A szezon folyamán negyedszer lőtt győztes gólt szerb támadónk, Nenad Lukic, aki Kisvárdán szerzett három pontot érő találatot, míg a Vasassal szemben a bajnoki idény mindhárom találkozóján övé volt a sikert jelentő gól. Ráadásul akárcsak augusztusban, most is a Kispest-tábor előtti kapuba lőtte a hatalmas érzelmeket kiváltó gólt, így nem túlzás őt „Vasas-specialistának“ nevezni.
„Úgy érzem, hogy ezek után mondhatjuk ezt, szerencsére négy találatom van a szezonban ellenük, de ez kevésbé érdekel, mintsem inkább a begyűjtött három pont. A paksi bajnoki után a Bajnokok-Ligájá döntőjéhez hasonlítottam a rajtunk lévő nyomást, de úgy néz ki ez kell ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Továbbra is versenyben vagyunk, pár pont választ el minket a többiektől, a harc folytatódik! Büszkén mondhatom, hogy ismét megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat, harcosan és dominánsan játszottunk és talán ez a győzelem egy kis magabiztosságot adhat a folytatásban. Muszáj bent maradnunk és bent is fogunk maradni!” – mondta mosolyogva és határozottan a 24 bajnokin 12 gólt szerző Nenad Lukic.





