Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A gyakorlás gyümölcse

A gyakorlás gyümölcse

Spiele

Veröffentlicht: 14.01.2024, 11:56Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A bajnoki meccseken is szükség lesz az ilyen megoldásokra

Remekbeszabott góllal növelte az előnyünket az első félidőben Krajcsovics Ábel az Arad elleni felkészülési mérkőzésen. Szélsőnk a 35. percben a bal oldalról indult meg befelé, majd gyönyörűen csavarta a kapu bal oldalába a labdát, megszerezve a 3–0-ra megnyert meccs második kispesti gólját.

„Nagyon jól kezdtük a találkozót, jól játszottunk összeszedettek voltunk, még csak a felkészülés első hetében járunk, ehhez képest szerintem jól ment a játék. Csertői Aurél vezetőedző több dolgot is kért tőlünk a mérkőzés előtt, úgy érzem, hogy ezeket jobbára sikerrel valósítottuk meg. Jól telt az első hét, pozitív visszajelzéseket kaptunk a stábtól, a futásokat és a gyakorlásokat tekintve is, így kell folytatnunk az előttünk álló időszakban is – mondta akadémistánk, aki a góljáról is mesélt. – Talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy szép találat volt. Tudtam, hogy jön mögöttem Eördögh András, ezért csináltam egy cselt, mintha passzolnék, amire elment a védő, toltam egyet befelé a labdán, utána pedig a kapuba tekertem. Örülök a gólnak, de majd a bajnoki meccseken is erre lesz szükség. Sokat gyakoroltam a téli szünetben, otthon voltam, reggel felkeltem és már mentem is haverokkal a pályára. Ezt a mozdulatot is rengetegszer megcsináltam és biztosan nagyon sokszor meg is fogom még, hiszen ahogy mondtam, szeretném, hogy a tétmeccseken is sikerüljön. A gólszerzés és a győzelem egyaránt.“


14.01.2024, 11:56Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft