Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A felfelé áramoltatás érdekében

A felfelé áramoltatás érdekében

Klub

Veröffentlicht: 29.06.2023, 11:09Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A következő szezonban nem indítunk U19-es csapatot

A 2023/2024-es szezonban (a Magyar Labdarúgó Szövetség jóváhagyása mellett) a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia nem indít csapatot az U19-es korosztályú bajnokságban.

„Alaposan megfontoltuk a döntést, a korábbi szezonok tapasztalatait is figyelembe vettük és végül úgy határoztunk, hogy nem indítjuk az U19-es csapatunkat – számolta be a döntésről Fehér Péter, a Budapest Honvéd szakmai igazgatója. – Több érv is szólt emellett, az egyik az, hogy szeretnénk, hogy tehetségeink minél hamarabb találkozzanak a felnőttfocival, felkészüljenek a kihívásokra, ezért a legjobb 17-18 éveseknek az U19-es bajnokság helyett már bele kell kóstolniuk a felnőttfutballba, miközben természetesen odafigyelünk arra, hogy folyamatos legyen a fejlődésük és éppen az adott helyzetüknek megfelelő támogatást és edzésmunkát kapják meg. Rengeteg mérkőzést játszottunk a 2022/2023-as szezonban, ahol kiemelt feladatunk volt, hogy a legtehetségesebb játékosokat folyamatosan áramoltassuk fölfelé az optimális fejlődésük érdekében. Emiatt többször kerültünk olyan helyzetbe, ahol az előbb említett filozófia maradéktalan végrehajtása következtében létszámproblémákkal küzdöttünk. Úgy véljük, ez a döntés szolgálja a legjobban a fiatalok fejlődését, a tehetségek koncentrálását.“

A döntés értelmében a legtehetségesebb 17-18 éveseink az első és a második csapatban bizonyíthatnak, míg a fiatalabbak továbbra is a korosztályos bajnokságban kapnak lehetőséget, hiszen az U17-es, az U16-os, az U15-ös és az U14-es akadémiai együttesünk továbbra is szerepel az első osztályú küzdelemsorozatban.

A Magyar Futball Akadémián július 17-én kezdődik a felkészülés.

29.06.2023, 11:09Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie