U19
U19-es korosztályunk győzelemmel zárta a bajnokságot, a Szeged vendégeként ugyanis 1–0-s győzelmet aratott. A gól nélküli első félidőt követően a 78. percben Kovács Erik találatával szereztük meg a vezetést, amely egyben a mérkőzés győztes találatát is jelentette. Bogdánfi Márton csapata végig stabil teljesítményt nyújtott a szezon során, így ezüstéremmel búcsúzott a 2025-2026-os szezontól.
Kiemelt bajnokság, 22. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–0)
Honvéd: Balogh, Balázs (Komlósi 57.), Horváth, Schön (Tarjáni 85.), Gáspár (Hecler 67.), Kovács, Meskó, Tasi, Milicz, Russnák, Szelényi (Rankó 57.)
G: Kovács (78.)
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
„Összességében végig fölényben játszottunk a mérkőzésen, viszont a helyzetek kialakításában és azok kihasználásában hiányérzetem van. Örülök, hogy győzelemmel sikerült zárni a bajnokságot, és hogy pozitív hangulatban várhatjuk a kupadöntőt.”
U17
U17-eseinkre egy héten belül két mérkőzés is várt, mivel a korábban elhalasztott Illés Akadémia elleni bajnokit is pótolták, majd a hét végén az ETO ellen zárták a bajnokságot. Akadémistáink a szombathelyiek ellen 1–0-s győzelmet arattak, míg a Rába-partiakkal négygólos döntetlent játszottak. U17-es csapatunk is dobogós helyen végzett: 42 ponttal a harmadik helyen zárta a bajnokságot.
Kiemelt bajnokság, 18. forduló
Illés Akadémia–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–0)
Honvéd: Liziczay, Horváth-Garaba, Barton (Varga-Sós 25.), Csörgő, Szanka, Szőke (Kovács 64.), För (Balaskó 64.), Érsek, Molnár, Bokor (Domján 64.), Solymos (Varga 85.)
G: Érsek (81.)
Kiemelt bajnokság, 22. forduló
ETO UNI FC–Budapest Honvéd FC 2–2 (1–1)
Honvéd: Liziczay (Szabó 40.), Csörgő (Palásti 80.), Varga-Sós, Szanka (Szőke 70.), Érsek, Molnár, Kovács, Varga, Bokor, Domján (Baki 70.), Balaskó (För 46.)
G: Bokor (9.), För (64.)
Petrók Viktor, vezetőedző:
„A mérkőzés hűen tükrözte a szezonunkat. Törekedtünk a stílusunk és a felfogásunk megjelenítésére; ez védekezésben szinte végig, labdás játékban pedig periódusonként sikerült. Néha pontatlanok és türelmetlenek voltunk, az ellenfél kapuja előtt pedig nem voltunk elég hatékonyak ahhoz, hogy még jobb eredményt érjünk el. Mindent figyelembe véve büszkének kell lennünk az elvégzett munkára, a mutatott fejlődésre, valamint arra, hogy végig következetesen kitartottunk az alapelveink, elképzeléseink és értékrendünk mellett. Ehhez gratulálok és köszönöm a csapatnak és a stábnak!”
U15
Szamosi Tamás csapata a kiemelt bajnokság zárófordulójában az Újpestet fogadta az akadémián. A vendégek már a 12. percben megszerezték a vezetést, majd a második játékrészben egy szabadrúgást követően Varga Botond lábáról pattant a labda a lila-fehérek hálójába. Magyar Alexander révén sikerült szépítenünk, azonban a 60. percben az Újpest beállította a 3–1-es végeredményt. U15-ös együttesünk 33 ponttal az ötödik helyen végzett.
Kiemelt bajnokság, 22. forduló
Budapest Honvéd FC–UTE 1–3 (0–1)
Honvéd: Petró (Komzsik 58.), Török, Nyiri, Schill, Magyar, Vass, Józsa, Varga, Balázs (Bolyki 46.), Szabó, Gerebenes (Kovács 58.)
G: Magyar (57.)
Szamosi Tamás, vezetőedző:
„Az UTE elleni bajnoki mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedtünk. Sajnos szűk kerettel vágtunk neki a találkozónak: a héten mindössze 12 mezőnyjátékossal tudtunk készülni, ami megnehezítette a dolgunkat. Az első félidőben ellenfelünk játszott fölényben, a második játékrészben azonban már mi irányítottuk többet a játékot. Egy szép góllal sikerült is szorosabbá tenni a mérkőzést, ám 2–1-es állásnál az Újpest egy pontrúgás után megszerezte harmadik találatát, amellyel eldőlt a találkozó. A szezon végén így az 5. helyen zártuk a bajnokságot. Gratulálunk az UTE csapatának a győzelemhez!"
U14
U14-eseink magabiztos győzelemmel zárták a szezont, hazai pályán háromgólos sikert arattak a DVSC ellen. Marte Miron révén már az 5. percben megszereztük a vezetést, majd Gerencsér Erik és Tóth Csaba növelte előnyünket. Noha a fordulást követően a vendégeknek sikerült szépíteniük, a 66. percben Marte Miron megszerezte második találatát és beállította a 4–1-es végeredményt. Djordje Kamber csapata hetedikként zárta a 2025-2026-os szezont.
Kiemelt bajnokság, 27. forduló
Budapest Honvéd FC–DVSC 4–1 (3–0)
Honvéd: Mező, Karácsony, Oláh-Sebők, Horváth (Palaga 41.), Tóth, Marte, Nnadi, Kamber, Kovács (Oke 41.), Hanzély, Gerencsér
G: Marte (5.) (66.), Gerencsér (8.), Tóth (21.),
Djordje Kamber, vezetőedző:
„Örülök, hogy győzelemmel sikerült lezárnunk a szezont. A spanyolországi torna után, ahol a fiúk fizikailag és mentálisan is sokat kivettek magukból, sikerült maximális koncentrációval és motivációval pályára lépniük. Időben megszereztük az első gólt, ezt követően pedig a mérkőzés végéig kézben tartottuk a játékot, és még három gólt szereztünk. Továbbra is vannak a játékunknak olyan elemei, amelyeket szeretnénk fejleszteni, mind egyéni, mind csapatszinten.”
U16-os együttesünk május végén lépett pályára utoljára az idényben, és hazai környezetben magabiztos, 8–1-es sikert aratott a Gödöllői SK ellen. A bajnoki cím sorsa azonban ekkor még nem dőlt el, hiszen a fővárosi riválisa kevesebb mérkőzést játszott, így a végső helyezés az MTK hátralévő eredményeitől is függött. Körtvélyesi István csapata – U19-es együttesünkhöz hasonlóan – második helyen zárta a bajnokságot, míg U17-es korosztályunk harmadik helyen végzett. Ezzel az MTK Budapest mellett az ország legeredményesebb akadémiái között tudhatjuk magunkat.




.jpg)
