Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismét a gyerekeké volt a Bozsik Aréna – ötödik alkalommal rendeztük meg a Partnerklubok Szuperligáját

Ismét a gyerekeké volt a Bozsik Aréna – ötödik alkalommal rendeztük meg a Partnerklubok Szuperligáját

Akadémia

Megjelenés: 2026. 05. 24. 10:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A hét középpontjában a felszabadult játék, a labdarúgás szeretete és a legfiatalabbak álltak: a Bozsik 100 Emléktorna mellett ugyanis a Partnerklubok Szuperligája is megrendezésre került.

Ötödik alkalommal rajtolt el az U7-es korosztály számára szervezett program, azonban ez volt az első, hogy a gyerekek különleges környezetben, a Bozsik Arénában léphettek pályára. A Leo Liga után ismét a gyerekek vették birtokba az arénát, ahol a napot az önfeledt játék, a nevetés és a futball szeretete határozta meg. Célunk, hogy a gyerekekben kialakuljon a labdarúgás és a klub iránti kötődés. A program lényege, hogy a partneregyesületek fiataljai érezzék: egy közösség részének érezhetik magukat, és az országban egyedülálló partnerklub-hálózatnak köszönhetően folyamatosan biztosított számukra a részvételi lehetőség rendezvényeinken, legyen szó akár az akadémiáról, akár az arénáról. A nap végén emléklappal a kezükben térhettek haza, felejthetetlen élményekkel gazdagodva. 

„Öt évvel ezelőtt született meg a Partnerklubok Szuperligájának gondolata, amely első ízben került megrendezésre a Bozsik Arénában. A házigazda Budapest Honvéd FC mellett 19 partnerklub gyermekei léphettek be az ikonikus arénába, és tölthettek el egy órát boldog, önfeledt futballal, miközben a szülők a lelátóról biztatták és tapssal jutalmazták játékukat” – összegzett régióvezetőnk, Vatai Attila. 


2026. 05. 24. 10:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

Az Atlético Madrid, az Elche és az Osasuna előtt – 80 csapatos nemzetközi tornát nyertek U16-osaink

U16-os csapatunk megnyerte a Spanyolországban megrendezett, 80 csapat részvételével lebonyolított nemzetközi tornát. Körtvélyesi István együttese kapott gól nélkül zárta a sorozatot, a torna legjobb kapusának akadémistánkat, Czinki Dávidot választották.

2026. 06. 06. | Akadémia

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

„Szeretnénk megkoronázni a szezont” – Magyar Kupa-döntővel zárnak U19-eseink

A Ferencváros elleni kupadöntő előtt U19-es vezetőedzőnkkel, Bogdánfi Mártonnal, valamint akadémistáinkkal, Horváth Álmossal, Balázs Teóval és Kovács Erikkel beszélgettünk.

2026. 06. 08. | Akadémia

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Jó játékkal, értékes tapasztalatokkal tértünk haza Csornáról

Klubunk egykori bajnok labdarúgója, Kocsis István tiszteletére rendezett nemzetközi emléktornán szerepeltek Polónyi Zsombor tanítványai.

2026. 06. 08. | Akadémia

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

Az utolsó másodpercig küzdött, Magyar Kupa-ezüstérmes lett U19-es csapatunk

U19-es csapatunk 2–1-es vereséget szenvedett a Ferencváros ellen a Magyar Kupa fináléjában, így ezüstéremmel búcsúzott a sorozattól.

2026. 06. 10. | Akadémia