Szerda este a klubtörténelem nyolcadik Magyar Kupáját szerezte meg a Budapest Honvéd FC együttese, miután csapatunk 2–1-re nyert a Mezőkövesd elleni fináléban, ebben, a folyamatosan frissülő cikkben pedig összegyűjtünk mindent, ami a kupadöntőről érdemes elolvasni, megnézni, s újra meg újra végigpörgetni a parádés pillanatokat.
Egy rendhagyó időszak csodálatos estéje – bár a pályán egyszerre csak tizenegy kispesti tartózkodhatott, ezt a kupát együtt, soktízezren nyertük meg! A játékosok, a cserék, a szakmai stáb, a klub összes dolgozója, vezetők, tulajdonosok, család, barátok, és végül, de nem utolsósorban TI, a Kispest-tábor tagjai.
Veletek győztünk és nektek is nyertük meg ezt a gyönyörű trófeát, soha nem fogjuk elfelejteni a szerda estét.
Az M4 Sport tájékoztatása szerint 275 EZREN látták a kupadöntőt a televízióban, és élték át velünk ezeket a boldog pillanatokat.
Klubunk kommunikációs csapata készített egy kis összeállítást a srácoknak, amelyet Pisont István beszéde után vetítettünk le. És ha csak egy százalékkal is hozzájárultunk a katartikus sikerhez, akkor már megérte a munka, hiszen hiába minden nehézség, hiába a fáradtság, azoknál a lefújás utáni pillanatoknál nem nagyon lehet felemelőbbet átélni a sportban.
Davide Lanzafame pályafutása első kupagyőzelmét szerezte szerdán, és arról beszélt, hatalmas büszkeség számára ez a diadal, amit a döntőben nyújtottunk, az MŰVÉSZET volt.
Összegyűjtöttük a kispesti kupagyőztesek listáját: a nyolc sikerből eddig 197 játékos vette ki a részét, cikkünkben megtaláljátok AZ ÖSSZES KUPAARANYÉRMES nevét.
A képekből soha nem elég, most megmutatjuk a legjobb fotókat rólatok, a Kispest-tábor tagjairól, hiszen az az igazi boldogság, amikor van kivel megosztani a sikert, márpedig a szerda esti kupagyőzelem veletek vált igazán értékessé!
A találkozó másnapján már edzés várt a csapatra, Pisont István méltatta is a srácokat, hogy mindenki beleadott mindet, jó közösséget alkotnak, és azt is ELÁRULTA, hogyan ünnepelt otthon.
Sokadvirágzását éli Ivan Lovric, aki a kupadöntőben szerzett első gólunkból is aktív részt vállalt – először neki adták a találatát, az MLSZ adatbankjában viszont végül mindkét gól mellé Djordje Kamber neve került –, és ettől függetlenül is remekelt az utóbbi meccseken. Ivan Lovric a fináléra készített stadionújságban is NYILATKOZOTT, a lefújás után pedig az alábbi videóban mesélt a döntőről.
Ahogy azt ígértük, mutatunk még képeket az ünneplésről, hogy a képek segítségével is átélhessük újra azt az eufóriát, amit a kupa megnyerése okozott, szóval itt a következő fotógalériánk.
A Honvédnál otthonra lelő Batik Bence a mérkőzés után arról BESZÉLT, hogy szeretné egy tetoválással is emlékezetessé tenni a kupasikert, s várja a szurkolók ötleteit.
Megszámlálhatatlan mennyiségű fotót készítettünk a találkozón, először magáról a mérkőzésről készített képeket mutatja meg, ezeket itt láthatjátok.
Djordje Kamber karrierje során eddig négy kupaezüstöt tudhat magáénak, most azonban végre az aranyat is beteheti a vitrinbe, ráadásul az örökifjú védőnk fejelte a győztes gólt, majd ELMONDTA, a nagy hagyományokkal bíró Honvédnak mindig a legjobbak között kell lennie.
Az elődöntő egyik hőse volt Tomás Tujvel, aki aztán a fináléban is biztos pontja volt az együttesnek, kapusunk a meccs után a csapat érdemeit MÉLTATTA.
Gazdag Dániel boldog, hogy Honvéd-nevelésűként nyert a bajnoki cím után kupát is Kispesten, és interjúnkban arról is beszélt, már a meccs előtti napon érezte, hogy megnyerjük a finálét. Az interjút ITT olvashatjátok.
A csapatkapitány Hidi Patriktól azt is megtudhattuk, miért emelték fel közösen a serleget a győztes gólt szerző Djordje Kamberrel.
Komora Imre után Pisont István a második, aki játékosként és edzőként is kupagyőztes lett Kispesten. Íme, a megbízott vezetőedzőnk nyilatkozata a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón
A katartikus örömet okozó fináléról szóló tudósítást ITT olvashatjátok.




