Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A durvaság nem pálya!

A durvaság nem pálya!

Spiele

Veröffentlicht: 02.08.2023, 18:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A Csákvár–Honvéd mérkőzés margójára

Nyolc sárga lap, két csere sérülés miatt, feszültség, több tömegjelenet – nem mondhatjuk, hogy nyugodt mederben zajlott a Merkantil Bank Liga első fordulójában Csákvár–Honvéd (1–2) mérkőzés, s noha ismerjük a közvélekedést, miszerint az NB II sokkal inkább a fizikumra épít, mint az első osztály, valljuk, a keménység nem lehet egyenlő a durvasággal.

Kocsis Dominikot például azért kellett lecserélni, mert a fejére kapott egy könyököst, majd esés közben még egy rúgást a mellkasára (Karacs Dániel sárga lapot kapott…)  és több olyan eset is volt, amikor a labda a közelben sem volt, miközben játékosainkat földre vitték vagy éppen megrúgták. (Ezeket a cikkünk végén található videóban mutatjuk meg.)


A kemény, harcos futball része a játéknak, sőt, ezt is meg kell tanulniuk a fiataloknak, viszont a durvaság nem pálya! Továbbá azt se felejtsük el, hogy csapatunkban hét U21-es válogatott labdarúgó, rengeteg fiatal tehetség szerepel, egy súlyos sérülés derékba törheti a pályafutásukat, a bíróknak pedig meg kell védeniük a játékosokat.

A videós összeállítást az MLSZ-nek is eljuttatjuk, illetve hiszünk benne, hogy a vasárnapi mérkőzésből nem szabad általánosítani a Csákvár és az NB II stílusára sem, s reméljük, a jövőben a nívós meccsek, a kemény, de sportszerű találkozók és szép megmozdulások (no meg a kispesti sikerek) kerülnek a középpontba.


02.08.2023, 18:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub