Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal május 9. – május 15. közti találkozókról olvashattok, közte egy salgótarjáni meccsről, ahol a Kispest a hajrában fordított.
MEGÉRDEMELT GYŐZELEM
1933.05.14.: Kispest FC–Attila FC 1–0 (0–0)
A Profi liga 20. fordulójában a Kispest FC a kiesés ellen küzdő Attila FC-t fogadta a kispesti „sárkánybarlangban”. A miskolciaknak égetően szükségük volt a két pontra, ezért nehéz mérkőzés várt a piros-feketékre.
Az első félidő enyhe vendégfölényben telt el, ennek ellenére a kispesti kapu nem forgott veszélyben. A szünetben alapos fejmosást kaptak a játékosok, mert a második félidő elején élénk iramot diktáltak és három perc elteltével vezetést szereztek. Mikes beadást Szepes fejjel szépen maga elé tette, majd két védő között a kimozduló Alberti mellett elpöckölte a labdát, ami a kapu jobb sarkába gurult, 1–0. A bekapott gól után a miskolciak támadtak többet, a kispestiek akciói viszont veszélyesebbek voltak. A félidő hajrájában Révész dr., a Kispest igazgatója vitába keveredett a játékvezetővel, mire a bíró a rendőrséggel vezettette ki.
Összeségében a Kispest FC megérdemelt győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Attila ellen.
Kispest FC: Dénes – Szemere, Rozgonyi – Mikes, Szenes, Keresztes – Szabó I., Szabó II., Kormos, Szepes, Serényi.
Attila FC: Alberti – Bán, Szidor – Szabó IV., Búzási, Virág – Stanczl, Simonyi, Bohus, Mátéfi, Rudas.
HUSZÁROS HAJRÁ
1939.05.14.: Salgótarjáni SE–Kispest FC 2–3 (1–0)
A salgótarjániak igen heves iramban kezdték a mérkőzést. Boldizsárnak, a Kispest kapusának többször is bizonyítania kellett a tudását. A 26. percben azonban a kispesti hálóőr sem tudta megakadályozni a hazaiak találatát, 1-0. A gól után a Kispest erősen szorongatta ellenfelét, de Vécsei kapus sorra hárította a lövéseket.
A második félidőben eleredt az eső, ennek ellenére erős iramú, változatos játékot láthatott a közönség. Az 59. percben Kincses kiegyenlített, 1–1. A kispesti gól után a mérkőzés eldurvult. A 67. percben Langár újra vezetést szerzett a tarjániaknak, 2–1. A Kispest még jobban fokozta az iramot. A mérkőzés hajrájában siker koronázta a kispestiek erőfeszítéseit. Előbb egy szögletet követő kavarodás után Déri kiegyenlített, majd a 89. percben Nemes megszerezte a győztes találatot, 2–3. A gól után Hernádi durván megrúgta Nemest, akit le kellett vinni a pályáról. A Kispest huszáros hajrával megfordította a mérkőzés állását és megérdemelten vitte haza a két pontot.
KFC: Boldizsár – Olajkár I, Ónody – Kajdácsy, Zalai, Rátkai – Kincses, Víg, Nemes, Déri, Olajkár II.
Edző: Puskás Ferenc.
SSE: Vécsei – Víg, Kertesi – Maros, Hernádi, Mester – Langár, Kovács J., Horváth P., Erdélyi, Szafián.
Edző: Guttmann Béla.
REMEKLŐ CSATÁRSOR
1966.05.15.: Dunaújvárosi Kohász SE–Bp. Honvéd 1–3 (1–1)
A hazai pályán mindig veszélyes Dunaújvárosi Kohász otthonába látogatott a Bp. Honvéd. Szűk fél óra elteltével a kispestiek látványos góllal szereztek vezetést. A 28. percben Tichy Lajos keresztlabdáját Tóth Gyula egyből középre emelte, Nagy Antal a kapunak háttal állva, ollózva 8 méterről a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 0–1. A félidő hajrájában Formaggini révén egyenlítettek a hazaiak, 1–1.
A második félidő Honvéd-góllal kezdődött. A 46. percben Nagy A. tört kapura, lerántották. A megítélt szabadrúgást Tichy ívelte a kapu elé, Komora 8 méterről a bal sarokba fejelte a labdát, 1–2. A Honvéd akár újabb gólokat is szerezhetett volna, de a kapufa kétszer is a hazaiak segítségére sietett. A Dunaújváros az 59. percig állta a sarat, akkor azonban tíz főre fogyatkoztak, mert a játékvezető a Kohász védőjét, Csepeczet egy kavarodás után feleselésért kiállította.
Ezután eldurvult a mérkőzés, idegessé vált a hangulat a pályán. Magasiházi fejberúgta Komorát, akit 4 percig kellett ápolni. A 69. percben végleg eldőlt a két pont sorsa. Katona remek labdával ugratta ki Nagy Antalt, a villámléptű szélső egy hazai védő díszkísérete mellett 15 méterről a bal sarokba lőtte a labdát, 1–3.
Dunaújváros arra törekedett, hogy a Bp. Honvéd kulcsembereit, Tichy Lajost és Nagy Antalt semlegesítse, ez azonban nem sikerült. A Honvéd csatársora remekül, helyenként látványosan futballozott, a kispestiek győzelme teljesen megérdemelt volt.
BHSE: Takács – Tajti, Marosi, Mihalecz – Tóth Gy., Sipos – Dorogi, Nagy A., Tichy, Komora, Katona.
Edző: Bozsik József
Kohász: Aczél – Formaggini, Ligeti, Csepecz – Magasházi, Borsányi – Czigler, Mártha, Mihály, Korona, Nagy F. Edző: Marosvári Béla





