U19
Az U19-es sorozatban Bogdánfi Márton csapata hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a DVTK-val. Együttesünk az idei szezonban szoros küzdelmet folytatott a bajnoki címért, ám a listavezető MTK behozhatatlan előnyre tett szert, és hétpontos különbséggel vezeti a tabellát. U19-es csapatunk 50 ponttal a bajnokság második helyén áll, míg a DVSC 13 pont hátránnyal a harmadik helyet foglalja el. Még egy forduló van hátra, akadémistáink a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként zárják a szezont.
Kiemelt bajnokság, 21. forduló
Budapest Honvéd FC–DVTK 0–0 (0–0)
Honvéd: Tarjáni, Balázs, Horváth, Csörgő, Komlósi (Schön – a szünetben), Kovács (Rankó 86.), Miták (Meskó 72.), Tasi, Kecskés, Milicz (Hecler 86.), Szelényi (Gáspár 46.)
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
„Az első félidőben több dolog sem működött, a játék minden elemében a tudásunk alatt teljesítettünk. A szünetben sok mindenen sikerült változtatni, és a második félidő első felében már sokkal dominánsabban játszottunk, ellenfelünket a saját térfelére szorítottuk, de gólt nem sikerült szereznünk, csak két kapufáig jutottunk. A 70. percben emberhátrányba kerültünk, aminek következtében inkább az átmenetekre próbáltunk építeni, amelyekből három nagy lehetőségünk is adódott, de ezekből sem szereztünk gólt, így meg kellett elégednünk az egy ponttal, amely az egész mérkőzés képe alapján elmondható, hogy igazságos.”
U17
U17-es csapatunk a Várda Labdarúgó Akadémia ellen 3–1-es vereséget szenvedett. A vendégek már a 7. percben megszerezték a vezetést, majd rövid időn belül meg is duplázták előnyüket. A 17. percben Varga Zalán találatával szépítettünk, ám egy perccel később ismét ellenfelünk ünnepelhetett, így már az első félidőben eldőlt a találkozó. Petrók Viktor együttese 38 ponttal harmadik a tabellán, a zárófordulóban a tizedik ETO ellen lép pályára.
Kiemelt bajnokság, 21. forduló
Budapest Honvéd FC–Várda Labdarúgó Akadémia 1–3 (1–3)
Honvéd: Liziczay, Horváth-Garaba (Barton 46.), Varga-Sós (Bokor – a szünetben), Szőke (Szanka 61.), Érsek (Solymos 74.), Molnár, Kovács, Varga, Domján, Balaskó (För 61.)
G: Varga (17.)
Petrók Viktor, vezetőedző:
„Rossz felfogásban, langyosan kezdtünk, az ellenfél a hibáinkat megbüntette, így elvesztettük az amúgy sem túl erősen kézben tartott fonalat. Az idő előrehaladtával javult a játékunk, de nem sikerült a helyzeteinkből gólt szereznünk, ami visszahozhatta volna a csapat fordításba vetett hitét. Tanulnunk kell a mérkőzésből, összességében azt kaptuk a futballtól, amit érdemeltünk.”
U16
A kiemelt bajnokság 22. fordulójában U16-os együttesünk 8–1-es győzelmet aratott a Gödöllői SK ellen. Körtvélyesi István csapata a tabella élén áll, azonban az MTK utolsó bajnoki mérkőzésén dől el, hogy arany- vagy ezüstéremmel zárja a szezont.
Kiemelt bajnokság, 22. forduló
Budapest Honvéd FC–Gödöllői SK 8–1 (5–1)
Honvéd: Czinki (Székely – a szünetben), Érsek, Marinyák, Barton, Horváth-Garaba (Babalola 66.), Solymos (Jakab –a szünetben), Vérten (Rotár – a szünetben), Domány, Völgyi (Meggyes – a szünetben), Hajagos, Szijjártó
G: Völgyi (9.), Hajagos (14.), Vérten (17.), Horváth-Garaba (27.) (57.), Solymos (44.), Tóth-Bede (45.), Jakab (61.), Domány (78.)
Körtvélyesi István, vezetőedző:
„A Gödöllő ellen játszottuk az utolsó mérkőzésünket. Köszönjük a klubnak, hogy megteremtette a körülményeket a stadionban, és maximálisan segítette a játékosokat abban, hogy ez a jó eredmény megszülethessen. A játékosoknak gratulálok, mind minőségben, mind pedig a gólok számában felülmúltuk az ellenfelünket. Nagyon örülünk neki, és a játékosok is nagyon boldogok, hogy egy ilyen fantasztikus mérkőzéssel tudtuk zárni az évet.”
U15
U15-ös együttesünk Gerebenes Róbert és Magyar Alexander góljával 2–1-es győzelmet aratott az Illés Akadémia vendégeként. Szamosi Tamás csapata 33 ponttal a tabella ötödik helyét foglalja el, az utolsó fordulóban hazai pályán az Újpestet fogadja.
Kiemelt bajnokság, 21. forduló
Illés Akadémia–Budapest Honvéd FC 1–2 (0–1)
Honvéd: Petró, Török, Palásti, Nyiri (Magyar 55.), Schill (Balázs 65.), Menyhárt (Szabó 55.), Vass (Bolyki 65.), Varga (Józsa 37.), Malomsoki, Szijjártó, Gerebenes (Kovács 65.)
G: Gerebenes (21.), Magyar (56.)
Szamosi Tamás, vezetőedző:
„A mérkőzés nagy részében az történt, amit mi szerettünk volna. Az első félidőben a hazai csapat a saját térfelére húzódott vissza, így szinte nyomás nélkül tudtuk építeni és kontrollálni a támadásainkat. Egy előre begyakorolt szabadrúgás után sikerült megszereznünk a vezetést. A második félidőben sem változott jelentősen a játék képe: sokat birtokoltuk a labdát, szép támadásokat vezettünk, azonban a helyzeteinknél nem hoztunk mindig jó döntéseket, ezért a végére kicsit szorossá vált a találkozó. Ennek ellenére teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.”



.jpg)
