Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„A csapatban hiszek“

„A csapatban hiszek“

Klub

Veröffentlicht: 24.10.2022, 22:02Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Interjú – Dean Klafuric eredményes, a közönség elismerését kivívó együttest szeretne a pályán látni

Dean Klafuric lett csapatunk új vezetőedzője, aki az első horvát szakvezető a Honvéd történelmében. Bemutatkozó interjújában elmondta, mi a legfontosabb számára egy munka során, beszélt a fiatalokról, a magyar futballról, no meg arról, hogy pályaedzője, Damir Milanovic korábban játszott is az NB I-ben.

Köszöntünk a Honvédnál, itt Kispesten! Nem tudtuk nem észrevenni, hogy milyen nagy érdeklődéssel nézted a serlegeket, a bajnok és a kupagyőztes csapat tablóját.
Boldog vagyok, hogy immár részese lehetek a Honvéd-családnak és itt nemcsak a klubra, hanem a szurkolókra is gondolok. Ismerem a Honvédot, amely az egyik legnagyobb tradíciókkal rendelkező magyar klub és azt gondolom, hogy most is a nagycsapatok közé tartozik. Puskástól Détáriig, sorolhatnám az itt játszó klasszisokat, ami szintén mutatja, hogy komoly együttesről van szó, dicső múlttal és reméljük, sikeres jelennel. Azért fogok dolgozni, hogy szép időszak álljon előttünk.

A szép múlt mellett viszont a jelen nem olyan fényes, mi a legfontosabb teendő ebben a helyzetben, hogy elinduljon fölfelé a csapat?
Nos, úgy gondolom, hogy az együttesben megvan a szükséges potenciál. A keretben több tehetséges fiatal is szerepel, mellettük pedig tapasztalt játékosaink is vannak, ami fontos a sikeres szerepléshez. Nem rajtolt túl jól a csapat, de hiszek abban, hogy elérjük a céljainkat és eredményesebben teljesítünk majd a szezon folytatásában. Ami a legfontosabb és egyben a mottóm is, az a „Csapat“, ebben hiszek. És most nem a pályán lévő tizenegy emberre, hanem az egész Honvédra gondolok. A játékosokra, az edzői stábra, az irodai dolgozókra, mindenkire. Úgy is mondhatnám, hogy a pályamunkásoktól a vezetőkig kell közösen egy jó csapatot alkotnunk. Ennek megfelelően pedig a pályán is azt akarom látni, hogy csapatként futballozunk, mindenkinek arra kell törekednie, hogy a lehető legjobbját nyújtsa.

Mennyire követed a magyar bajnokságot?
Figyelem az NB I küzdelmeit, már csak azért is, mert szomszédos ország bajnokságáról van szó, ami így jobban szem előtt is van. Ráadásul a pályaedzőm, Damir Milanovic a Fehérvárban és Tatabányán is futballozott, így rajta keresztül is van rálátásunk a magyar futballra. Nem beszélve arról, mindenki tisztában van a válogatott fejlődésével, a Nemzetek Ligájában remekelt a nemzeti együttes, míg a Ferencváros európai szinten is komoly klubnak számít, az elmúlt években kétszer is találkoztak a Dinamo Zagrebbel, ahol korábban dolgoztam, szóval van kapcsolatom a magyar futballal. Nemcsak a válogatott, hanem a bajnokság is sokat fejlődött, javult az infrastruktúra, megvannak a szükséges erőforrások, látszik, hogy sokan tesznek azért, hogy előbbre is lépjen a labdarúgás, a kitartó munka pedig mindig eredményre vezet. Nem véletlenül említettem a Honvéd korábbi klasszisait is, Puskás, Czibor, Kocsis, vagy éppen Détári, ez is azt mutatja, hogy a magyaroknál mindig is voltak tehetségek, ahogyan nálunk horvátoknál is, ezért biztos vagyok benne, hogy most is vannak olyanok, akikben ott van a lehetőség arra, hogy sokra vigyék.

A kerettagok közül kit ismersz személyesen is?
Herdi Prenga és Luka Capan játékosom volt a Dinamo akadémiáján, míg a Legiánál Nagy Dominikkal dolgoztam együtt, de azon vagyok, hogy minél gyorsabban és minél jobban megismerjek mindenkit.

Szóba kerültek már a fiatalok, dolgoztál a Dinamo utánpótlásában, mi a legfontosabb a tehetségek fejlesztésében?
A játék, hogy minél többet tudjanak játszani. A legjobb természetesen az, hogy ha az első csapatban szerepelhetnek, de ha esetleg ott kevesebb lehetőséghez jutnak, akkor játszanak a második ligában, vagy a második csapatban, a felnőttmeccsek sokat hozzátesznek a fejlődésükhöz. A Honvédnál rengeteg tehetség szerepel, lehetőséget kell nekik adni, támogatni őket és építeni az önbizalmukat.

Szombaton a Fehérvár elleni bajnokival debütálsz az NB I-ben, hogyan várod azt a találkozót?
A Vidi rendkívül erős csapat, még ha most ők is nehezebb időszakot élnek meg, Otthon lépünk majd pályára, a szurkolóink előtt, hiszek abban, hogy győzelemmel tudjuk kezdeni a közös utunkat.

Említetted a szurkolókat, mit üzennél a Kispest-tábornak?
Ahogy egy korábbi kérdésre is válaszoltam, a csapatban hiszek és ahhoz, hogy sikeres csapat legyünk, rájuk is szükség van. Szeretném, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a drukkerek és közöttünk, hogy tényleg mindannyian egy egységet, egy sikeres csapatot alkossunk!

24.10.2022, 22:02Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub