Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
4 meccs, 4 debütáló

4 meccs, 4 debütáló

Klub

Veröffentlicht: 17.02.2023, 10:19Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Idén már Átrok Zalán, Benczenleitner Barna, Eördögh András és Krajcsovics Ábel is bemutatkozhatott az első csapatban

Az őszi szezonban öt fiatal játékosunk kapott lehetőséget az első csapatban (Bocskay Bertalan, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik és Szabó Alex), a 2002-ben, vagy annál később született labdarúgókat tekintve vezetünk az NB I-ben a fiatalpercek számában, idén pedig további négy tehetségünk debütált már a nagyok között.

Újpesten Benczenleitner Barna kezdőként, míg Krajcsovics Ábel csereként mutatkozott be az NB I-ben, Eördögh András a Vasas elleni MK-nyolcaddöntőben szerepelt először tétmeccsen az első csapatban, míg Átrok Zalán a kecskeméti bajnoki hajrájában kapott lehetőséget.

„Mindannyiunk számára nagy öröm ez, hiszen mutatja, hogy az első csapat támaszkodhat az akadémiára, és olyan srácok debütáltak most,  akik ősszel még az NB III-ban, illetve az U19-es bajnokságban szerepeltek – mondta Fehér Péter, a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója. – Fontos, hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak, ami segíti a fejlődésüket, továbbá példával és motivációval szolgálhat a többi tehetségünk előtt. Közös célunk, hogy folyamatosan, lépésről lépésre fejlesszük a fiatal játékosainkat, ennek része, hogy az első csapattal gyakorolnak, valamint ott is játéklehetőséghez jutnak, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy minél magasabb szintre érjenek majd el.“

A debütáló kvartett pedig azért is különleges, mert rajtunk kívül nincs olyan klub az OTP Bank Ligában, ahol tavasszal már négy ifjú mutatkozhatott volna be. Ennek kapcsán kérdeztük az idén debütáló tehetségeket az „első bálozás“ élményéről, a lehetőségről és a tervekről.

Átrok Zalán: „Amikor odahívott az edző és szólt, hogy beállok, akkor volt bennem izgatottság, de ahogy felléptem a pályára, ez elmúlt, csak a játékra koncentráltam. Ráadásul számomra azért is volt különleges a debütálás, mert a Magyar Futball Akadémia előtt két évet töltöttem Kecskeméten és a volt csapatom ellen mutatkozhattam be az NB I-ben. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy mire vagyok képes, a jövőben szeretnék minél többet játszani és eljutni oda is, hogy kezdőként számítsanak majd rám.“


Benczenleitner Barna: „Bevallom, vártam már azt a pillanatot, hogy pályára lépjek az NB I-ben, kifejezetten örültem annak, hogy nemcsak debütáltam, hanem 90 percet is játszhattam, ráadásul ha jól tudom, én vagyok az első akadémista mezőnyjátékos, aki egy teljes meccset kapott elsőre. Ez külön öröm, jól éreztem magam a pályán, az viszont bántott, hogy nem tudtunk nyerni. Nagy lépés a bemutatkozás, azonban nem lehet megelégedni azzal, hogy játszottam egy-két meccset, újabb és újabb lépcsőfokokat kell elérni. Menni kell tovább, remélem, hogy minél több mérkőzésen tudok majd játszani, ez a célom a tavaszi szezonra. A fiatalabb akadémisták számára is motiváló lehet, hiszen van lehetőségünk arra, hogy bizonyítsunk.“


Eördögh András: „Minden fiatal játékos karrierében fontos pillanat az, amikor bemutatkozik az első csapatban, úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ez egy óriási célunk az akadémián töltött évek alatt, ezért dolgozunk napról napra. Egyelőre a Magyar Kupában kaphattam lehetőséget, remélem, hogy hamarosan az NB I-ben is debütálhatok. A pályára lépés mindenképpen lendületet, magabiztosságot ad az embernek, segít abban, hogy kiteljesedjen a klubnál, fontos lépés és azt kell erősítenie, hogy érdemes küzdeni a lehetőségért.“


Krajcsovics Ábel: „Nagyon meglepődtem, amikor szóltak, hogy beállhatok az Újpest ellen, kicsit izgultam is, de feldobott az érzés, hogy eljött a bemutatkozás pillanata és pályára léphetek. Nagy lehetőség ez a nekünk fiatal játékosok számára, önbizalmat adhat a folytatásra. Sokat álmodoztam erről, vártam erre a lehetőségre, hiszen nem mindenkinek adatik meg. Örülök, hogy eljött ez a pillanat, de remélem, hogy ez csak a kezdete a további szereplésnek, amihez persze rengeteget kell dolgoznom és folyamatosan fejlődnöm.“

Az idény során tehát eddig összesen 9 akadémista szerepelt az első csapatban és tegyük hozzá azt, hogy mellettük a felkészülési meccseken, Dúzs Gellért, Kocsis Gergely, Menyhárt Barnabás és Szabó Tibor is lehetőséget kapott már a szakmai stábtól.

FIATALOK A BUDAPEST HONVÉD ELSŐ CSAPATÁBAN

NévSzületési évDebütálás éveTétmérkőzés az első csapatban
Átrok Zalán200520231
Benczenleitner Barna200320232
Bocskay Bertalan2002202030
Eördögh András200220231
Keresztes Noel200420204
Kerezsi Zalán2003202018
Kocsis Dominik2002202033
Krajcsovics Ábel200420232
Szabó Alex2002202015


17.02.2023, 10:19Klub

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub