Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A felnőttekhez hasonlóan

A felnőttekhez hasonlóan

Akademie

Veröffentlicht: 22.03.2022, 13:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

U19-es együttesünk is nyert az Újpest ellen

Akárcsak az első csapat, az U19-esek is az Újpesttel találkoztak a bajnokságban a hétvégén és az NB I-es meccshez hasonlóan kispesti siker született a fiataloknál is.

A második együttes elmaradt bajnokija miatt több játékosunk is ezúttal az U19-es együttesben kapott lehetőséget. A mérkőzés első félidejének hajrájában a lila-fehérek szerezték meg ugyan a vezetést, de Keresztes Noel három percre rá egyenlíteni tudott, így döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész kilencedik percében Fábiánkovits István előnyhöz juttatta a Honvédot, majd a 77. percben Tarcson Ákos megduplázta a különbséget, így az utolsó perces tizenegyesgól már csak az eredmény kozmetikázására volt elég az újpestiektől. Pinezits Máté tanítványai az előző forduló után ismét győztek és a tabella harmadik helyére léptek előre.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–ÚJPEST FC 3–2 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kovács M. (Chikán P., Csillik B.)

G: Keresztes (44.), Fábiánkovits (54.), Tarcson (77.) ill. Laczik (41.), Rideg (90. – tizenegyesből)

Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond, Polyák, Tarcson, Kárász (Gera, 85.), Nagy S., Fábiánkovits (Szabó B., 73.), László M. (Pukhtieiev, 62.), Keresztes (Krajcsovics, 62.), Pilter (Gincsai, 85.), Polák

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Nemcsak a mérkőzésről, hanem az előtte lévő időszakról is szeretnék beszélni, ugyanis már hosszú ideje élmény minden perc a srácokkal. A második együttessel készülő játékosokkal kiegészülve ez tovább fokozódott, mindenki sajátjának érezte a célt, kibontakoztatta egyéniségét és érzelmileg is egy hullámhosszon volt a csapat. Mérkőzés közben végig tudtuk mit akarunk, viszont ahhoz, hogy ezt elérjük, időközben változtatnunk kellett, amit meg is tettek a srácok egy jó felfogású ellenféllel szemben. Gratulálunk a csapatnak!

22.03.2022, 13:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie