de sajnos csak egy mérkőzés adatott meg neki. A legnagyobb ajándék tőle az, hogy nap mint nap láthattam őt apaként, emberként. Sétálhattam vele, bementünk a közértbe, leültünk egy étterembe, fociztunk, célba lőttünk – számomra ezek voltak a legnagyobb élmények. Hogy ebből mit sikerült továbbadni, azt majd meglátjuk.”
.jpg)
