Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
0–2-ről 5–2-es magyar győzelem

0–2-ről 5–2-es magyar győzelem

Klub

Veröffentlicht: 28.03.2023, 22:50Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Görögország után Ciprus vendégeként nyert az U21-es válogatott, amelyben a debütáló Kerezsi Zalán is betalált

Az athéni 1–0-s sikert követően Ciprusra utazott az U21-es nemzeti tizenegy (soraiban hat Honvéd-játékossal!), ahol újabb felkészülési mérkőzés várt Gera Zoltán együttesére.

Cipruson abból a szempontból mindenképpen otthon érezhették magukat a mieink, hogy az MLSZ beszámolója szerint viharos szél fogadta a feleket, a ciprusaik pedig ki is használták a hátszelet: előbb a 3., majd a 37. percben találtak a kapunkba, de szerencsére már a félidő előtt szépítettünk.

A térfélcserét követően beindult a magyar válogatott, amelynek kezdőcsapatában két akadémistánk, Benczenleitner Barna és Kocsis Dominik kapott helyet. A 52. és az 59. perc között három gólt szereztünk, így már 4–2-re vezettünk, a hajrában pedig két MFA-nevelés, Eördögh András és Kerezsi Zalán debütált a korosztályos nemzeti csapatban, sőt utóbbi állította be a végeredményt, miután egy szabadrúgás után a kapunak háttal, ollózó mozdulattal húzta a hálóba a labdát.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
CIPRUS–MAGYARORSZÁG 2–5 (2–1)

Dasaki Achnas

G: Horváth K. 2, Baráth P., Kovács M., Kerezsi


28.03.2023, 22:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub