U19
U19-eseink a kiemelt bajnokság 19. fordulójában a Bozsik Arénában az MTK Budapestet fogadták. Bogdánfi Márton csapata 2–0-s vereséget szenvedett a listavezető ellen, ezzel lényegében már csak matematikai esélye maradt a bajnokság megnyerésére. Már csak három forduló maradt a szezonból, az MTK előnye öt pontra nőtt, a mieink szombaton a Videoton FC Fehérvár vendégei lesznek.
Kiemelt bajnokság, 19. forduló
Budapest Honvéd FC–MTK Budapest 0–2 (0–1)
Honvéd: Papp –, Balázs (Schön 61.), Horváth, Csörgő (Szelényi 61.), Gáspár, Kovács (Komlósi 74.), Somogyi, Meskó (Miták 74.), Kecskés (Tasi 73.), Milicz, Russnák
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
„Nyílt sisakos mérkőzést játszottunk, úgy gondolom, hogy aki kilátogatott a mérkőzésre élvezhette a találkozót. Az első félidőben próbáltuk az MTK játékát semlegesíteni, és a saját játékunkat játszani. Ez egyes etapokban sikerült, de főként a második félidőben éreztem, hogy föléjük tudunk kerekedni. Többször nyomás alatt volt a kapujuk, a de nem volt jó a helyzetkihasználásunk, nem voltunk elég élesek a befejezéseknél, ezért nem tudtunk egyenlíteni. Azt gondolom, ha sikerült egalizálnunk, akkor a mérkőzést is megfordítottuk volna. Kockázatot kellett vállalnunk, és bár még nagyobb nyomást helyeztünk rájuk, egy kontrából újabb gólt kaptunk, amivel eldőlt a végjátékban a mérkőzés. Mindent megtetettek a srácok, soha rosszabb utánpótlás mérkőzést. Nyilván ez még egy ideig fájni fog, de ez egy fiatal csapat, amely tele van remek tehetségekkel. Dolgozunk tovább és gratulálok az MTK-nak.”
U17
A Petrók Viktor vezette U17-es csapatunk hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a ZTE FC-vel. Vezetőedzőnk a mérkőzés után kiemelte: a nehéz kezdés ellenére együttesünknek idővel sikerült átvennie az irányítást, s habár megvoltak a lehetőségei, a befejezéseknél nem volt elég gólratörő. A mieink 35 ponttal a harmadik helyen állnak a tabellán, a következő fordulóban az éllovas MTK Budapest otthonában lép pályára.
Kiemelt bajnokság, 19. forduló
Budapest Honvéd FC–ZTE FC 0–0 (0–0)
Honvéd: Czinki, Horváth-Garaba, Barton, Varga-Sós, Szanka (Kovács 59.), Szőke (Csákány 73.), Érsek (Baki 84.), Molnár, Varga (För 59.), Bokor (Domján 59.), Balaskó
Petrók Viktor, vezetőedző:
„Nem kezdtük jól a mérkőzést, aztán idővel átvettük az irányítást, és kontrolláltuk a játékot. Sajnos a támadóharmadban enerváltak, kissé ötlettelenek voltunk, kevés volt a ritmusváltás az áttörésekhez, és nem volt türelmünk megfelelően előkészíteni a helyzeteket. Mindezek ellenére is megvoltak a lehetőségeink, helyzeteink, de a befejezéseknél nem voltunk elég rámenősek és gólratörők.”
U16
U16-os korosztályunk Solymos Kornél, Vérten Martin és Domány Bence góljával 3–0-s győzelmet aratott a Vasas Kubala Akadémia ellen. Körtvélyesi István csapata két fordulóval a szezon vége előtt 46 ponttal vezeti a tabellát, ugyanakkor a második helyen álló MTK Budapest egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Szombaton a Ferencvárosi TC ellen lép pályára a Népligeti Sportcentrumban.
Kiemelt bajnokság, 20. forduló
Budapest Honvéd FC–Vasas Kubala Akadémia 3–0 (0–0)
Honvéd: Székely, Marinyák, Érsek, Solymos (Meggyes 78.), Kardos, Hegyes, Jakab (Vérten 46.), Rotár, Völgyi (Menyhárt 78.), Hajagos (Nyiri 78.), Szijjártó (Domány 46.)
G: Solymos (49.), Vérten (53.), Domány (66.)
Körtvélyesi István, vezetőedző:
„Nehéz mérkőzést játszottunk a Vasas ellen. Az első félidőben egy „beállt” védelem ellen kellett futballoznunk, de így is többször sikerült feltörnünk őket. A gólszerzés hajszálon múlt. A második félidőben minimálisan szerkezetet váltottunk, és széthúztuk az ellenfél védelmét. Nagyobb területek nyíltak meg előttünk, és közel 15 perc alatt megnyertük a mérkőzést. A mérkőzésen többen más szerepkörben tűntek fel, mint megszokott, de úgy gondolom, extra fegyelemmel játszottak. Ezért külön gratulálok a mérkőzésen nyújtott teljesítményhez!”
U14
U14-eseink hazai pályán 3–1-es sikert arattak az Illés Akadémia ellen. Akadémistáink Palaga Bence révén már a 17. percben megszerezték a vezetést, s habár nem sokkal később vendégeink egyenlítettek, a második játékrészben Oke Olamide Olivér volt eredményes, majd Horváth Bence állította be a 3–1-es végeredményt.
Budapest Honvéd FC–Illés Akadémia 3–1 (1–1)
Honvéd: Oláh-Sebők, Horváth, Tóth (Oke 50.), Marte, Nnadi (Kamber 41.), Mező, Palaga (Gerencsér 41.), Kovács B. (Karácsony 50.), Kovács N. (Babos 41.), Rácz, Hanzély (Keindl 65.)
G: Palaga (17.), Oke (69.), Horváth (80.)
Djordje Kamber, vezetőedző:
„A múlt heti gyengébb teljesítmény után a fiúk koncentráltabban, sokkal nagyobb önbizalommal és motivációval léptek pályára. Az első félidőben türelmesen játszottunk, és vártuk a lehetőségeinket. Jól és szervezetten letámadtunk, amiből meg is szereztük az első gólt. A második félidőben még jobban és agresszívebben futballoztunk, nem hagytunk sok teret az ellenfélnek. Továbbra is keményen és szorgalmasan edzünk, hogy javítsuk és fejlesszük technikai és taktikai elemeinket.”




.jpg)
