Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
17 évesen már a nagyok között

17 évesen már a nagyok között

Klub

Veröffentlicht: 17.12.2022, 23:08Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Horvát ellenfél ellen debütálhatott Átrok Zalán az első csapatban

Lejátszottuk az utolsó előtti mérkőzésünket is az idei naptári évben, csapatunk barátságos keretek között fogadta az NK Lokomotiva Zagreb együttesét. A nagy hidegben a horvátok ellen nem született döntés, 0–0-s végeredménnyel mentek öltözőbe a felek, de bőven volt a szempontunkból pozitívum, hiszen két NB III-ban pallérozódó fiatal is lehetőséget kapott Dean Klafuric mestertől. Krajcsovics Ábel mellett – aki már a Topolya ellen bemutatkozott októberben – Átrok Zalán is egy félidőre szállt be, mindketten nagyon biztatóan mozogtak. Ráadásul a tizenhetedik életévét alig (december 6-án) betöltő Átrok először léphetett pályára az első csapatban

„Először is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a mesternek, mérhetetlenül boldog voltam, amikor megtudtam, hogy egyáltalán már ott lehetek a kispadon – kezdte támadónk –, abban csak titkon reménykedtem, hogy be is dobnak. Nagyon élveztem a játékot és izgatott is voltam, meg persze vagyok is”.

A találkozón mindkét fél a magabiztos védekezésre és a hátulról induló támadásépítésre fektette a hangsúlyt, akadémistánk szerint a támadásvezetésben kell előre lépnünk.

„A védekezésünk biztos volt, kevés helyzetet engedtünk az ellenfélnek, de a kapu előtt már kevésbé voltunk hatékonyak, ebben szerettem volna én is a csapatnak segíteni, sajnos csak veszélyeztetésig jutottunk el – vélekedett Átrok Zalán. – Nehéz volt feltörni őket, a széleken több elfutásunk is volt és a mélységből is sok indítás érkezett, a kapu előtti koncentráció és higgadtság hiányzott a leginkább, de ezt meccsrutinnal lehet fejleszteni.

A mindössze 17 éves Átrok Zalán nem is olyan régen, 2022. május 4-én debütált a második csapatban, miközben alkalomadtán még az U19-es csapatban is pályára lép. Nagyon gyorsan kellett felvennie a korosztályok tempóját, sokat fejlődött az évek alatt.

„A fejjátékomon és a tudatos mozgásaimon, mentális felkészültségemen dolgoztam, illetve dolgoztunk a leginkább, de rengeteg izomtömeget is magamra szedtem, amivel talán a gyorsaságom is nőtt. Az induló és végsebességemet tekintve is úgy gondolom, hogy előre léptem, azonban a meccsen is éreztem, hogy rengeteg munka vár még rám, elsőként a bizalmat szeretném minél inkább meghálálni” – zárta Átrok Zalán.

17.12.2022, 23:08Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub